Mitől lehetnek félénkek a gyerekek

Félénk gyerek voltam, amikor felnőttem. Nehezen barátkoztam, és időre volt szükségem, hogy új helyeken bemelegedjek. Bár az évek során megtanultam megbirkózni a félénkségemmel, még mindig vannak enyhe szociális szorongásrohamaim, amikor új emberek között vagyok, vagy amikor nagy szakmai környezetben vagyok, például tudományos konferenciákon, ahol az új emberekkel való találkozás a lényeg.”

A 3 éves fiam nem is lehetne másabb. Társaságkedvelő, szereti az új embereket, és úgy tűnik, minden alkalommal új barátokra tesz szert, amikor a parkba megyünk, vagy akár étterembe. Az első dolog, amit tesz, amikor leülünk egy étteremben, az, hogy végigméri a körülöttünk lévő embereket, köszön, és mindenkinek rámosolyog a hívogató mosolyával.

Mitől lesz valaki félénk vagy kifelé forduló? A félénkség olyasmi, amivel születünk, vagy a más emberekkel szerzett tapasztalataink alapján alakul ki?

Forrás: Kristoffer Abildgaard/Flickr

A kutatások hosszú története szerint a temperamentum – vagyis a személy saját érzelmi reagálási stílusa a környezetre – már a 4 hónapos csecsemőknél azonosítható. Ezt úgy mérik, hogy a csecsemőknek mutatnak néhány egyszerű játékot, például egy mobilt több lógó állattal, és tanulmányozzák, hogyan reagálnak. Ez az egyszerű teszt 4 hónapos korban meglehetősen következetesen kimutatta, hogy azok a csecsemők, akik a lógó mobilra reagálva túlterheltek vagy érzelmileg zaklatottá válnak, nagyobb korukban nagy valószínűséggel félénkek lesznek (Kagan, 1997). Ezek a csecsemők különösen érzékenyek a környezetükben bekövetkező bármilyen változásra, és még a legrutinszerűbb tevékenységektől is könnyen felháborodhatnak, mint például a csengetés vagy a pelenkacsere. Ezzel szemben azok a csecsemők, akik pozitívan reagálnak ezekre a változásokra, vagy egyáltalán nem reagálnak, azok a csecsemők, akik óvodáskorú gyermekként nagy valószínűséggel nagyon szociálisak lesznek.

Meglepő módon ez az összefüggés túlmutat a korai gyermekkoron, és a csecsemők 4 hónapos korban a mobilra adott válaszai előre jelzik, hogy serdülőkorban mennyire lesznek félénkek vagy szociálisak (Kagan, Snidman, Kahn, Towsley, Steinberg és Fox, 2007). A félénk és a társaságkedvelő óvodáskorú gyermekek közötti különbségek még a biológiájukban és az agyukban is kimutathatók (Barker, Reeb-Sutherland és Fox, 2014; Fox és mtsai., 1995), ami arra utal, hogy a félénkségnek erős biológiai alapja van, és már nagyon korán az egyén személyiségének része lehet.”

Ez azt jelenti, hogy a környezetnek nincs szerepe a félénkség kialakulásában? És egyáltalán van-e okunk aggódni a félénkség miatt?

Az, hogy a temperamentumnak biológiai alapja van, még nem jelenti azt, hogy kőbe van vésve. A gyermek temperamentuma változhat, és a csecsemők negatív reakciói az új emberekre, tárgyakra és helyzetekre idővel kevésbé szélsőségessé válhatnak. Ráadásul semmi baj nincs azzal, ha valaki kicsit félénk. Sok gyermek temperamentumát úgy írják le, hogy “lassan melegszik be”, és csak egy kis időre van szükségük, hogy alkalmazkodjanak a környezetükhöz, mielőtt készen állnak arra, hogy beugorjanak és csatlakozzanak a mókához (Thomas, Chess és Birch, 1970). Érdemes azonban megjegyezni, hogy van a csecsemőknek egy alcsoportja, körülbelül 10-15%-a, akik szélsőségesen érzékenyek. Ők azok, akiknél a legnagyobb a kockázata a félénkség kialakulásának, és egy részüknél (kb. 40%) később akár szociális szorongás is kialakulhat (Fox és Helfinstein, 2013).

Ha tehát rendkívül érzékeny gyermekünk van, aki egy idő után még az ismerős emberek és helyek iránt sem melegszik meg, akkor léteznek olyan beavatkozások, amelyekkel megelőzhetjük, hogy szociális szorongásos problémák alakuljanak ki nála. Ezen felül a támogató szülői stílus is sokat segíthet. Kutatások például kimutatták, hogy a gyerekek félénnyé válásának kockázata jelentősen csökken, ha az anyjuk érzékeny, és megfelelően reagál a gyermek igényeire. Tehát még azoknál a csecsemőknél is, akik könnyen kiborulnak, ha új vagy kihívást jelentő helyzetekkel szembesülnek, az, hogy a szülő reagál a baba igényeire, pufferként hathat a félénkség vagy a szociális szorongás kialakulása ellen (Panela, Henderson, Hane, Ghera és Fox, 2012).

Hasonlóképpen a szülői nevelés is szerepet játszhat abban, hogy a félénk versus a társaságkedvelő gyerekeknél hogyan alakul ki az erkölcsi érzék vagy a lelkiismeret gyermekkorban. Például azok a gyerekek, akik félénkek, vagy hajlamosak a szorongásra, valószínűleg könnyen felháborodnak, ha megdorgálják őket a szabályok megszegéséért. Ennek eredményeképpen valóban csak a fegyelmezés gyengéd formáira van szükségük (és jól reagálnak rá), mivel könnyen bűntudatot ébresztenek bennük a vétkeik miatt. Azok a gyerekek, akik sokkal kifelé fordulóbbak vagy félelem nélküliek, nem mindig reagálnak a szelíd fegyelmezésre, és kicsit több figyelmet igényelnek, ha megszegik a szabályokat, mivel nem könnyen érzik magukat szorongónak (Kochanska, 1997).

Ezek a kutatások összességében azt sugallják, hogy a félénk vagy kifelé forduló személyiséget nevelő magokat már korán elültetik, és erős biológiai alapjuk van. Az anatómia azonban nem sorsszerű, és ha olyan babánk van, aki valóban érzékeny a környezetében bekövetkező bármilyen változásra, akkor a hasonlóan érzékeny szülői magatartás, amely lehetővé teszi, hogy a gyermek a saját tempójában alkalmazkodjon az új dolgokhoz, segíthet abban, hogy később ne alakuljon ki nála félelem vagy szorongás a társas helyzetekben. És bár a félénkségnek valóban erős biológiai alapja van, nincs garancia arra, hogy két pontosan ugyanolyan temperamentumú gyermeked lesz. Könnyen lehet, hogy lesz egy félénk, szorongó gyermeked, akit egy féktelen, félelem nélküli követ. Ha ez a helyzet, fontos megjegyezni, hogy fontos a szülői stílusodat a gyermek igényeihez igazítani, és ami az egyik temperamentumnál beválik, az a másiknál nem biztos, hogy ugyanolyan jól működik.

Facebook kép: Paul Vasarhelyi/

LinkeltIn kép: Teerawat Anothaistaporn/