Mit jelent bízni Istenben?

Az a helyzet, hogy NEM tűnik igazán okos dolognak továbbra is bízni Istenben, különösen fájdalmas, szörnyű, zavaros körülmények közepette.

A teista-ellenesek gyakran gúnyolódnak a teistákon, amiért ostobán ragaszkodnak a “vak hitükhöz” (a teizmus valójában kevésbé vak, mint az ateizmus, de erre most nincs idő. Ha kíváncsi vagy, nézd meg Frank Turek: Nincs elég hitem ahhoz, hogy ateista legyek*)

És még azok sem mindig bíznak benne, akik hisznek Isten létezésében.

Jób felesége például azt tanácsolta neki, hogy “átkozd meg Istent és halj meg.”

Miért ragaszkodsz a jó és mindenható Istenről alkotott vigasztaló téveszmédhez, amikor az nyilvánvalóan nem használ?

Miért nem fogadod el egyszerűen a gondolatot, hogy a világ egy hideg, sötét, értelmetlen, kegyetlen hely, és te és minden, amit szeretsz, meg fogsz halni, és semmi sem számít, hacsak nem teremted meg a saját értelmedet, és ó, várj csak – az sem számít, mert bármilyen értelmet is teremtesz, veled együtt fog meghalni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, mivel semminek sincs értelme, az sem számít, hogy most vagy később halsz meg. Akár “átkozd meg Istent”, és fejezd be most…

Várj. Mi?

Ez érdekes. Az ateista nem-isten (aka Sors vagy Esély) sokkal szeszélyesebbnek és követelőzőbbnek hangzik, mint Isten. Arról nem is beszélve, hogy lehangoló.”

De amikor a történet véget ér, Jób meggyógyul, és minden elvesztett földi jó dupláját kapja. Jób feleségének tanácsa hülye döntésnek bizonyult, és Jób döntése, hogy bízik Istenben, bármi történjék is, végül okos döntésnek bizonyult.

A végén jobb okos döntéseket hozni, még ha hülyének is tűnsz, mint hülye döntéseket hozni, amelyek miatt okosnak tűnsz.

Bízni Istenben vs. Amor Fati

Íme a helyzet. Még a nem teista filozófusok is belebotlottak abba a ténybe, hogy végső soron el kell fogadnod az életet úgy, ahogy van.

A sztoikusok alkották meg az “amor fati” kifejezést, ami annyit tesz: “a sors szeretete”.

Az alapkoncepció az, hogy bármi is történik az életedben, az jó – vagy legalábbis szükséges. Még akkor is, ha az a dolog történetesen nagy szenvedés és veszteség. Tehát bármit is ad neked a sors, szeretned kell. El kell fogadnod.

Nocsak, ez nagyon úgy hangzik, mintha bíznál Istenben… az Isten-rész nélkül.

Választhatod, hogy elfogadod a dolgokat úgy, mintha egy nagy, kövér kérdőjellel ellátott forrásból jönnének… vagy úgy fogadod el a dolgokat, mintha Isten kezéből jönnének.

És a kutatásaim alapján az a választás, amelynek a legtöbb értelme van, ha bízol Istenben – abban az Istenben, aki megengedi, hogy szenvedjünk, igen, néha érthetetlen okokból, de aki legalább tudja, milyen érzés ez, és úgy tud együttérezni, ahogy egy nagy kérdőjeles Nem-Isten vagy sors vagy akárhogy is akarod hívni nem tudja.

Egy Isten, aki törődik velünk, még akkor is, ha néha úgy tűnik, hogy nem.

Az Istenben való bizalom azt jelenti, hogy bármit is szenvedünk, az végül a mi – mindannyiunk – végső javunkra használható.

A végén csak 3 lehetőséged van

Egy érdekes jelenség:

Egy csomó olyan ember, aki csak keveset szenvedett (viszonylag), és úgy dönt, hogy Isten ellen fordul, azokat használja bizonyítékként a teizmusellenes érveléséhez, akik sokat szenvedtek az életben:

Hogyan engedhette meg egy szerető Isten, hogy ez megtörténjen?

De vicces dolog történik, ha azokkal az emberekkel beszélgetsz, akik valóban átélték a nemi erőszakot, elvesztették gyermekeiket, vagy túlélték a holokausztot. Sokan közülük, különösen a legsötétebb időkben, kétségbeesésükben Istenhez fordultak. És néhányan közülük, miután a legrosszabbon túl voltak, tovább éltek az újonnan megtalált bizalmukban.

Más szóval, a legbuzgóbb Isten-hívők közül sokan azok, akik a legpokolbélibb tüzeken mennek keresztül vagy mentek keresztül.

Nem mind, persze. Ez a minta nem tökéletes. Vannak holokausztot/nemi erőszakot/veszteséget túlélők, akik úgy döntöttek, hogy nem bíznak Istenben.

Azt mutatja, hogy a kevés vagy sok szenvedés nem határozza meg, sőt nem is jelzi előre, hogy ki dönt úgy, hogy bízik Istenben, és ki keseredik el.

Vannak anyagilag gazdag és jómódú emberek, akik alázatos, istenfélő emberek, és rengeteg istentelen ember van, aki sokat szenved.

A végén rajtad múlik. Neked kell döntened, hogy…

• Bízz Istenben: Ha Isten egy jóindulatú, mindentudó, mindenható lény, aki teljesen ura a helyzetnek, és egy napon eltöröl minden rosszat az univerzum színéről, és visszaállítja az emberiség harmóniáját, békéjét és örömét, akkor mindenképpen ezt a választást kell választanod.
• Vagy bízz a sorsban: Ez a választás segít abban, hogy kevesebb stresszel élj a mindennapokban, a legtöbbször. De ennek is megvannak a maga korlátai. Nem sok reményt ad például a sötét időkben – a Sors nem garantálja, hogy a fájdalom egyszer véget ér. A sors nem törődik veled személyesen. A sors csak sors.
• Vagy csak magadban bízhatsz: Véleményem szerint a három lehetőség közül ez a legrosszabb. Az emberek köztudottan megbízhatatlanok, és az időjárást sem tudjuk irányítani, nemhogy a múltunkat/jelenünket/jövőnket. Ha túlságosan bízunk magunkban, az mentális rossz közérzethez vezethet.

Akik bíznak vs. akik nem bíznak

Személyes tapasztalatom szerint azok, akik a legjobban bíznak Istenben, általában a legelégedettebbek, megbocsátók, kedvesek, nagylelkűek és szeretetteljesek.

Akik nem akarnak és nem választják, hogy bízzanak Istenben, általában szorongóak, cinikusak, keserűek, gonoszak és boldogtalanok.

Nem mindig… csak sokszor. És ezt nem mindig mutatják ki nyilvánosan, de ha elég sokáig lógsz velük, előbb-utóbb kiderül. Honnan tudom én ezt? Mert magam is gyakran inkább a második típusba tartozom, mint az elsőbe.

Az élet önmagában is elég nehéz. Én személy szerint nem szeretném még több szorongással, cinizmussal, keserűséggel és szeretetlenséggel tetézni a saját és mások szenvedését. Meg kell tanulnom bízni Istenben.”

Egyszerűbb mondani, mint megtenni

A bizalomról beszélni sokkal könnyebb, mint megtenni. (Bár beszélni róla már így is elég nehéz – részben ezért is írtam ezt a cikket. Hogy egy kicsit tisztázzam a fogalmat a fejemben).

Meg kell vallanom, hogy köztudottan szörnyen bízom Istenben. Írni, beszélni és gondolkodni róla szép és jó, de megélni?

Phhbt.

Az Istenben való bizalommal állandóan küszködöm. Vannak napok, amikor jobban megy, mint máskor. Vannak napok, amikor meglehetősen elégedett és produktív vagyok, és meglátom a helyzetemben a jó oldalát. Vannak napok, amikor sírok. Vannak napok, amikor felemelem a metaforikus öklömet az ég felé, és azt kiáltom: “Miért?”

Egyelőre nincs egyértelmű válasz.

Az egyik dolog, amit eddig megtanultam ebből a tapasztalatból, az az, hogy Istenben bízni nem egyszeri dolog. Minden egyes alkalom, amikor a gonoszság/fájdalom újabb rohama támad rám, olyan, mint egy újabb bizalompróba.

(Amúgy általában elbukom)

De néha jól sikerül. Nem vagyok teljesen biztos benne, hogyan. Ha valakinek van valami bölcs, gyakorlatias tanácsa számomra, hogyan bízzak jobban Istenben, szívesen meghallgatnám 🙂

*könyvlinkek affiliate linkek.

Készen állsz arra, hogy briliáns író legyél?

Elkészítettem a Briliáns író ellenőrzőlistát, hogy segítsek tisztázni az üzenetedet, több olvasót elérni, és megváltoztatni a világot a szavaiddal.

Az ellenőrzőlistát itt kapod meg!