Nagy-korallzátony
A Nagy-korallzátonyt már régóta ismerik és használják az ausztrál és Torres-szoros-szigeteki őslakosok. Az ausztrál őslakosok legalább 40 000 éve élnek a területen, a Torres-szoros-szigetekiek pedig körülbelül 10 000 évvel ezelőtt óta. E mintegy 70 kláncsoport számára a zátony szintén fontos kulturális jellegzetesség.
1768-ban Louis de Bougainville felfedező missziója során talált rá a zátonyra, de nem követelte a területet a franciák számára. 1770. június 11-én a James Cook felfedező kapitány által vezetett HM Bark Endeavour zátonyra futott a Nagy-korallzátonyon, és jelentős károkat szenvedett. A hajó kivilágítása és felszínre hozása a bejövő dagály során végül megmentette a hajót. Az egyik leghíresebb roncs a HMS Pandora volt, amely 1791. augusztus 29-én süllyedt el, 35 ember halálát okozva. A Queenslandi Múzeum 1983 óta vezet régészeti ásatásokat a Pandora roncsainál. Mivel a zátony nem rendelkezett atollal, a 19. században nagyrészt tanulmányozatlan volt.:7 Ebben az időben a zátony néhány szigetét guanó lelőhelyért bányászták, és világítótornyokat építettek jelzőfényként a rendszerben.:452 mint például a Raine-sziget, a legkorábbi példa. 1922-ben a Nagy-korallzátony Bizottság kezdte meg a zátonyon végzett korai kutatások nagy részét.:9
Gazdálkodás
A királyi bizottságok megtiltották az olajfúrásokat a Nagy-korallzátonyban, 1975-ben Ausztrália kormánya létrehozta a Nagy-korallzátony tengeri parkot és betiltotta a különböző tevékenységeket. A Nagy-korallzátony tengeri park nem foglalja magában a Nagy-korallzátony tartomány teljes területét. A parkot a queenslandi kormánnyal partnerségben a Nagy-korallzátony-korallzátony Tengeri Park Hatóságon keresztül kezelik, hogy biztosítsák a park fenntartható használatát. A zónák kijelölésének, a gazdálkodási terveknek, az engedélyeknek, az oktatásnak és az ösztönzőknek (például az ökoturisztikai minősítésnek) a kombinációját alkalmazzák a zátony megőrzésére tett erőfeszítések során.
1999-ben az ausztrál parlament elfogadta a környezetvédelmi és biológiai sokféleség megőrzéséről szóló törvényt, amely a regionális biodiverzitás megőrzési prioritásokról szóló iránymutatással javította a nemzeti környezetvédelmi törvények működését. A tengeri bioregionális tervezési folyamat e törvény végrehajtása nyomán jött létre. Ez a folyamat a tengeri biológiai sokféleség megőrzését szolgálja azáltal, hogy figyelembe veszi a teljes ökoszisztémát, amelyben egy faj található, és azt, hogy a különböző fajok hogyan lépnek kölcsönhatásba a tengeri környezetben.
A folyamat két lépésből áll. Az első lépés a regionális természetvédelmi prioritások meghatározása az öt (jelenleg) különböző tengeri régióban. A második lépés a tengeri rezervátumok (védett területek vagy tengeri parkok) azonosítása, amelyeket fel kell venni Ausztrália tengeri védett területek nemzeti reprezentatív rendszerébe. A szárazföldi védett területekhez hasonlóan a tengeri rezervátumokat is azért hozzák létre, hogy a biológiai sokféleséget a következő generációk számára is megóvják. A tengeri rezervátumokat az Ausztrál és Új-Zélandi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Tanács által készített “Irányelvek a védett tengeri területek nemzeti reprezentatív rendszerének létrehozásához” című dokumentumban (más néven “az irányelvek”) megfogalmazott kritériumok alapján határozzák meg. Ezek az iránymutatások országosan elismertek, és helyi szinten a “Célok és elvek a tengeri védett területek nemzeti reprezentatív rendszerének létrehozásához a Nemzetközösség vizeiben” című dokumentumban felvázolt ausztrál végrehajtási politika alapján kerülnek végrehajtásra. Ezek az irányelvek biztosítják, hogy egy tengeri rezervátumot csak a különböző adatok alapos értékelése után vegyenek fel az NRSMPA-rendszerbe.
Az egyes régiók prioritásait az emberi és környezeti veszélyek alapján alakítják ki, és a tengeri bioregionális terveket e prioritások figyelembevételével dolgozzák ki. A különböző régiók prioritásainak értékeléséhez három lépést tesznek meg: először létrehoznak egy bioregionális profilt, másodszor elkészítik a bioregionális tervet, harmadszor pedig véglegesítik a tervet. A terv véglegesítése után a különböző biorégiókban a tevékenység korlátozható az adott tevékenység által jelentett konkrét veszélyek alapján.
2001-ben a GBRMPA jelentést tett közzé a Nagy-korallzátony vízminőségének romlásáról, és részletezte a kérdés fontosságát. E jelentés nyomán 2003-ban az ausztrál és a queenslandi kormány közös kezdeményezést indított a Nagy-korallzátonyba érkező víz minőségének javítására. A vízminőség romlása az elmúlt 150 évben (a fejlődés miatt) hozzájárult a korallok kifehéredéséhez, az algavirágzáshoz és a növényvédőszer-szennyezéshez. A szennyezés ezen formái miatt a zátony kevésbé ellenállóvá vált az éghajlatváltozással szemben.
A terv 2003 októberében történt bemutatásakor eredetileg 65, korábbi jogszabályokra épülő intézkedést tartalmazott. Közvetlen céljuk az volt, hogy 2013-ig megállítsák és visszafordítsák a zátonyra kerülő vízminőség romlását. Reményeik szerint 2020-ra a zátonyba jutó víz minősége annyira javul, hogy az ne legyen káros hatással a Nagy-korallzátony egészségére. E célok elérése érdekében úgy döntöttek, hogy csökkentik a zátonyba jutó vízben lévő szennyezőanyagokat, valamint rehabilitálják és megőrzik a zátony azon területeit, amelyek természetes módon segítenek csökkenteni a vízszennyező anyagokat. A fent leírt célok elérése érdekében ez a terv a nem pontszerű szennyezési forrásokra összpontosít, amelyek nem vezethetők vissza egyetlen forrásra, például egy hulladékkivezetésre.
A terv kifejezetten a mezőgazdasági tevékenységek eredményeként a zátonyba kerülő tápanyagokat, növényvédő szereket és üledéket veszi célba. A városi területeknek tulajdonítható egyéb nem pontszerű szennyezési forrásokra más jogszabályok vonatkoznak. A tervet 2009-ben frissítették. A frissített változat megállapítja, hogy a zátonyba kerülő víz minőségének javítására tett erőfeszítések közül eddig egyik sem volt sikeres. Az új terv ezt a problémát “a kiemelt eredmények megcélzásával, az ipari és közösségi kezdeményezések integrálásával, valamint az új szakpolitikai és szabályozási keretek beépítésével próbálja kezelni (Zátonyterv 5)”. Ez a frissített változat javította az előző terv és az abban kitűzött célok egyértelműségét, javította az elszámoltathatóságot és továbbfejlesztette a nyomon követést és az értékelést. A 2009-es jelentés megállapította, hogy a 65 intézkedés közül 41 elérte az eredeti célokat, azonban 18 intézkedés az értékelési kritériumok szerint nem haladt megfelelően, valamint 6 intézkedés esetében az előrehaladás szintje nem volt kielégítő.
A terv első, 2003-as elfogadása óta elért legfontosabb eredmények közé tartozik, hogy létrehozták a zátonyok minőségével foglalkozó partnerséget a célok kitűzésére, az eredményekről való jelentéstételre és a célok elérésének nyomon követésére, a földtulajdonosok által a földek állapotának javítását meghosszabbított bérleti szerződésekkel jutalmazták, vízminőség-javítási terveket készítettek a regionális célok meghatározására és az e célok eléréséhez szükséges gazdálkodási változtatásokra, Tápanyag-gazdálkodási zónákat hoztak létre az üledékveszteség elleni küzdelem érdekében egyes területeken, oktatási programokat indítottak a fenntartható mezőgazdaság támogatásának összegyűjtése érdekében, a gazdálkodási rendszerek és a gyakorlati kódexek bevezetése révén változások történtek a földgazdálkodási gyakorlatban, létrehozták a Queensland Wetland programot és egyéb eredményeket értek el a korallzátonyokba áramló vízminőség javítása érdekében.
Egy tudósokból álló munkacsoportot is létrehoztak, hogy felmérje a terv különböző részeinek a korallzátonyokba áramló víz minőségére gyakorolt hatását. Megállapították, hogy számos célt még nem sikerült elérni, de több bizonyítékot találtak arra vonatkozóan, hogy a Nagy-korallzátony vízminőségének javítása javítja a korallzátony éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességét. A 2008-as Reefocus csúcstalálkozó, amelyet a jelentés szintén részletez, hasonló következtetésekre jutott. Ezt követően megalakult egy érdekelt felekből álló munkacsoport, amely több csoport, valamint az ausztrál és a queenslandi kormány között dolgozott a zátonyra vonatkozó célok és célkitűzések aktualizálásán. A terv aktualizált változata a stratégiai prioritási területekre és a 2013-as célok elérését célzó intézkedésekre összpontosít. A célok elérésének kritikus értékelése érdekében mennyiségi célokat is kitűztek.
A tervben felvázolt vízminőségi célok közül néhány példa: 2013-ra 50%-kal csökken a nitrogén- és foszforterhelés a vízgyűjtők végén, 2020-ra pedig 20%-kal csökken az üledékterhelés. A terv számos olyan lépést is felvázol, amelyet a földtulajdonosoknak meg kell tenniük a legeltetési, talaj-, tápanyag- és vegyszergazdálkodási gyakorlatok javítása érdekében. A tervben számos támogató kezdeményezést is felvázoltak, amelyek célja, hogy keretet teremtsenek a földhasználati gyakorlatok javításához, ami viszont javítja a vízminőséget.
Az ausztrál és a queenslandi kormány ezeken az eszközökön keresztül reméli, hogy 2013-ra javul a vízminőség. A 2013-as kilátásokról szóló jelentés és a felülvizsgált vízminőségi terv felméri, hogy a jövőben mit kell tenni a vízminőség és az ott élő vadon élő állatok megélhetésének javítása érdekében.
2004 júliusában a teljes tengeri parkra vonatkozóan új területrendezési terv lépett hatályba, amelyet széles körben a tengeri ökoszisztémák védelmének új globális mércéjeként méltattak. Az újraszabályozás szisztematikus természetvédelmi tervezési technikák alkalmazásán alapult, a marxi szoftver segítségével. Miközben a tengeri park egész területén javult a védelem, a fokozottan védett zónák aránya 4,5%-ról 33,3% fölé emelkedett. Abban az időben ez volt a világ legnagyobb tengeri védett területe, bár 2006-ban az új Északnyugati Hawaii-szigetek Nemzeti Emlékműve lett a legnagyobb.
2006-ban a Nagy-korallzátony tengeri parkjáról szóló 1975-ös törvény felülvizsgálata azt javasolta, hogy 2013-ig ne történjen további övezeti tervmódosítás, és hogy ötévente tegyenek közzé egy szakértői értékeléssel ellátott, a zátony egészségét, kezelését és a környezeti nyomást vizsgáló előretekintő jelentést. Minden egyes kilátási jelentésben többféle értékelést kell végezni. Minden értékelésnek van egy sor értékelési kritériuma, amely lehetővé teszi a rendelkezésre álló bizonyítékok jobb bemutatását. Az egyes értékeléseket e kritériumok alapján értékelik és osztályozzák. Minden kilátásjelentés ugyanazt az értékelési és osztályozási folyamatot követi, hogy az információk idővel nyomon követhetők legyenek. A jelentés elkészítéséhez nem végeznek új kutatást. Csak a könnyen hozzáférhető információk kerülnek be a jelentésbe, így a zátonyról eddig ismert információk közül kevés szerepel ténylegesen az egyes kilátásjelentésekben.
Abbot Point-i szénkikötő kotrási vitája
2013 decemberében Greg Hunt, az ausztrál környezetvédelmi miniszter jóváhagyta a kotrási tervet, hogy a szénkikötő építésének részeként három hajózási terminált hozzanak létre. A megfelelő engedélyezési dokumentumok szerint a folyamat során mintegy 3 millió köbméternyi kotort tengerfenék keletkezik, amelyet a Great Barrier Reef tengeri park területén fognak lerakni.
2014. január 31-én a GBRMPA kiadta a lerakási engedélyt, amely lehetővé teszi, hogy a Bowentől északra fekvő Abbot Pointból három millió köbméternyi tengerfenéket szállítsanak el és rakodjanak ki a Great Barrier Reef tengeri park vizein. A kotrási törmelékkel és a tengerfenék felforgatásának folyamatával és a levegőnek való kitettségével kapcsolatban jelentős potenciális károkat állapítottak meg: először is, új kutatások szerint a kotrási törmelék finomabb részecskéi elhomályosíthatják a vizet és eltakarhatják a napfényt, ezáltal a szél és az áramlatok hatására a keletkezési helytől akár 80 kilométeres távolságban is éhen halhatnak a tengeri fű és a korallok. Továbbá a kotrási hulladék szó szerint megfojtja a zátonyokat és a tengeri füvet, miközben a viharok újra és újra felverhetik ezeket a részecskéket, így az okozott kár folyamatos; másrészt a felborult tengerfenék mérgező anyagokat juttathat a környező környezetbe.
Az Abbot Point kikötői projektből származó kotróanyagot 24 kilométerre, az észak-queenslandi Bowen közelében akarják lerakni, és a hatóság jóváhagyásával évente 70 millió tonnával több szenet termelnek majd ki, 1,4 és 2,8 milliárd dollár közötti értékben. A hatóság elnöke, Dr. Russell Reichelt az engedély megerősítése után kijelentette:
Ez az engedélyezés összhangban van a hatóság azon véleményével, hogy a Great Barrier Reef partvidékén a kikötőfejlesztésnek a meglévő kikötőkre kell korlátozódnia. Mint közel 30 éve működő mélyvízi kikötő, Abbot Point a Great Barrier Reef partvidékének más kikötőinél jobb helyzetben van a bővítéshez, mivel a szükséges tőke- és karbantartási kotrás jelentősen kisebb lesz, mint amire más területeken szükség lenne. Fontos megjegyezni, hogy a jóváhagyott ártalmatlanítási terület tengerfeneke homokból, iszapból és agyagból áll, és nem tartalmaz korallzátonyokat vagy tengeri fűágyakat.
Az engedélyezéshez 47 új környezetvédelmi feltételt csatoltak, amelyek a következőket tartalmazzák:
- A hosszú távú vízminőség-ellenőrzési terv az ártalmatlanítási tevékenység befejezését követő öt évre szól.
- Egy örökségvédelmi terv az Abbot-öbölben található Catalina második világháborús repülőgép roncsának védelmére.
- Egy független kotrási és ártalmatlanítási műszaki tanácsadó testület és egy, a közösség képviselőit is magában foglaló irányítási válaszcsoport létrehozása.
Az ausztrál szövetségi kormány november 13-án bejelentette, hogy mostantól tilos lesz a kotrási hulladék lerakása a Nagy-korallzátony tengeri parkban. A világörökségi bizottság felkérte Greg Hunt környezetvédelmi minisztert, hogy vizsgálja meg az alternatív lehetőségeket a szárazföldön történő lerakás helyett. A queenslandi kormány és a Nemzetközösség most elfogadta az alternatív lehetőséget és a Világörökség Bizottság tanácsát, és megkezdi a szárazföldön történő lerakást.
Turizmus
A hatalmas biodiverzitásnak köszönhetően, meleg, tiszta vizének és a turistahajókról való megközelíthetőségének köszönhetően a zátony nagyon népszerű úti cél, különösen a búvárok körében. A Nagy-korallzátony turizmusa a megközelíthetőség miatt Cairnsre és a Whitsundaysra koncentrálódik. Ezek a területek a park területének 7-8%-át teszik ki. A Whitsundays és Cairns saját kezelési tervvel rendelkezik. A queenslandi partvidék számos városa napi hajóutakat kínál. Számos kontinentális és korallkagyló-sziget ma már üdülőhely, köztük a Green Island és a Lady Elliot Island. 1996-ban a Nagy-korallzátony 27 szigete támogatott üdülőhelyeket.
1996-ban a régió turizmusának nagy része belföldi eredetű volt, és a legnépszerűbb látogatási időszak az ausztrál tél volt. Ekkoriban úgy becsülték, hogy a Nagy-korallzátonyra érkező turisták évi 776 millió ausztrál dollárral járultak hozzá a Great Barrier-korallzátonyhoz. A régió legnagyobb kereskedelmi tevékenységeként 2003-ban úgy becsülték, hogy a turizmus évente több mint 4 milliárd A$-t termel, a 2005-ös becslés pedig 5,1 milliárd A$-ra emelkedett. A Great Barrier Reef Marine Park Authority által 2013 márciusában közzétett Deloitte-jelentés szerint a zátony 2000 kilométeres partszakasza évente 6,4 milliárd A$ értékű turizmust vonz, és több mint 64 000 embernek ad munkát.
Évente mintegy kétmillió ember látogatja meg a Great Barrier Reefet. Bár e látogatások többségét a tengeri turisztikai iparral együttműködve bonyolítják le, a közvéleményt aggasztja, hogy a turizmus káros a Nagy-korallzátonyra.
A hajós túrák és körutazások széles skáláját kínálják, az egynapos kirándulásoktól a hosszabb utakig. A hajók mérete a csónakoktól a szuperjachtokig terjed. Az üvegfenekű hajók és a víz alatti megfigyelőhelyek is népszerűek, akárcsak a helikopteres repülések. A Nagy-korallzátonyon messze a legnépszerűbb turisztikai tevékenység a búvárkodás és a sznorkelezés, amelyhez gyakran használnak stégeket, és a területet gyakran hálóval zárják körül. A Nagy-korallzátony külső része a vízminőség miatt kedvelt az ilyen tevékenységekhez.
A Nagy-korallzátony turizmusának irányítása arra irányul, hogy a turizmus ökológiailag fenntartható legyen. Napi díjat szednek, amelyet a Nagy-korallzátony kutatására fordítanak. Ez a díj végül a GBRMPA bevételeinek 20%-át teszi ki.
A Nagy-korallzátonyon a sétahajókra, a hajó nélküli hajóbérlésre és a horgonyzóhelyekre vonatkozó politikák korlátozzák a Nagy-korallzátony forgalmát.
A Nagy-korallzátony ökoturizmusát övező problémák az állandó turisztikai platformok körül forognak. A platformok nagy, hajószerű hajók, amelyek bázisként szolgálnak a turisták számára, miközben a Nagy-korallzátonyban búvárkodnak és sznorkeleznek. A platformokra tengeri madarak szállnak le és ürítenek, amelyeket végül a tengerbe mos a víz. Az ürülékben nitrogén, foszfor és gyakran DDT és higany található, amelyek aszpergillózist, sárga sávos betegséget és fekete sávos betegséget okoznak. A turisztikai platformok nélküli területeken a 9 468 korallból 14 (1,1%) beteg korallt találtak, míg a turisztikai platformokkal rendelkező területeken a 7 043 korallból 172 (12%) beteg korallt találtak. A turizmus a régió egyik legfontosabb gazdasági tevékenysége. Ezért, bár egyes területeken lehetségesek lehetnek nem állandó platformok, összességében az állandó platformok valószínűleg szükségszerűek. Javasolták, hogy a madarak hulladékát a tartályokhoz csatlakozó ereszcsatornákba szippantva csökkentsék a korallbetegségeket okozó lefolyást.
A Great Barrier Reef Marine Park Authority számos állandó horgonyzóhelyet is elhelyezett az általános használatú területek körül. Ezek csökkentik a zátony károsodását, mivel a horgonyzás tönkreteszi a lágykorallokat, feldarabolja a keménykorallokat, és megzavarja a fenéken áthúzódó üledéket. A turisztikai szolgáltatóknak be kell tartaniuk a sebességkorlátozásokat is, amikor a turisztikai célpontok felé vagy onnan indulnak, hogy a hajók túlzott hullámzása ne zavarja a zátony ökoszisztémáját.
Horgászat
A queenslandi kormány által ellenőrzött Nagy-korallzátony halászati iparának értéke évente 1 milliárd dollár. Körülbelül 2000 embert foglalkoztat, és a halászatot a Nagy-korallzátonyban kereskedelmi céllal, rekreációs céllal és a család élelmezésének hagyományos eszközeként űzik.
Dugongvadászat
Az 1993-as Native Title Act értelmében a bennszülött jogtulajdonosok fenntartják a jogot a dugongok és zöld teknősök legális vadászatára “személyes, háztartási vagy nem kereskedelmi közösségi szükségletek” céljából.
Négy hagyományos tulajdonosi csoport 2011-ben megállapodott abban, hogy beszüntetik a dugongok vadászatát a területen, mivel a dugongok száma csökken, amit részben a Yasi ciklon által okozott tengerifű-károk gyorsítottak fel.