National Public Radio

június 29, 2021admin

635 Massachusetts Avenue NW
Washington, D.C. 20001-3753
U.S.A.
(202) 414-2000
Fax: (204) 414-3329
Web site: http://www.npr.org

Magánszemélyiségű nonprofit társaság
Egyesült: 1970
Foglalkoztatottak: 1: 459
Működési bevételek: $55 millió (1994)
SIC-ek:

A Nemzeti Közszolgálati Rádió a világ első nem kereskedelmi célú, műholdról sugárzott rádiórendszere. Tagrádiókból álló szervezetként az NPR hetente több mint 17 millió amerikait szolgál ki az Egyesült Államok és Guam több mint 555 közszolgálati rádióállomásán keresztül kulturális és hírműsorok terjesztésével, képzési és promóciós szolgáltatások nyújtásával, valamint a közszolgálati rádiózás érdekeinek képviseletével a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) és a Kongresszus előtt.

A közszolgálati rádiózás megjelenése

A közszolgálati rádiózás az FCC 1940-es években hozott döntésével kapta az első lökést, amikor az FM rádióspektrum egy szegmensét az oktatási állomások számára tartotta fenn. Bár már az 1920-as években országszerte számos nem kereskedelmi oktatási állomás alakult ki, sok közülük az amerikai egyetemeken, pénzügyi jólétüket és integritásukat először a nagy gazdasági világválság, később pedig a kereskedelmi nyomás fenyegette. Az első nonprofit közösségi csoport, amely nyilvános FM rádióállomást hozott létre, a Pacifica Alapítvány volt, amely 1949-ben a kaliforniai Berkeleyben alapított nyilvános rádióállomást.

Nagyrészt a televíziós műsorok minőségét ért súlyos kritikák hatására Lyndon B. Johnson elnök és a Kongresszus 1967-ben elfogadta a Public Broadcasting Act-et, amely az országot nem kereskedelmi jellegű, oktatási célú rádióműsorokkal kívánta ellátni. Nem sokkal később megalakult a Corporation for Public Broadcasting (CPB), egy kormány által támogatott vállalat, amely a finanszírozását az Egyesült Államok Lakásügyi, Oktatási és Jóléti Minisztériumán keresztül kapta.

NPR 1970-ben alakult

A számos kis oktatási rádió- és tv-állomás szakmai szabványok kidolgozásának segítésére a CPB azonnal két szervezetet hozott létre: A Public Broadcasting Service (PBS) televíziós műsorokat gyártott és terjesztett, míg a National Public Radio (NPR) ugyanezt tette a rádió esetében. A kongresszustól származó forrásokat a CPB a PBS-nek, az NPR-nek és kreatív külsősöknek juttatta, akik segítettek az új programok bevezetésében és megvalósításában. Az NPR eredeti küldetése az volt, hogy vezető szerepet töltsön be az országos hírgyűjtésben és -gyártásban, valamint hogy országos összeköttetést biztosítson a helyi nem kereskedelmi rádióállomások között. Az 1970. február 26-án alapított NPR hamarosan több mint 90 alapító tagállomással büszkélkedhetett.

Az NPR első programkísérlete a szenátusi vietnami meghallgatások élő közvetítése volt, amelyet először 1971 áprilisában sugároztak. Ezt hamarosan követte az “All Things Considered” című napi hírműsor debütálása, amely folyamatosan növelte a hallgatottságot, és végül óriási sikert aratott a hallgatók hétköznapi hírekkel és információkkal való ellátásában. 1973-ban az “All Things Considered” elnyerte az első Peabody-díjat az NPR számára, amely aztán a műsor sikerére építve 1974-ben a Weekend All Things Considered hétvégi, 1979-ben a Morning Edition reggeli, 1985-ben a Weekend Edition és 1987-ben a Weekend Edition Sunday című műsorokkal kiterjesztette azt a hétvégékre. Így az NPR hírműsorai a hét minden napján jelen voltak. Az évek során az NPR hírműsorai élőben közvetítették a tagállomásoknak az 1973-as Watergate-meghallgatásokat, valamint kiterjedt tudósításokat adtak az elnökválasztásokról és a kongresszusi választásokról, valamint a legfelsőbb bírósági jelölési eljárásokról, beleértve a szenátusi meghallgatásokat Clarence Thomas bíróról az 1990-es évek elején.

A fennállásának első öt évében az NPR a tagállomások számára történő gyártásra és terjesztésre összpontosított. A közrádió további előnyökhöz jutott, amikor az NPR 1977-ben az Associationof Public Radio Stations-szal való egyesülését követően az NPR képzési programokat, menedzsmentet és lobbitevékenységet kezdett nyújtani a tagállomásoknak Washingtonban. 1979-ben az NPR kifejlesztette az első országos, műholdas rádiós terjesztési hálózatot. Ez lehetővé tette, hogy a vidéki területeken működő kisebb állomások ugyanolyan könnyen fogadhassák a műsorokat, mint városi társaik. Az NPR-nek nagyobb közönséget is biztosított.

Finanszírozás:

Az NPR-t és általában a közszolgálati műsorszolgáltatást a kezdetektől fogva belső és külső finanszírozási nyomás sújtotta. Az 1970-es évek elején Nixon elnök, Agnew alelnök és kormányuk nemtetszését fejezte ki az általuk politikailag ellentmondásosnak és elfogultnak tartott műsorokkal szemben. 1973-ban Nixon megvétózta a CPB tervezett dotációját, és a tagállomásokat nagyobb önállóságra ösztönözte, mivel úgy vélte, hogy a helyi állomások természetesen konzervatívabbá válnak programjaikban.

Míg a CPB a Carter-kormányzat alatt némileg enyhített, de a Reagan-elnökség idején visszaállított költségvetési megszorításokkal és bürokráciával küzdött, az NPR súlyos pénzügyi problémákkal küzdött, és 1983 végén 7-9 millió dollár adóssággal zárt. Ráadásul az NPR vezérigazgatója ez idő alatt lemondott a pénzeszközökkel való visszaélés vádja miatt, és a kongresszus nyomást kezdett gyakorolni az NPR-re, hogy stabilizálja pénzügyi helyzetét. A munkatársak elbocsátása és a műsorkínálat csökkentése mellett az NPR kölcsönt kért a CPB-től, hogy törlessze adósságát és átstrukturálja pénzügyi hátterét.

1983 júliusára a helyzet valóban kilátástalanná vált; az NPR 500 000 dollárt kapott előleget a CPB-től, hogy az előbbi ki tudja fizetni a fizetését. További kölcsönök következtek, azzal a kikötéssel, hogy az NPR berendezéseinek tulajdonjogát független vagyonkezelők egy csoportjára ruházzák át, hogy megakadályozzák a berendezések hitelezők általi lefoglalását. Az NPR beleegyezett abba is, hogy csökkenti a költségeket, emeli a tagállomásoknak felszámított díjakat, és igyekszik növelni a hallgatók hozzájárulásait. A szerkezetátalakítás az NPR tagállomásaival kötött működési megállapodások megváltoztatásával is járt. Konkrétan az NPR az állami és a magánszektorból kért pénzt, míg a tagállomások közvetlenül a CPB pénzeszközeit kapták.

A 90-es évek és azon túl

A New York Times Marc Gunther írása szerint 1995-ben az NPR összes programját fogadó tagrádióállomás bevételeinek 10,2 százalékát fizette az NPR-nek. Ez azt jelentette, hogy amikor a kulcsfontosságú állomások adománygyűjtése sikertelen volt, vagy amikor a Kongresszus megszavazta a közszolgálati műsorszórás éves költségvetésének csökkentését, az NPR is szenvedett.

Egy ilyen forgatókönyv valósult meg 1995-ben, amikor a szövetségi költségvetési hiány csökkentésére irányuló buzgalmában a Kongresszus beleegyezett, hogy 1996-ban 285 millió dollárról 275 millió dollárra, 1997-ben pedig 260 millió dollárra csökkentse a közszolgálati műsorszolgáltatásra szánt összegeket. Ennek következtében az NPR új vezérigazgatója, Delano Lewis kénytelen volt 20 állást megszüntetni, és számos programot, köztük a kisebbségorientált Horizons hírműsort és más kulturális műsorokat megszüntetni.

Delano Lewist 1994-ben vették fel az NPR elnök-vezérigazgatói posztjára. A Chesapeake & Potomac Telephone korábbi vezetőjeként, aki 20 éves tapasztalattal rendelkezett ebben az iparágban, Lewisnak nem volt korábbi tapasztalata a műsorszolgáltatásban. Vállalati tapasztalatait azonban kulcsfontosságúnak tartották az NPR sikeréhez a versengő műsorszolgáltatási környezetben. Emellett Lewis Robert Kennedy igazságügyi minisztériuma alatt ügyvédként is dolgozott, ami az Egyenlő Foglalkoztatási Esélyek Bizottságánál, a Békehadtestnél, Edward Brooke volt szenátornál és Walter Fauntroy kongresszusi képviselőnél betöltött állásokhoz vezetett. Az ilyen Capitol Hill-i kapcsolatok csak segíthettek egy olyan szervezetnek, amely a kongresszus jóindulatától függött. Végül Lewis volt az NPR első afroamerikai vezetője, akitől azt várták, hogy a szervezetet több kulturális programmal vezesse, és szélesítse a hallgatók szélesebb körére irányuló vonzerejét. Az 1990-es évek végétől kezdve azonban Lewis elsődleges eredménye az NPR fizetőképességének fenntartása volt. Ehhez úgy járult hozzá, hogy az NPR hatókörét különböző piacokra terjesztette ki, és a csökkenő közpénzek pótlására vállalati és alapítványi támogatásra törekedett.

Az új piacokra való egyes kitörések már megkezdődtek, hiszen 1993 októberében az NPR Európában műholdon keresztül napi hat órán át sugározni kezdett. Még ugyanebben az évben az NPR a CPB-vel és a Public Radio International-nal partnerségre lépett az “America One” nevű vállalkozásban, amely napi 24 órára terjesztette ki az NPR adásait Európában, közvetlen műholdas közvetítéssel.

Cég perspektívái:

“Mi nem egy rádióállomás vagyunk. Gyakori tévhit, hogy az NPR egy rádióállomás, de valójában mi az NPR-hez tagként csatlakozott közszolgálati rádióállomások műsorszállítói vagyunk. Műsorokat gyártunk és terjesztünk műholdon keresztül országszerte több mint 550 tagállomásra. Ezek az állomások azok, amelyek ténylegesen sugározzák az NPR programjait a hallgatóknak. Minden egyes tagállomás saját formátumot alakít ki, amely a helyi műsorokat az NPR és más források kínálatával kombinálja, hogy kiszolgálja a saját hallgatóságát.

A piacainak bővítése mellett az NPR Lewis vezetésével egyre erőteljesebben törekedett a vállalati és alapítványi pénzek megszerzésére. Ennek több formája volt, többek között a “fokozott támogatás”. A közszolgálati műsorszolgáltatás kezdeti éveiben a közszolgálati műsorszolgáltatóknak törvény tiltotta, hogy reklámokat fogadjanak el; a kereskedelmi nyomás növekedésével az FCC enyhítette a szabályokat arra vonatkozóan, hogy mit sugározhatnak a közszolgálati állomások. Kathy Scott, az NPR szóvivője 1995-ben azt mondta David Barbozának a New York Timesban, hogy a szervezet célja az volt, hogy önellátóbbá váljon, és hogy az új irányelveket “azzal a céllal változtatták meg, hogy ne hagyják ki a lehetőségeket”. Miközben az NPR nem szakította meg a műsort, nem engedélyezte a “cselekvésre való felhívást”, illetve az összehasonlító vagy minőségi nyelvezetet, enyhítette a telefonszámoknak a támogatói visszaigazolásokban és a műsorszlogenekben való feltüntetésére vonatkozó irányelveit. Olyan támogatásokat is elfogadott, amelyeket bizonyos témák lefedésére különítettek el. Például 1994-ben a General Motors autógyártó leányvállalata, a Saturn elkezdte szponzorálni a Car Talkot, az NPR autókkal és autójavítással foglalkozó betelefonálós műsorát. Az 1990-es évek végén az olyan koncepciókat, mint a “brand leveraging”, a bevételszerzés mellett az “NPR Classics” nevű lemezkiadó, egy zenei rendelési szolgáltatás és az egyes állomások adománygyűjtési kezdeményezései is felülvizsgálatra kerültek.

A technológiával lépést tartva, 1994-ben létrehozták az NPR weboldalát a http://www.npr.org címen, és 1995-től kezdve úttörő szerepet játszott az audio streaming vagy RealAudio néven ismert technológia alkalmazásában, amely lehetővé tette a felhasználók számára, hogy az NPR műsorainak előre felvett hangfájljait meghallgassák. 1996-ban az NPR 24 órás szolgálatot indított a Fegyveres Erők Rádió- és Televíziós Szolgálata számára, amely külföldi katonai rádióállomásoknak kínál műsorokat. Ebben az időben az NPR a világ több mint 140 országában sugározta adásait.

Lewis azon is dolgozott, hogy megszabadítsa az NPR-t a több diszkriminációs perrel kapcsolatos negatív hírveréstől, amely az 1970-es évek közepére nyúlik vissza, amikor a CPB-t azért kritizálták, mert nem vett fel elég kisebbségit, hogy megfeleljen a polgárjogi törvények követelményeinek. A nőkkel szembeni szexuális diszkriminációt állító perek egy részét peren kívül rendezték. 1997-ben egy Kairóban élő afroamerikai muszlim riporter faji és vallási megkülönböztetésre hivatkozva pert indított. A Time 1997. áprilisi, a vádakat összefoglaló cikke után Delano Lewis vezérigazgató levélben válaszolt, amelyben 29,2 százalékos kisebbségi és 48 százalékos női arányt közölt, és megjegyezte, hogy a felsővezetői pozíciókban mind a kisebbségek, mind a nők képviseltetik magukat. Lewis azt mondta, hogy “a kisebbségek és a nők támogatása folyamatos elkötelezettséget jelent, és a mi eredményeink kedvezően hasonlíthatók össze más műsorszolgáltatókéval. Célul tűztem ki, hogy munkatársainkkal méltósággal és tisztelettel bánjunk.”

Az NPR megalakulása óta híres lett műsorainak magas hangminőségéről és magával ragadó rádiós személyiségeiről. Olyan szakemberek, mint a Morning Edition műsorvezetője, Bob Edwards, a Fresh Air című műsor interjúkészítője, Terry Gross, az All Things Considered korábbi műsorvezetője, Susan Stamberg, a riporter Nina Totenberg és még sokan mások számos díjat kaptak az NPR-nél végzett munkájukért. Az NPR olyan “furcsa” riportjairól is ismert, mint Stamberg örökös hálaadási bemutatója anyósa áfonya receptjéről, vagy David Sedaris elbeszélése arról, hogy karácsonyi manóként dolgozott a Macy’s-nél. Az NPR emellett ápolta adásainak jellegzetes hangzását az olyan funkciókban, mint a Radio Expeditions, amely a hallgatókat “audioutazásra” viszi távoli vidékekre, és vadon élő állatokról készült felvételeket is tartalmaz.

A 90-es évek végére az NPR működési bevételeinek mintegy 60 százaléka a tagállomások tagdíjaiból és díjaiból, 2-3 százaléka a CPB-től és más kormányzati forrásokból származott, a fennmaradó összeg pedig vállalati és alapítványi hozzájárulásokból. Az NPR-t és általában a közszolgálati műsorszolgáltatást továbbra is foglalkoztatták a finanszírozási gondok. Ironikus módon az NPR-nek – ellentétben eredeti céljával, miszerint olyan alternatív műsorok számára nyújtott volna lehetőséget, amelyek kereskedelmi szempontból nem tudtak volna túlélni – egyre inkább kereskedelmi jellegűvé kellett válnia ahhoz, hogy továbbra is biztosítani tudja ezt a

műsorszolgáltatást. A Liberty Media, a Tele-Communications Inc. leányvállalata. (TCI), amely 1996-ban már kétharmados részesedéssel rendelkezett a Macneill/Lehrer Productions közszolgálati televízióban, komoly érdeklődést mutatott a közszolgálati rádióműsorok hasonló finanszírozása iránt “tartalomért” cserébe. Az ilyen ajánlatok kérdéseket vetettek fel azzal kapcsolatban, hogy a vállalati szponzorok milyen mértékű befolyást gyakorolnának a szerkesztőségi és hírszolgáltatásra, valamint aggályokat vetettek fel a hallgatók esetleges visszahatásával kapcsolatban, amely az adományok csökkenésében nyilvánulna meg.

Az elektronikus média (kábel, számítógép, rádió, televízió) konvergenciájában a közszolgálati rádiót a Nemzeti Információs Infrastruktúra (Nil) lehetséges kiindulópontjaként is tekintették, meglévő hálózata, hallgatói bázisa (Mitch Ratcliffe szerint a Digital Media című könyvben az amerikai otthonok 85 százaléka tudja fogni a közszolgálati rádiót) és a közösségépítésben bizonyított képességei miatt. Bár a Nil minden bizonnyal lendületet adhatna az NPR-nek, sok iparági megfigyelő valószínűtlennek tartotta ezt a forgatókönyvet, a közrádiónál több dollárral és hatalommal rendelkező médiakonglomerátumok valószínűsíthető részvétele miatt. A kilencvenes évek végének versengő médiakörnyezetét tekintve azonban biztos, hogy az NPR-nek továbbra is keresnie kell a lehetőségeket a finanszírozásért folytatott véget nem érő küzdelemben.”