Orrciklus

1927-ben Heetderks leírta az alsó orrmelléküregek váltakozó türgeszkedését a normális populáció 80%-ánál. Heetderks szerint a ciklus az orrkagylók vagy orrmandulák, elsősorban az alsó orrmandulák – amelyek az egyes orrmandulák közül messze a legnagyobbak – váltakozó pangásának és pangásmentesítésének eredménye. A turbinák merevedő szövetekkel borított csontos nyúlványokból állnak, hasonlóan a pénisz és a csikló szöveteihez. Az egyik üregben lévő turbinák megtelnek vérrel, míg a szemközti turbinák a vér elvezetésével dekongesztálódnak. Ez a ciklus, amelyet a vegetatív idegrendszer irányít, átlagosan két és fél órán át tart, de az életkor, a testtartás és egyéb körülmények függvényében nagymértékben változik. Megfigyelte és dokumentálta továbbá, hogy a függő orrmelléküregben lévő turbinák megtelnek, amikor a beteg oldalsó dekubitus (oldalfekvéses) helyzetben van. Egyesek azt feltételezik, hogy ennek a váltakozó helyzetű elzáródásnak az a célja, hogy az ember alvás közben egyik oldalról a másikra forduljon, hogy megelőzze a felfekvést. Mások megjegyzik, hogy az aszimmetrikus légáramlás bizonyos előnyökkel járhat az általános szaglóérzékenység szempontjából. Az orrciklus mind időben, mind a bal és a jobb oldal között váltakozik, miközben az orr teljes ellenállása állandó marad. A fix szeptumeltéréssel és időszakos orrdugulással rendelkező betegeknél az orrciklus kölcsönhatása nyilvánvalóvá válik; az elzáródás érzése gyakran tükrözi a torlódási fázist.

Ez lehetséges, hogy az orrciklus súlyosbíthatja a nátha okozta orrdugulást, mivel az orr egyik felében lévő csillók mozgékonyságának hiánya ahhoz a kellemetlen érzéshez vezethet, hogy az orrfújással nem lehet a nyálkát elmozdítani.