Piaci hatékonyság

Mi a piaci hatékonyság?

A piaci hatékonyság arra utal, hogy a piaci árak milyen mértékben tükrözik az összes rendelkezésre álló, releváns információt. Ha a piacok hatékonyak, akkor minden információ már beépült az árakba, és így nincs mód a piac “legyőzésére”, mert nincsenek alul- vagy túlértékelt értékpapírok.

A fogalom Eugene Fama közgazdász 1970-ben írt tanulmányából származik, azonban maga Fama is elismeri, hogy a fogalom kissé félrevezető, mert senkinek sincs egyértelmű definíciója arra, hogyan lehetne tökéletesen meghatározni vagy pontosan mérni ezt a piaci hatékonyságnak nevezett dolgot. Az ilyen korlátok ellenére a kifejezést arra utalva használják, amiről Fama a legismertebb, a hatékony piac hipotézisére (EMH).

Az EMH azt állítja, hogy egy befektető nem tud a piacot felülmúlni, és hogy piaci anomáliák nem létezhetnek, mert azok azonnal arbitrázsra kerülnek. Fama később Nobel-díjat kapott érte. Azok a befektetők, akik egyetértenek ezzel az elmélettel, általában olyan indexalapokat vásárolnak, amelyek az általános piaci teljesítményt követik, és a passzív portfóliókezelés hívei.

A piaci hatékonyság lényege, hogy a piacok képesek olyan információkat beépíteni, amelyek az értékpapírok vásárlói és eladói számára a lehető legtöbb lehetőséget biztosítják az ügyletek lebonyolítására a tranzakciós költségek növekedése nélkül. Az, hogy az olyan piacok, mint az amerikai részvénypiac hatékonyak-e, illetve milyen mértékben, heves vita tárgyát képezi a tudományos és gyakorlati szakemberek körében.

A piaci hatékonyság magyarázata

A piaci hatékonyságnak három foka létezik. A piaci hatékonyság gyenge formája az, hogy a múltbeli ármozgások nem alkalmasak a jövőbeli árak előrejelzésére. Ha minden rendelkezésre álló, releváns információ beépül az aktuális árakba, akkor minden, a múltbeli árakból kinyerhető, releváns információ már beépült az aktuális árakba. Ezért a jövőbeli árváltozások csak a rendelkezésre álló új információk eredményeként jöhetnek létre.

A hipotézis ezen formája alapján nem várható, hogy az ilyen befektetési stratégiák, mint például a momentum vagy bármely technikai elemzésen alapuló, kereskedési vagy befektetési döntésekhez használt szabály tartósan a szokásos piaci hozamot meghaladó hozamot érjenek el. A hipotézis ezen formáján belül továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy a fundamentális elemzés segítségével többlethozamot lehet elérni. Ezt az álláspontot az akadémiai pénzügyi tanulmányokban évtizedek óta széles körben tanítják, bár ezt az álláspontot már régóta nem tartják ilyen dogmatikusan.

A piaci hatékonyság félig erős formája feltételezi, hogy a részvények gyorsan alkalmazkodnak az új nyilvános információk befogadásához, így a befektető nem tud a piacot meghaladó hasznot húzni az új információkra való kereskedéssel. Ez azt jelenti, hogy sem a technikai elemzés, sem a fundamentális elemzés nem lenne megbízható stratégia a jobb hozam elérésére, mivel a fundamentális elemzéssel szerzett információk már rendelkezésre állnak, és így már beépültek az aktuális árakba. Csak a piac egésze számára elérhetetlen magáninformációk lehetnek hasznosak a kereskedésben való előnyszerzéshez, és csak azok számára, akik az információval előbb rendelkeznek, mint a piac többi része.

A piaci hatékonyság erős formája azt mondja, hogy a piaci árak minden nyilvános és magáninformációt tükröznek, a gyenge és a félig erős formára építve és azt beépítve. Tekintettel arra a feltételezésre, hogy a részvényárak minden információt (a nyilvános és a magáninformációkat egyaránt) tükröznek, egyetlen befektető, beleértve a vállalati bennfenteseket is, sem tudna az átlagos befektetőnél nagyobb nyereséget elérni, még akkor sem, ha új bennfentes információkhoz jutna hozzá.

Eltérő vélekedések a hatékony piacról

A befektetők és a tudósok sokféleképpen vélekednek a piac tényleges hatékonyságáról, amit az EMH erős, félig erős és gyenge változata tükröz. Az erős forma hatékonyságában hívők egyetértenek Famával, és gyakran passzív indexbefektetőkből állnak. Az EMH gyenge változatának gyakorlói úgy vélik, hogy az aktív kereskedés az arbitrázs révén abnormális nyereséget generálhat, míg a félig erős hívők valahol középen helyezkednek el.

A spektrum másik végén Fama és követői mellett például az értékbefektetők állnak, akik szerint a részvények alulértékeltek lehetnek, vagyis az értékük alatt árazottak. A sikeres értékbefektetők úgy keresik a pénzüket, hogy akkor vásárolnak részvényeket, amikor azok alulértékeltek, és akkor adják el őket, amikor az árfolyamuk felemelkedik, hogy elérje vagy meghaladja a belső értéküket.

Akik nem hisznek a hatékony piacban, arra hivatkoznak, hogy léteznek aktív kereskedők. Ha nincs lehetőség a piacot felülmúló profitszerzésre, akkor nem szabadna ösztönözni az aktív kereskedővé válást. Továbbá az aktív menedzserek által felszámított díjakat az EMH helytelenségének bizonyítékaként tekintik, mivel az azt feltételezi, hogy a hatékony piacon alacsonyak a tranzakciós költségek.

Egy példa a hatékony piacra

Míg vannak olyan befektetők, akik az EMH mindkét oldalán hisznek, a valóságban is van bizonyíték arra, hogy a pénzügyi információk szélesebb körű terjesztése befolyásolja az értékpapírok árát, és hatékonyabbá teszi a piacot.

A 2002-es Sarbanes-Oxley-törvény elfogadásakor például, amely nagyobb pénzügyi átláthatóságot írt elő a nyilvánosan jegyzett vállalatok számára, a részvénypiac volatilitása csökkent, miután egy vállalat közzétette negyedéves jelentését. Megállapították, hogy a pénzügyi kimutatásokat hitelesebbnek ítélték, így az információk megbízhatóbbá váltak, és nagyobb bizalmat keltettek az értékpapír feltüntetett árfolyamában. Kevesebb a meglepetés, így az eredményjelentésekre adott reakciók is kisebbek. A volatilitási mintázat e változása azt mutatja, hogy a Sarbanes-Oxley-törvény elfogadása és a vele járó tájékoztatási követelmények hatékonyabbá tették a piacot. Ez az EMH megerősítésének tekinthető abban az értelemben, hogy a pénzügyi kimutatások minőségének és megbízhatóságának növelése a tranzakciós költségek csökkentésének egyik módja.

A hatékonyságra más példák is adódnak, amikor a vélt piaci anomáliák széles körben ismertté válnak, majd ezt követően eltűnnek. Egyszer például előfordult, hogy amikor egy részvényt először felvettek egy indexbe, például az S&P 500-ba, a részvény árfolyama nagymértékben megemelkedett, pusztán azért, mert bekerült az indexbe, és nem azért, mert a vállalat fundamentumaiban bármilyen új változás történt. Ez az indexhatás-anomália széles körben jelent meg és vált ismertté, és azóta nagyrészt eltűnt ennek következtében. Ez azt jelenti, hogy az információ növekedésével a piacok hatékonyabbá válnak és az anomáliák csökkennek.