Placebo-kontrollált kísérletek

A legtöbb ALS-beteg és ápoló mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy segítse a betegség új gyógymódjainak megtalálását.

A kísérleti terápia kipróbálásának gondolatát gyakran pozitívan értékelik, annak ellenére, hogy tisztában vannak a lehetséges kockázatokkal. Vannak azonban, akiknek fenntartásaik vannak, amikor megtudják, hogy a kísérletben résztvevők egy része placebót kaphat a tesztelt gyógyszer helyett. Minden ALS-kutatónak feltették már a nagyon is jogos kérdést: miért használnak placebót egy olyan súlyos betegséggel kapcsolatos vizsgálatban, mint az ALS?

Először néhány definíció

A placebo olyan inaktív anyag, amely úgy néz ki és olyan ízű, mint a tesztelt gyógyszer, de nincs hatása arra a betegségre, amelyet az új gyógyszer kezelni hivatott: ebben az esetben az ALS-re. A placebót néha cukortablettának vagy bábunak is nevezik.

Az aktív kezelés az a gyógyszer vagy más kezelési forma, amelyet a kutatók tesztelnek, hogy kiderüljön, segít-e az ALS-betegeken.

A placebo-kontrollált vizsgálat olyan vizsgálat, amelyben két (vagy több) csoport van. Az egyik csoport az aktív kezelést, a másik a placebót kapja. Minden mást változatlanul tartanak a két csoportban, így az eredményükben mutatkozó bármilyen különbség az aktív kezelésnek tulajdonítható.

A kettős vak vizsgálatban sem a kutatók, sem a kutatásban résztvevők nem tudják, hogy ki kap aktív gyógyszert, és ki placebót. Egy, a vizsgálatban részt nem vevő megfigyelő csoport véletlenszerűen osztja be a betegeket az egyik vagy a másik csoportba, és a vizsgálat során nyomon követi a csoportbeosztást. A vizsgálat végén a “vak” megszakad, és a kutatók és a betegek megtudják, hogy ki kapott aktív kezelést.

A nyílt vizsgálatban ezzel szemben mind a kutatók, mind a betegek tudják, hogy a beteg aktív kezelést kap.

A placebohatás arra a tendenciára utal, amely mindannyiunkat jellemez, hogy egy ideig jobban érezzük magunkat, amikor azt hisszük, hogy olyan kezelést kapunk, amely segít rajtunk. A placebohatás jelentkezhet akkor is, ha a kezelés valóban segít, vagy akkor is, ha nem használ semmit, vagy akkor is, ha valójában árt nekünk.

Szóval, miért használnak placebót egy olyan súlyos betegséggel kapcsolatos vizsgálatban, mint az ALS?
A kettős vak, placebokontrollált vizsgálatot tartják a klinikai vizsgálatok “arany standardjának”, mert így van a legnagyobb esély arra, hogy megállapítsák, hogy egy aktív kezelés hatásos-e vagy sem. Ez több fontos okból is igaz:

• Mivel senki sem tudja, hogy aktív kezelésben részesül-e, csökken annak az esélye, hogy a tapasztalt előnyök a placebo hatásnak tudhatók be.
• Az ALS-ben szenvedők sokszínű csoportot alkotnak. Az egyik fontos különbség közöttük a betegségük előrehaladásának sebessége: egyesek lassan, míg mások sajnos gyorsabban fejlődnek. Azáltal, hogy az alanyokat véletlenszerűen osztják be az aktív kezelés és a placebo csoportba, ez a sokféleség egyenlően oszlik meg a csoportok között. Ez növeli annak az esélyét, hogy a tapasztalt előnyök a kezelés, és nem az egyes csoportokban lévő betegek közötti különbségek miatt jelentkeznek.

Az ALS-ben szenvedő összes ember számára új kezelések kifejlesztésének leggyorsabb módja az új gyógyszerek tesztelése olyan vizsgálatokban, amelyek célja, hogy gyorsan és kétséget kizáróan választ adjanak. Jelenleg ez csak úgy lehetséges, hogy az aktív kezelést (új terápiát) placebóval hasonlítják össze.

Két közelmúltbeli ALS klinikai vizsgálat mutatja, milyen fontosak a kettős vak, placebo-kontrollált vizsgálatok a hatástalan kezelések kiszűrésében.

• A lítiummal végzett nyílt vizsgálat kis számú betegnél azt sugallta, hogy ez a gyógyszer segít lassítani a betegséget. Egy nagyobb, placebokontrollos, kettős vak vizsgálat azonban nem talált hatást. E vizsgálat nélkül sok ALS-beteg szedhetett volna egy haszontalan gyógyszert.
• Az állatkísérletek és a nyílt humán kísérletek azt sugallták, hogy a minociklin nevű antibiotikum jótékony hatású. Egy nagyobb, placebo-kontrollált vizsgálat azonban azt mutatta, hogy nem volt az, sőt, akár káros is lehetett. E nagyobb vizsgálat nélkül a betegek tovább szedhették volna a minociklint, ami káros hatásokat okozott volna anélkül, hogy segített volna a betegségükön.

Csak placebo-kontrollált vizsgálatokkal lehetett volna kizárni, hogy ez a két kezelés hatástalan az ALS-ben, megmentve a betegeket attól, hogy olyan gyógyszereket szedjenek, amelyek nem nyújtanak semmi hasznot, sőt akár veszélyesek is lehetnek.

Az a fontos szempont, hogy a kísérleti gyógyszerek valóban kísérleti szerek. Ez azt jelenti, hogy a gyógyszernek lehet pozitív hatása, egyáltalán nem lehet hatása, vagy lehet káros. Néha nehéz észben tartani, hogy a placebót szedő beteg valójában jobb kezelést kaphat, mint az aktív gyógyszert szedő beteg.

Egy negatív eredménnyel záruló vizsgálat nagyon kiábrándító mind a résztvevők, mind a vizsgálat szervezői számára. De minden kísérletből tanulhatunk valami értékeset, és a későbbi kísérletek nagyobb valószínűséggel lesznek sikeresek. Az ilyen negatív vizsgálati eredmények okozta csalódás csak megerősíti elkötelezettségünket az ALS valóban előnyös kezelésének megtalálása iránt. Ez a munka csak akkor lehet sikeres, ha a betegek részt vesznek a klinikai vizsgálatokban.

Ha bekerülök a placebo csoportba, később megkaphatom az aktív gyógyszert?Igen, ha a kezelés valóban előnyös. Együttműködünk azokkal a gyógyszergyártókkal, amelyek a vizsgálathoz a kezelést biztosítják, hogy ha a kezelés hasznosnak bizonyul, a vizsgálatban résztvevők a vizsgálat után is kaphassák azt. Úgy érezzük, hogy ez elengedhetetlen ahhoz, hogy azok számára is kínálhassuk a kezelést, akik a vizsgálathoz való csatlakozással sokat tettek hozzá a kutatáshoz.

Hogyan lehetne rövidebbé tenni a klinikai vizsgálatokat?

Az ALS-kísérleteknél gyakori panasz, hogy túl sokáig tartanak. Mi is osztjuk ezt az aggodalmat, és azon dolgozunk, hogy minden vizsgálat a lehető legrövidebb idő alatt befejeződjön.

Biomarkerek: A betegség előrehaladásának új mérőszámait keressük, amelyek érzékenyebbek a kezelés hatásaira, és kevésbé érzékenyek a funkció napi ingadozásaira, amelyeket minden ALS-beteg ismer. Ezek az új mérőszámok, az úgynevezett biomarkerek lerövidíthetik a jövőbeli vizsgálatokat.

Nagyobb vizsgálatok: Egy vizsgálat hosszának meghatározásában az egyik fő tényező a vizsgálatba bevont betegek száma. Ha több beteget vesznek fel, a jótékony hatások hamarabb jelentkeznek. Ennek az az oka, hogy a különböző betegek betegsége természetesen különböző ütemben fejlődik. Ezek a természetes különbségek átmenetileg elfedhetik a kezelés okozta progresszió sebességében mutatkozó különbségeket. Ha azonban az egyes csoportokban nagyszámú beteg van, ezek a természetes különbségek hamarabb megszűnnek, így még a kezelés okozta kis különbségek is gyorsan megmutatkoznak.