Publishers Clearing House

Korai történeteSzerkesztés

A Publishers Clearing House-t 1953-ban alapította a New York állambeli Port Washingtonban Harold Mertz, aki korábban egy magazin-előfizetésekkel foglalkozó házaló értékesítési csapat vezetője volt. A cég Mertz pincéjében indult, felesége, LuEsther és lánya, Joyce segítségével. Az első postai küldemények 10 000 borítékból álltak Mertz Long Island-i (New York) otthonából, és 20 magazin előfizetést kínáltak. 100 megrendelés érkezett. Néhány éven belül a cég Mertz pincéjéből egy irodaházba költözött, és elkezdett alkalmazottakat felvenni. Amikor a PCH 1969-ben elköltözött, a korábbi székhelyet a városnak adományozták, és átkeresztelték Harold E. Mertz Közösségi Központra. A vállalat bevétele 1981-re 50 millió dollárra, 1988-ra pedig 100 millió dollárra nőtt.

A PCH 1967-ben a Reader’s Digest által szervezett nyereményjátékok mintájára elindította első nyereményjátékát az előfizetési eladások növelésére. Az első nyeremények 25 centtől 10 dollárig terjedtek, és a résztvevőknek 1:10 esélyük volt a nyerésre. Miután a nyereményjáték növelte a válaszadási arányt a küldeményekre, 5 000 dolláros, majd végül 250 000 dolláros nyereményeket ajánlottak fel. A PCH 1974-ben kezdte el hirdetni a nyereményjátékot a televízióban. Ez volt az egyetlen jelentős, több magazinnal foglalkozó előfizetéses vállalkozás 1977-ig. A korábbi ügyfél, a Time Inc. és több más kiadó megalakította az American Family Publishers (AFP) vállalatot, hogy versenyezzen a PCH-val, miután a vállalat visszautasította a Time ismételt kérését, hogy nagyobb részesedést kapjon a magazin-előfizetésekből származó árbevételből.

Az AFP és a PCH a magazinok kizárólagos jogaiért, valamint a jobb promóciós és nyereményötletekért versengett. Amikor az AFP 1 millió dollárra, majd 1985-ben 10 millió dollárra emelte a jackpotot, a PCH ennek megfelelően emelte a nyereményeit. 1979-re 7 millió dollárnyi nyereményt osztottak ki, 1991-re 40 millió dollárt, 2000-re pedig 137 millió dollárt. 1989-ben a reklámcsapat két tagja, Dave Sayer és Todd Sloane elindította a Prize Patrolt, egy olyan nyilvános eseményt, ahol a nyerteseket egy csekkel lepik meg otthonukban. Az ötletet az 1950-es évekbeli A milliomos című tévésorozat ihlette.

1992-ben a vállalat szemetesében több ezer kidobott nyereményjáték-pályázatot találtak olyan versenyzőktől, akik nem vásároltak magazin-előfizetést, ami megerősítette azt a hiedelmet, hogy a vállalat a nyereményjátékok nyertesének kiválasztásakor előnyben részesítette azokat, akik vásároltak. A PCH szerint ezt egy elégedetlen alkalmazott tette a postai feldolgozó cégüknél. Ezt követően csoportos kereset indult, amelyet a PCH úgy rendezett, hogy a kidobott résztvevőknek második esélyt adott a nyerésre.

Kormányzati szabályozásSzerkesztés

A 90-es években a PCH és fő versenytársa, az AFP számos jogi problémába ütközött, mivel aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a küldeményeik félrevezetik a fogyasztókat a nyerési esélyeiket illetően, és azt sugallják, hogy a magazinvásárlás növeli az esélyeiket. Ez vezetett a 2000. évi Deceptive Mail Prevention and Enforcement Act (Megtévesztő levelek megelőzéséről és végrehajtásáról szóló törvény) megszületéséhez, amely szabályozza a közvetlen levelezéssel foglalkozó vállalkozásokat. Az e törvénnyel kapcsolatos szenátusi meghallgatásokon a PCH azt mondta, hogy a legtöbb fogyasztót nem tévesztették meg a nyerési esélyeiket illetően, illetve hogy a vásárlások nem növelik az esélyeiket. A vállalat szerint a résztvevők kevesebb mint öt százaléka költ 300 dollárnál többet. Kaliforniai kormányzati tisztviselők szerint 5000 helyi fogyasztó fejenként több mint 2500 dollárt fizetett ki magazinvásárlásra abban a téves hitben, hogy ezzel növelik nyerési esélyeiket a nyereményjátékban.

Iparági források becslése szerint a PCH válaszadási aránya 7-12 százalékkal, értékesítési volumene pedig 22-30 százalékkal csökkent a perekből eredő rossz hírverés hatására. 2000-ben a PCH elbocsátotta 800 fős személyzetének egynegyedét.

Perek és egyezségekSzerkesztés

A PCH 1994-ben olyan leveleket küldött a címzetteknek, amelyekben közölte, hogy mindannyian “döntősök”, ami 14 amerikai állam főügyészeinek peréhez vezetett. Még abban az évben a PCH tagadta a vétkességet, de beleegyezett, hogy 490 000 dolláros kártérítést fizet, és változtat a gyakorlatán. A megállapodás értelmében a PCH azt mondta, hogy meghatározza az olyan kifejezéseket, mint a “döntős”, és nyilvánosságra hozza a nyerési esélyeket.

1997-ben az AFP versenyzőjének egyik versenyzője a floridai Tampába repült, mert azt hitte, hogy nyert, pedig nem. Az ebből fakadó hírverés mindkét vállalatnak több pert okozott. A PCH 1999-ben 30 millió dolláros országos egyezséget kötött. 2000-ben újabb 18 millió dolláros egyezség született 24 államban, miután a vállalat tömeges postai küldeményeket küldött, amelyeken az állt, hogy “Ön a nyertes!”, és személyre szóló csekkek utánzatát használták. A PCH vállalta, hogy a jövőben elkerüli a hasonló küldeményeket, és a küldeményekhez “nyereményjátékkal kapcsolatos ténydobozt” csatol.

Az államok ügyvédei felszólaltak a 2000-es országos egyezség ellen, és egyes államok további pereket indítottak. 2001-ben újabb 34 millió dolláros egyezség született egy 25 államot érintő perben, így 1999 óta összesen 82 millió dollárt fizettek ki. Az egyezség részeként a PCH-nak kerülnie kellett az olyan kifejezéseket, mint a “garantált nyertes”, és a küldeményekhez olyan nyilatkozatokat kellett csatolnia, amelyek szerint a címzett nem nyert, és az áru megvásárlása nem növeli az esélyeit. A PCH mind az ötven állammal egyezségre jutott, és beleegyezett, hogy egy “megfelelőségi tanácsadóval” dolgozik együtt. A PCH a megegyezésben bocsánatot kért, és közölte, hogy felveszi a kapcsolatot azokkal az ügyfelekkel, akik az előző évben több mint 1000 dollárt költöttek árucikkekre.

A PCH 2007-ben Iowa államban is megállapodást kötött. 2010-ben a vállalat 3,5 millió dollárt fizetett 32 állam és a Columbia körzet főügyészeinek, hogy rendezze a 2001-es megállapodás feltételeinek megsértésével kapcsolatos esetleges vádakat. A vállalat tagadta a jogsértést, de beleegyezett, hogy egy ombudsmannal és egy megfelelőségi tanácsadóval dolgozik együtt, aki negyedévente felülvizsgálja a postai küldeményeit.

2014 áprilisában a szenátus idősügyi különbizottságának vizsgálata arra a következtetésre jutott, hogy a PCH “túllépte” a korábbi megállapodások határait, és további jogszabályokra lehet szükség.

2018 áprilisában pert indítottak az Egyesült Államok New York keleti kerületének kerületi bíróságán, amelyben azt állítják, hogy a PCH megtévesztő marketinggyakorlatokat folytatott közvetlen postai és e-mail marketingkampányok révén, valamint időseket célzottan, megsértve ezzel a szövetségi és állami törvényeket.

Online fejlesztésSzerkesztés

A PCH 1985-ben két termékkel kezdett árut értékesíteni. Miután egy Hershey’s Chocolate Cookbook és egy diétás szakácskönyv többet fogyott, mint más termékek, a vállalat elkezdett terjeszkedni az ékszerek, a média, a gyűjthető tárgyak, a háztartási termékek és mások felé. A vállalat az online területre is áthelyezte a hangsúlyt. A PCH.com-on 1996-ban kezdett el magazin-előfizetéseket és árucikkeket árulni. 2006-ban felvásárolta a Blingo Inc. hirdetésekkel támogatott metakereső motort, amelyet később átneveztek PCH Search and Win-re. A PCH versenyeket indított a Twitteren, a Facebookon és a Myspace-en. iPhone-alkalmazásokat fejlesztettek ki nyerőgépes játékokhoz és kvízjátékokhoz. A vállalat olyan online játék- és nyereményoldalakat hozott létre, mint a PCH Games (korábban Candystand) és a PCHQuiz4Cash, léghoki és videópóker játékokkal.

2010 decemberében a PCH felvásárolta a Funtankot és annak online játékoldalát, a Candystand.com-ot. 2011-ben a PCH tévéreklámokban és az AOL.com címlapján népszerűsítette az “5000 dollár minden héten egy életen át” nyereményjátékot. A következő évben a vállalat felvásárolt egy mobil marketing céget, a Liquid Wirelesst. A vállalat kihasználta, majd abbahagyta, majd újra elkezdte használni a koregisztrációt (más webhelyeken keresztül), hogy bővítse ügyfélkörét.

2008-ban a PCH szóvivője azt mondta, hogy a digitális tulajdonságok célja a fiatalabb fogyasztók vonzása volt. 2013-ra az internet vált a PCH elsődleges csatornájává a fogyasztókkal való kapcsolattartásban. A New York Times úgy jellemezte a digitális átállást, mint “egy átfogó erőfeszítés részét, amelynek célja, hogy információkat gyűjtsön a webes felhasználókról, reklámokat mutasson nekik, és a regisztrációs adatokat felhasználja a PCH levelezőlistáihoz.”