René Descartes
René Descartes
(Portré Frans Hals, 1649)
Bemutatkozás
René Descartes (1596 – 1650) francia filozófus, matematikus, tudós és író volt az értelem korában. A “modern filozófia atyjának” nevezik, és a későbbi nyugati filozófia nagy része az ő írásaira adott válasznak tekinthető. Az ő nevéhez fűződik a filozófia egyik legismertebb idézete: “Cogito, ergo sum” (“Gondolkodom, tehát vagyok”).
A 17. századi kontinentális racionalizmus (gyakran kartézianizmus néven ismert) úttörője és fő alakja volt, amelyet később Baruch Spinoza és Gottfried Leibniz képviselt, és amellyel szemben a Hobbes, Locke, Berkeley és Hume által képviselt brit empirista iskola állt. A középkori arisztoteliánizmussal és skolaszticizmussal való jelentős szakítást jelentette.
A matematikához való hozzájárulása szintén elsőrangú volt, hiszen a karteziánus koordinátarendszer feltalálója és az analitikus geometria megalapítója volt, ami kulcsfontosságú volt a számtan és a matematikai analízis feltalálásához. A 16. és 17. századi tudományos forradalom egyik kulcsfigurája is volt.
Élete
Descartes (ejtsd: day-CART) a közép-franciaországi Loire-völgyben, La Haye en Touraine (azóta Descartes-ra átnevezett) városában született 1596. március 31-én. Apja, Joachim Descartes elfoglalt ügyvéd és a Legfelsőbb Bíróság bírája volt, édesanyja, Jeanne (született Brochard) pedig tuberkulózisban halt meg, amikor René mindössze egyéves volt. Renét és testvérét, Pierre-t és Jeanne-t ezért főként nagyanyjuk nevelte.
1604-től 1612-ig az anjou-i La Flèche-ben található jezsuita Collège Royal Henry-Le-Grandba járt, ahol klasszikusokat, logikát és hagyományos arisztotelészi filozófiát tanult. Egészsége rossz volt, ezért engedélyt kapott arra, hogy reggel 11 óráig ágyban maradjon, és ezt a szokását élete végéig megtartotta. Ezután egy ideig Párizsban tanult matematikát, majd apja kívánságának megfelelően, hogy ügyvéd legyen, jogot tanult a poitiers-i egyetemen, és 1616-ban megszerezte jogi diplomáját.
Azután azonban felhagyott tanulmányaival, és néhány évet utazással és a világ megismerésével töltött (később azt állította, hogy a formális oktatás kevés érdemlegeset nyújtott). Ez idő alatt (1618-ban) a hollandiai Bredában sétálva találkozott Isaac Beeckman (1588 – 1637) holland filozófussal és tudóssal, aki felkeltette érdeklődését a matematika és az új fizika iránt.
1622-ben visszatért Franciaországba, és nem sokkal később eladta teljes La Haye-i birtokát, a bevételt pedig kötvényekbe fektette, ami élete hátralévő részében kényelmes jövedelmet biztosított számára. Visszatért, hogy 1628-ban Hollandiában telepedjen le. A következő évben a Franekeri Egyetemre iratkozott be; az azt követő évben a Leideni Egyetemre; 1635-ben pedig az Utrechti Egyetemre járt. Amszterdamban egy szolgálólánnyal, Helène Jans-szal való kapcsolata után született egy lánya, Francine, bár Francine ötéves korában meghalt. Az 1628 és 1649 közötti években egyébként 14 különböző címen élt, 10 különböző holland városban.
A gyakori költözéseknek ebben a 20 éves időszakában írta szinte valamennyi jelentős filozófiai, matematikai és természettudományos művét. Első művének, az 1629 és 1633 között írt “Le Monde” (“A világ”) című művének kiadását ravaszul visszatartotta, mivel a római katolikus egyház 1633-ban elítélte Galileo Galilei (1564 – 1642) és Nikolaus Kopernikusz (1473 – 1543) műveit. Leghíresebb művei közé tartoznak: az 1637-es “Discours de la méthode pour bien conduire sa Raison et chercher la Vérité dans les Sciences” (“Értekezés a módszerről”), az emberi tudás fejlődéséről alkotott első racionalista elképzelése; az 1641-es “Meditationes de Prima Philosophia” (“Elmélkedések az első filozófiáról”), központi tételeinek formálisabb kifejtése, latin nyelven; és az 1644-es “Principia Philosophiae” (“A filozófia alapelvei”), nézeteinek még szisztematikusabb és átfogóbb kifejtése. Egy időre, 1643-ban az utrechti egyetem elítélte a karteziánus filozófiát.
Descartes 1650. február 11-én tüdőgyulladásban halt meg Stockholmban, Svédországban, ahová Krisztina svéd királynő meghívta tanárnak. Földi maradványait később Franciaországba vitték, és a párizsi Sainte-Geneviève-du-Mont templomban temették el, majd a francia forradalom idején exhumálták, hogy a Panthéonban temessék el a többi nagy francia gondolkodó közé. Jelenleg sírja a párizsi Saint-Germain-des-Prés templomban található, agya pedig a Musée de l’Homme-ban.
| Munkásság | Vissza a tetejére |
Descartes egy nagyon szkeptikus időszakban élt, az általunk ismert tudomány létezése előtt, és a filozófiai gondolkodás viszonylagos stagnálásának hosszú időszaka után, az egyház által uralt és Arisztotelész által befolyásolt késő középkorban. Mind tudományos munkája, mind a világról szerzett tapasztalatai során mély benyomást tett rá az a felismerés, hogy úgy tűnik, nincs biztos módja a tudás megszerzésének, és fő feladatának azt az ismeretelméleti feladatot tekintette, hogy megállapítsa, mi lehet a biztos tudás, amely ugródeszkaként szolgálhat az igazság végső keresése felé vezető úton. Közvetlenebb célja ebben az volt, hogy a tudományos vizsgálódást olyan helyzetbe hozza, hogy az többé ne legyen kitéve a szkeptikusok támadásainak, és ezt egyfajta megelőző szkepticizmussal próbálta elérni, lényegében azzal, hogy szkeptikusabb volt a szkeptikusoknál.
Descartes filozófiai módszerének középpontjában az állt, hogy nem fogadta el a korábbi filozófusok tekintélyét, sőt még a saját érzékszerveinek bizonyítékait sem, és csak abban bízott, amit világosan és egyértelműen minden kétséget kizárónak látott (ezt az eljárást gyakran módszertani szkepticizmusnak, karteziánus kétségnek vagy hiperbolikus kétségnek nevezik). Csak ezután engedte meg magának, hogy rekonstruálja a tudást (darabról darabra, úgy, hogy a kétely lehetősége egyetlen szakaszban sem kúszhatott vissza), hogy szilárd alapot szerezzen a valódi tudás számára, és eloszlasson minden szkepticizmust.
A gondolkodásában négy fő szabályt vázolt fel magának:
- Soha ne fogadjon el semmit, csak világos és egyértelmű elképzeléseket.
- Minden problémát osszon fel annyi részre, amennyi a megoldásához szükséges.
- Rendezd a gondolataidat az egyszerűtől a bonyolult felé.
- Mindig alaposan ellenőrizd, hogy nincs-e valami tévedés.
Ezt az eljárást használva, amelyet 1637-ben a korszakalkotó “Értekezés a módszerről” című művében részletezett, majd 1641-ben az “Elmélkedések az első filozófiáról” című művében kibővített, Descartes megpróbálta leszűkíteni – amit néha a kétség módszerének neveznek -, hogy mi az, ami biztos, és mi az, ami a kétség árnyékát is tartalmazza. Rájött például, hogy még olyan látszólag alapvető dolgokban is kételkedhet, mint hogy van-e teste (lehet, hogy csak álmodik róla, vagy hogy az egy gonosz démon által teremtett illúzió), de abban semmiképpen sem kételkedhet, hogy van-e elméje, vagy hogy tud-e gondolkodni. Ezt egy tiszta, elvont gondolatkísérlettel folytatta. Elképzelt egy gonosz szellemet (vagy “megtévesztő démont”), akinek egyetlen célja az volt, hogy félrevezesse őt, és megkérdezte, van-e olyan dolog, amivel kapcsolatban a démon ne tudná félrevezetni. A következtetése a gondolkodás aktusa volt, hogy a démon soha nem tudná elhitetni vele, hogy gondolkodik, amikor nem is gondolkodik (mert végül is még egy hamis gondolat is gondolat marad).
Miután azonosította ezt az egyetlen kétségbevonhatatlan elvet, hogy a gondolkodás létezik, aztán azzal érvelt, hogy ha valaki azon töpreng, hogy létezik-e vagy sem, akkor maga a gondolkodás aktusa önmagában is bizonyíték arra, hogy ő valóban létezik: a híres “Je pense, donc je suis” (“Gondolkodom, tehát vagyok”) – a hasonló latin nyelvű kijelentés, a “Cogito ergo sum” megtalálható a későbbi “A filozófia alapelveiben”. Itt érdemes megemlíteni, hogy a “gondolkodás” alatt Descartes nemcsak a fogalmi gondolkodást értette, hanem a tudatosság minden formáját, a tapasztalatot, az érzéseket stb.
Miután ezzel a folyamattal minden kétséget eloszlatott, Descartes ezután azon dolgozott, hogy újra felépítse, vagyis rekonstruálja a világot. De vigyázott arra, hogy ezt ne akarva-akaratlanul tegye, hanem csakis a saját, nagyon szigorú szabályai szerint, hogy az “újraalkotott világ” ne legyen ugyanaz, mint az eredeti, amelyet a kételyek miatt darabról darabra szétszedett. Ezt úgy érte el (ami, meg kell mondanunk, mai szemmel nézve valami bűvészmutatványnak tűnik), hogy (bizonyos) tudatunk tartalma között Isten eszméje is szerepel, amit önmagában Isten létezésének bizonyítékának tekintett. Ezt követően azzal érvelt, hogy ha a körülöttünk lévő konkrét világ létezésének nyomasztó benyomása van bennünk, ahogyan mi is, akkor egy mindenható, mindentudó és mindenható Isten gondoskodik arról, hogy egy ilyen világ valóban létezzen számunkra. Továbbá azt állította, hogy ennek a fizikai világnak a lényege a kiterjedés (hogy teret foglal el), ellentétben az elme kiterjedés nélküli világával.
Paradox módon ez lényeges előrelépés volt a 17. századi tudományban, mivel egy matematikai jellegű fizikai világot állapított meg, és lehetővé tette, hogy matematikai fizikával magyarázzuk meg. Az is fontos, hogy – mint láttuk – bár Isten nélkülözhetetlen volt Descartes módszeréhez, amellyel eljutott a fizikai világhoz, miután egy ilyen világot elfogadtak, már nem volt szükség arra, hogy Istent bevonják a dolgok működésének leírásába, mérésébe és magyarázatába. Így a tudomány folyamata megszabadult a teológiai korlátoktól és beavatkozástól.
Descartes az érzékeket és az érzékelést megbízhatatlannak utasította el, és ennek bizonyítására az úgynevezett viaszérvet használta. Ennek lényege az a gondolat, hogy egy viasztárgy, amely bizonyos tulajdonságokkal rendelkezik (méret, szín, szag, hőmérséklet stb.), felolvasztásakor úgy tűnik, hogy szinte mindezek a tulajdonságok megváltoznak, olyannyira, hogy érzékszerveink számára teljesen másnak tűnik. Ugyanakkor tudjuk, hogy valójában még mindig ugyanarról a viaszdarabról van szó. Descartes ebből azt a következtetést vonta le, hogy az érzékek félrevezetőek lehetnek, és hogy az ész és a következtetés az egyetlen megbízható módszer a tudás megszerzésére, ami a racionalizmus lényege.
Descartes továbbá azt állította, hogy az érzékszervi észlelések önkéntelenül jutnak el hozzá (nem ő akarja őket), és ezért külsődlegesek az érzékei számára, és ezért az elmén kívüli külső világ létezésének bizonyítékai. Azzal érvelt, hogy a külső világ dolgai anyagiak, mert Isten nem csapná be őt a közvetített eszmékkel kapcsolatban, és azt a hajlamot adta neki, hogy elhiggye, hogy ezeket az eszméket anyagi dolgok okozzák. Emiatt a hit miatt, hogy Isten jóindulatú, és nem akarja őt becsapni, ezért némileg hihet abban a valóságról szóló beszámolóban, amelyet az érzékei nyújtanak neki.
Descartes hitte, hogy az emberi test úgy működik, mint egy gép, hogy rendelkezik a kiterjedés és a mozgás anyagi tulajdonságaival, és hogy a fizika törvényeit követi. Az emberi gépezet darabjai – érvelt – olyanok, mint az óraművek, és a gépezetet úgy lehet megérteni, ha darabjait szétszedjük, tanulmányozzuk, majd újra összerakjuk őket, hogy meglássuk a nagyobb képet (ezt az elképzelést nevezik redukcionizmusnak). Az elme vagy lélek ezzel szemben nem anyagi entitás, amely nem rendelkezik kiterjedéssel és mozgással, és nem követi a fizika törvényeit.
Descartes volt az első, aki az elme-test problémát a mai formájában megfogalmazta (lásd az Elmefilozófia című fejezetet), és az első, aki az elmét egyértelműen azonosította a tudattal és az öntudattal, és megkülönböztette az agytól, amely az értelem fizikai székhelye (dualizmus). A “Diskurzus a módszerről” című ismeretelméleti munkájában rájött, hogy bár kételkedhet abban, hogy testtel rendelkezik, de abban semmi esetre sem kételkedhet, hogy elmével rendelkezik, amiből arra a következtetésre jutott, hogy az elme és a test két nagyon különböző és különálló dolog. A dualizmus sajátos formája (a karteziánus dualizmus néven ismert) azt javasolta, hogy az elme irányítja a testet, de a test is befolyásolja az egyébként racionális elmét (például amikor az emberek szenvedélyből cselekszenek) egyfajta kétirányú kölcsönhatás keretében, amelyről – különösebb bizonyítékok nélkül – azt állította, hogy a tobozmirigyben történik. Gilbert Ryle később ezt a fajta dualizmust (ahol a mentális tevékenység a fizikai cselekvéssel párhuzamosan zajlik, de kölcsönhatásuk eszközei ismeretlenek, vagy legjobb esetben is csak spekulatívak) “szellem a gépben” néven írta le. Bár saját megoldása korántsem volt meggyőző, ez a fajta karteziánus dualizmus Descartes halála után még sokáig meghatározta a test és elme problémájának filozófiai megvitatásának napirendjét.
Meg kell azonban jegyeznünk, hogy Descartes minden újítása és merészsége ellenére nem mond le Isten hagyományos eszméjéről. A “szubsztanciát” (ami lényegében azt jelenti, hogy miből áll valójában a világ) úgy határozta meg, hogy “amihez a létezéshez nincs szükség semmi másra, mint önmagára”, de arra a következtetésre jutott, hogy az egyetlen igazi szubsztancia maga Isten, mert minden más (a lélektől kezdve az olyan anyagi tárgyakig, mint az emberi test) létezése Istentől függ. Az ok-okozati érv, az ontológiai érv és a kozmológiai érv saját variációit használta Isten létezése mellett az “Elmélkedések”-ben (lásd a Vallásfilozófia fejezetet), és Isten létezése fontos szerepet játszott az ész igazolásában és Descartes rendszerének más részeiben is. Tekintettel arra, hogy Isten milyen fontos szerepet játszik a művében, rendkívül valószínűtlennek tűnik az a feltételezés, hogy Descartes valójában titkos ateista volt, és hogy az Isten létezésére vonatkozó érveket csak kirakatként használta.
A matematikában Descartes felismerte, hogy egy matematikai függvény geometriai értelmezésére grafikon rajzolható, amely a kartéziánus koordinátáknak nevezett pontokat használja, és ezzel megalapozta az analitikus geometriát vagy kartéziánus geometriát (algebrát használ a geometria leírására), amely kulcsfontosságú volt Sir Isaac Newton (1643-1727) és Gottfried Leibniz későbbi számtanának kifejlesztéséhez. Ő találta fel azt a jelölést is, amely a hatványok vagy az exponensek jelölésére felső indexeket használ, és az ő előjelszabálya egy polinom pozitív és negatív nulláinak számának meghatározására is általánosan használt módszer. Azt lehet állítani, hogy az elmével és a mechanizmussal kapcsolatos elmélkedései, amelyeket az elektronikus számítógép feltalálása és a gépi intelligencia lehetősége ösztönzött, a Turing-tesztben bontakoztak ki, amely azt vizsgálta, hogy egy gép képes-e intelligenciát bizonyítani.
Az optikában geometriai konstrukció és a fénytörési törvény (más néven Descartes törvénye) segítségével kimutatta, hogy a szivárvány szögsugara 42 fok. Ettől függetlenül felfedezte a reflexió törvényét is (hogy a beesési szög egyenlő a visszaverődési szöggel).
A fizikában Descartes (még Newton előtt) bevezette a mozgó test lendületének fogalmát (amit ő a “mozgás mennyiségének” nevezett), amelyet a test tömegének és sebességének vagy sebességének szorzataként definiált. Az ő három “természeti törvénye” lett az alapja Newton későbbi mozgástörvényeinek és a modern dinamikaelméletnek: hogy minden dolog igyekszik ugyanabban az állapotban maradni, és ha egyszer megmozdult, tovább mozog; hogy minden mozgás egyenes vonal mentén történik; és hogy amikor egy test egy másik testtel érintkezik, a kombinált “mozgásmennyiség” ugyanaz marad (a mozgásmegmaradás elve).
A bolygók keringésének magyarázatára tett kísérletében Descartes megalkotta az örvényelméletét is, amely a 17. század végén a bolygók mozgásának legnépszerűbb elméletévé vált (bár később diszkreditálták). Ugyanakkor továbbra is ragaszkodott a 17. század hagyományos mechanikus filozófiájához, amely szerint a világegyetemben minden fizikai dolog apró anyagtestekből áll (bár az atomizmussal ellentétben ez az elmélet azt állította, hogy nem létezhet vákuum, csak örvénylő anyagtömeg).
| René Descartes könyvek | Vissza a tetejére |
Lásd a további forrásokat és az ajánlott olvasmányok listáját alább, vagy nézd meg a filozófia könyvek oldalát a teljes listaért. Amikor csak lehetséges, a könyvekre az amazon affiliate kódommal linkeltem, és Amazon Associate-ként keresek a megfelelő vásárlásokon. Az ezeken a linkeken keresztül történő vásárlás segít fenntartani a honlapot, és hálás vagyok a támogatásért!
- Oeuvres De Descartes
by Rene. Adam, Charles, & Tannery, Paul, Ed. Descartes (Szerző) - Descartes filozófiai művei (1. v.)
by René Descartes (Szerző), Elizabeth S. Haldane (Fordító), G. R. T. Ross (fordító) - The Philosophical Writings of Descartes (Volume 3: The Correspondence (Paperback))
by René Descartes (Author), John Cottingham (Editor), Dugald Murdoch (Editor), Robert Stoothoff (Editor), Anthony Kenny (Editor) - Discourse on Method and Meditations on First Philosophy, 4th Ed. 4th Edition
by Rene Descartes (Author), Donald A. Cress (Translator) - Descartes filozófiai írásai: Volume 1
by René Descartes (Author), John Cottingham (Translator), Robert Stoothoff (Translator), Dugald Murdoch (Translator) - Philosophical Essays and Correspondence (Descartes) (Hackett Publishing Co.)
by Rene Descartes (Author), Roger Ariew (Author) - Descartes: The World and Other Writings (Cambridge Texts in the History of Philosophy)
by René Descartes (Author), Stephen Gaukroger (Editor) - Discours de la méthode (francia kiadás) (French) Paperback
by René Descartes (Author) - Meditations on First Philosophy / Meditationes de prima philosophia: A Bilingual Edition (angol és latin kiadás)
by Rene Descartes (Author), George Heffernan (Editor) - Cogito, Ergo Sum: The Life of Rene Descartes by Richard Watson (2002-04-30) Hardcover – 1884
by Richard Watson (Author) - The Cambridge Companion to Descartes (Cambridge Companions to Philosophy)
by John Cottingham (Editor) - Descartes (Hackett Publishing) Reprint Edition
by Marjorie Glicksman Grene (Author) - Descartes: A Study Of His Philosophy (Key Texts) 1st Edition
by Anthony Kenny (Author) - Ideas and Mechanism by Margaret Dauler Wilson (1999-02-08)
by Margaret Dauler Wilson (Author) - Feminist Interpretations of René Descartes (Re-Reading the Canon) 1st Edition
by Susan Bordo (Editor) - Descartes: (The Great Philosophers Series) by John Cottingham (1999-07-16)
by John Cottingham (Author) - Descartes: Georges Dicker (Szerző)
- Descartes és a módszer: A Search for a Method in Meditations (Routledge Studies in Seventeenth Century Philosophy) by Clarence A. Bonnen (1999-07-08) Hardcover – 1750
by Clarence A. Bonnen;Daniel E. Flage (Author) - Descartes Embodied: Reading Cartesian Philosophy through Cartesian Science
by Daniel Garber (Author) - Descartes’s Metaphysical Reasoning (Studies in Philosophy) 1st Edition
by Roger Florka (Author) - Descartes’ Philosophy Interpreted According to the Order of Reasons: A lélek és Isten A lélek és a test (I. kötet & II. kötet) Keménykötés – 1984
by Martial Gueroult (Author), Roger Ariew (Translator) - Descartes Against the Skeptics Keménykötés – May 18, 1978
by E. M. Curley (Szerző) - Descartes: Belief, Scepticism and Virtue (Routledge Studies in Seventeenth Century Philosophy) by Richard Davies (2001-05-24) Hardcover – 1644
by Richard Davies (Author) - Descartes’s Method of Doubt Paperback
by Janet Broughton (Author) - Descartes’ System of Natural Philosophy 1st Edition
by Stephen Gaukroger (Author) - Descartes’ Natural Philosophy (Routledge Studies in Seventeenth-Century Philosophy) 1st
by S. Gaukroger (Editor), John Schuster (Editor), John Sutton (Editor) - Descartes’ Metaphysical Physics (Science and Its Conceptual Foundations series) by Daniel Garber (1992-05-01) Paperback
by Daniel Garber (Author) - Mi vagyok én? Descartes and the Mind-Body Problem
by Joseph Almog (Author)