Séma

A társadalomtudományokban a séma olyan mentális struktúrák, amelyeket az egyén a tudás megszervezésére, valamint a kognitív folyamatok és a viselkedés irányítására használ. Az emberek sémákat (a séma többes száma) használnak a tárgyak és események közös elemek és jellemzők alapján történő kategorizálására, és így értelmezik és előrejelzik a világot. Az új információkat aszerint dolgozzák fel, hogy azok hogyan illeszkednek ezekbe a mentális struktúrákba vagy szabályokba. A társadalomtudományokban, különösen a kognitív tudományokban, úgy értelmezik, hogy az emberek különböző területekről hívják elő a tudást, hogy következtetéseket vonjanak le a hiányzó vagy nem bizalmas információkból, például a döntéshozatal vagy a politikai értékelés során. A sémák azokat a módokat képviselik, ahogyan bizonyos események vagy tárgyak jellemzői felidéződnek, az egyén önismerete és kulturális-politikai háttere által meghatározott módon. A sémák példái közé tartoznak a rubrikák, az észlelt társadalmi szerepek, a sztereotípiák és a világnézetek.

A séma fogalmát először Frederic Bartlett brit pszichológus vezette be a pszichológiába a Remembering: A Study in Experimental and Social Psychology (1932). Bartlett a szervezett tudást olyan absztrakt mentális struktúrák bonyolult hálózataként fogta fel, amelyek az ember világról alkotott felfogását reprezentálják, és azt vizsgálta, hogy az egyén kulturális háttere milyen hatással van bizonyos események átfogalmazására és memorizálására. Egyik legismertebb vizsgálatában például azt vizsgálta, hogy a kísérleti személyek képesek-e felidézni a saját környezeti hátterüktől erősen eltérő eseményeket, és kimutatta, hogy minél inkább különbözik kulturálisan a saját háttér a bemutatott történettől, annál kevésbé valószínű, hogy a résztvevők emlékeznek a történetre. Bartlett arra a következtetésre jutott, hogy a résztvevők a bemutatott történetet saját kulturális sztereotípiáik javára torzították, és a nehezen értelmezhető részleteket kihagyták, mert nem illeszkedtek a résztvevők saját sémáihoz.

A sémaelméletben a tanuló általában aktívan építi fel a sémákat, és az új információknak való ismételt kitettség fényében felülvizsgálja azokat. Itt fontos megemlíteni, hogy minden séma egyedi, és az egyén tapasztalataitól és kognitív folyamataitól függ. David Ausubel amerikai pszichológus a pedagógiai pszichológiában mutatta be “jelentéses tanuláselméletét”: A Cognitive View (1968) című könyvében. Azt állította, hogy a tudásnak van egy hierarchikus szerveződése, és az új információ beépíthető a már meglévő hierarchiába. Ezzel szemben Jean Piaget svájci pszichológus azzal érvelt, hogy a tanulók számára többféle tudás áll rendelkezésre. Piaget azt állította, hogy kontextus-specifikus tudáshalmazok hálózata létezik, és hogy az emberek ezeket a tudáshalmazokat a konkrét helyzeteknek megfelelően alkalmazzák.

A sémák lehetővé teszik, hogy egy esemény vagy tárgy teljes képét érzékeljük részleges információs struktúrák alapján. Ez a hivatkozás azért lehetséges, mert minden sémának van egy fő kategóriája, egy úgynevezett rés, amely összeköti a különböző szemantikai hálózatokat. Például a “ház” fő slot a “fal”, “tető” és “padló” információkat tárolja, és így a rész-egész kapcsolatok keretében arra lehet következtetni, hogy egy háznak van fala, teteje és padlója. Ráadásul minden séma olyan módon van kialakítva, amely segít leegyszerűsíteni a reprezentált fogalomra vonatkozó következtetések levonását. Ha például tudjuk, hogy egy tárgy egy ajtó, akkor az “ajtó” séma definíciója szerint feltételezhetjük, hogy van zárja, kilincse és zsanérja.

1981-ben William Brewer és James Treyens amerikai kutatók a sémák hatását vizsgálták az emberi emlékezetben. Vizsgálatukban 30 kísérleti személyt vittek be a vizsgálatvezető irodájába, és azt mondták nekik, hogy várjanak. Az alanyokat arra kérték, hogy 35 másodperc elteltével hagyják el a szobát, és soroljanak fel mindent, amire emlékeznek, hogy ott voltak. Brewer és Treyens kimutatta, hogy az alanyok fel tudták idézni mindazokat a tárgyakat, amelyek beleillettek az “irodai szoba” sémájukba, és sokkal hibásabban emlékeztek azokra a tárgyakra, amelyek nem tartoztak a sémájukba. Például a 30 alanyból 29 emlékezett arra, hogy az irodában van egy szék, egy íróasztal és falak, de csak nyolc tudta felidézni az anatómiai koponyát vagy az írótömböt. Érdekes módon kilenc alany említette, hogy könyveket látott, de valójában nem voltak könyvek az irodában. Az, hogy képesek voltak felidézni a könyveket, amikor a könyvek nem szerepeltek a jelenlévő tárgyak között, azt mutatja, hogy bizonyos helyszínek jellemzőinek emlékezete az ilyen típusú helyszínekhez kapcsolódó sémáktól függ.

A sémák egyszerűsítésének bizonyos stratégiái közé tartoznak a sztereotípiák és archetípusok, amelyek a döntéshozatali folyamatot irányítják. Az előzetes tudás szerepet játszik a kognitív feldolgozásban, mivel a már meglévő sémákat gyakran aktiválni kell az új információkhoz való viszonyuláshoz. Ezt a szakirodalom “az előzetes tudás felidézésének serkentéseként” írja le. A tanárok például a cím és a cím elolvasásával aktiválják a diákok előzetes ismereteit, mielőtt egy új, ehhez kapcsolódó témába kezdenének. Egy másik tanítási stratégia az analógiák és összehasonlítások használata a tanuló meglévő sémáinak aktiválására, különösen azért, hogy a tanulóknak segítsen kapcsolatot teremteni a már meglévő sémák között.