Sir Ernest Rutherford (1871-1937)

Mikor Ernest Rutherfordnak elmondták, miközben családja új-zélandi farmján dolgozott, hogy ösztöndíjat nyert a Cambridge-i Egyetemre, a reakciója az volt, hogy felegyenesedett és kijelentette: “Épp most ástam ki az utolsó krumplimat.”

Ez az ambíció jól szolgálta őt. Amikor a professzort 1898-ban felvették a McGill akkoriban vadonatúj Macdonald fizikaépületébe, a radioaktivitás nemrég leírt jelenségének jellemzését tűzte ki célul. Hamarosan arra a meggyőződésre jutott, hogy a különös erő az atom szétesésének eredménye – egy forradalmi elképzelés, amelyet Frederick Soddy, a McGill kémiai tanszékének demonstrátora “egy új világhoz” hasonlónak nevezett.”

Soddy készen állt arra, hogy felfedezze ezt a világot, és Rutherforddal együtt olyan kísérletekben működtek együtt, amelyekkel elkezdték feltárni az atom szerkezetét. Rutherford munkája annyira élvonalbeli volt, hogy neki kellett megépítenie az atomtevékenység mérésére használt készülékeket. 1903-ra egy londoni folyóiratban közzétette a “Radioaktív változás” című tanulmányát, amely megnyitotta az atomfizika területét. Rutherford arra a következtetésre jutott, hogy az atomok átalakulhatnak, és hogy minden egyes atom potenciálisan óriási mennyiségű energiát hordoz, amiért 1908-ban kémiai Nobel-díjat kapott. Soddy 1921-ben szintén Nobel-díjat kapott.

A McGillt elhagyva Rutherford további jelentős áttöréseket ért el, köztük az atom 1913-as felhasítását, amelyet úgy jellemzett, hogy “megtört a gépezet és megérintette az anyag szellemét”.”

A New York Times Rutherford halálakor azt írta, hogy nem kisebb szaktekintély, mint Albert Einstein “második Newtonnak” nevezte: “Rutherfordot általánosan elismerték, mint az atomban rejlő hatalmas, végtelenül összetett univerzum vezető felfedezőjét, egy olyan univerzumét, amelybe ő hatolt be elsőként.”