Southern Fried Science

Sarah Keartes tudományos blogger, aki az Oregoni Egyetemen tanul tengerbiológiát és újságírást. Önjelölt Attenborough-rajongó és mindenre elszánt cápa-függő, aki új eszközöket kutat az óceánok népszerűsítésére a tudományos kommunikáción keresztül.

Második szál. Majdnem híres. Második helyezett. Mindannyian voltunk már így – méltóságteljesen meghajoltunk, és magunkba tömtük a BAMF-ot. Az elhibázottakról, az elfeledettekről, a nem éppen csúcstartó kutyákról (vagy ebben az esetben halakról) beszélek. Ilyen volt ennek a tíz vízlakónak a sorsa, akik a múlt havi “A világ tíz legfurcsább hala” lista dobogóján maradtak.

Csak ússzatok tovább, uszonyos barátaim, én gondoskodom rólatok. Lehet, hogy nem ők a legpufókabbak, a legfogasabbak vagy a legfenyegetőbbek – de ezeknek az élőlényeknek a furcsaság természetes. Az ő tiszteletükre itt az ideje a második körnek: a világ legfurcsább halainál is furcsább tízes toplista.

1) Naphalak

Rejtély, hogyan maradhatott le a listáról ez a fura óriáshal. A nagy példányok függőlegesen elérik a 14 lábat, és több mint 5000 fontot nyomnak, az óceáni naphal (Mola mola) a legnehezebb ismert csontos hal a világon. Ez a inkább a Hindenburgra, mint egy nyílt tengeri halra hasonlító, pikkely nélküli óriást vastag, rugalmas bőr borítja, amelyről ismert, hogy több mint 40 különböző élősködőnek ad otthont – olyan soknak, hogy némelyiküknek parazitái is vannak.

Egyetlen nőstény naphal akár 300 millió ikrát is képes termelni egy költés során. Hallottad, amit mondtam. Három. Száz. Millió. Ezzel a faj szilárdan bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. Kikeléskor a milliónyi mini-mola (squee!) nagyon kevéssé hasonlít felnőtt társaira. A kezdetleges farokúszóval, széles mellúszóval és testtüskékkel a lárva naphalak nagyban hasonlítanak tetraodontiformes rokonaikra, a gömbhalakra. Fejlődésük során a farokúszó befelé görbül, és a clavus (az a furcsa hátúszó) a hát- és anális úszó sugarainak nyúlványaiból alakul ki.

Millió bébi, teljes testátalakítás, napokig tartó paraziták, sakk. Nem elég furcsa? Dobj egy kis csőrt a halra. A naphalak összenőtt csőrüket az erős szívóerővel együtt arra használják, hogy a zsákmánytárgyakat kezelhető darabokra manipulálják, és a torokban lévő karomszerű lemezekre, a garatfogakra bízzák a rágást.

2) A hegyes fűrészhal

Sawfish! Image from Lorenzo Blangiardi, http://www.flickr.com/photos/blangiardi/5726113705/

Oh, ez a régi dolog? Ez csak a 18-22 pár oldalfogat hordozó, penge-szerű rostrumom – nem nagy ügy. Ez egy “WTF, evolúció?” esetért kiált. A hegyes fűrészhal (Anoxypristis cuspidata), más néven “késfogú” vagy “keskeny” fűrészhal az egyik legkülönösebb kinézetű hal a világon. Ormányán lévő fogait nem rágásra, hanem nyomkövetőnek és fegyverként is használja.

A fűrészt apró ampulláris pórusok borítják, amelyek lehetővé teszik a fűrészhal számára, hogy felvegye a halak és más zsákmányállatok által keltett elektromos mezőket. Amint megtalálják, ez a “fűrész” hosszúkarddá válik, amelyet arra használnak, hogy elkábítsák és felnyársalják a célpontjukat. egyes fűrészhalfajok valójában olyan erővel képesek vágni, hogy teljesen levágják a zsákmányukat. Úgy tűnik, nem az apró kocsonya az egyetlen “királyölő” a tengerben.

3) Csikóhal

A kardforgatótól a kecsesig? Gondold újra! A csikóhalak valójában halak, és valójában nindzsák. Nemzetségnevük, a Hippocampus a görög Hippos “ló” és Campus “tengeri szörny” jelentésű szavakból ered. Oké, apró lószörnyek, ez elég egyszerű – de semmi egyszerű nincs bennük.

Amilyen furcsa alkalmazkodásokról van szó, a csikóhalak egy evolúciós zsákbamacska. Szemeik egymástól függetlenül mozognak, hosszú, csőszerű ormányuk lehetővé teszi számukra, hogy észrevétlenek maradjanak, amikor zsákmányukat becserkészik, hasi erszényük pedig lehetővé teszi a hímek számára, hogy élve szüljenek. Mintha mindez nem lenne elég furcsa egy aprócska hal számára, a csikóhalak még egy érdekes alkalmazkodást rejtenek nyúlékony majomfarkukban: szupererőt.

A csikóhalak farka harminchat csontos szegmensből áll. Minden szegmens négy L alakú saroklemezből áll, amelyeket apró ízületek kötnek össze. Amikor nyomásnak vannak kitéve, például egy tengeri teknős összenyomó csőrétől, ezek az ízületek lehetővé teszik, hogy a csontlemezek szabadon csússzanak és forogjanak egymáson anélkül, hogy megsérülnének, hasonlóan a Hoberman-gömbhöz. A farokcsontok eredeti szélességük közel 60 százalékáig összenyomhatók, mielőtt a gerincoszlopban maradandó károsodás keletkezne. Sajnálom, Tony Stark, a csikóhalak már azelőtt Vasember-páncélt viseltek, hogy az menő lett volna. Szóval csípős.

4) Csendes-óceáni Barreleye

A mélytengeri halakhoz képest a csendes-óceáni barreleye (Macropinna microstoma) meglehetősen normális. A halak számos klasszikus jellemzőjével rendelkezik: pikkelyek, mell- és farokúszó, átlátszó fej, orrlyuk-szemek – várjunk csak, mi?

Így van. Ez a hihetetlen mélytengeri hal a fejét egy folyadékkal teli átlátszó pajzsban helyezi el. A hal szája fölött látható sötét foltok valójában kapszulák, amelyekben a hal szaglószervei vannak, hasonlóan a mi orrlyukainkhoz. A valódi szemek, amelyeket zöld gömbölyű lencsék jelölnek, rendkívül fényérzékenyek, és a pajzsban lévő folyadék védi őket.

Ezek a felfelé fordított szemek teszik lehetővé, hogy a barreleye halvány árnyékokat észleljen a feje felett, de akkor hogyan képes észrevenni a szája előtt lévő zsákmányt? Forgás. Amikor a hal vízszintesből függőleges helyzetbe vált, a szemek elfordulnak a pajzson belül, és a célpontra szegezve maradnak, lehetővé téve számára, hogy kiszúrja az apró zsákmányt, vagy ahogy itt látható, hogy elkerülje a fogást.

5) Ocellás jéghal

Yoo-hoo! Listakészítők! Valamit elfelejtettél. *khem* Tiszta vér.

Minden olyan hal, amely a Déli-óceánban, a világ egyik legszélsőségesebb környezetében őshonos, arra van ítélve, hogy bizarr csapást mérjen rá. Az ocellás jéghal (Chionodraco rastrospinosus) esetében az ütés az átlátszó vér formájában érkezik.

A hal véréből hiányzik a hemoglobin. egy olyan fehérje, amely minden más gerinces vörösvérsejtjében megtalálható. A hemoglobin nemcsak az oxigéndús vér vörös színét adja, hanem olyan anyagként is működik, amely az oxigént szállítja és eljuttatja az azt igénylő izmokhoz és szervekhez. Az ocellás jéghal képes e fontos fehérje nélkül is működni, mert hideg hőmérsékleten az oxigén könnyebben oldódik a plazmában (a vér folyékony összetevőjében), amelyet viszont az izmok vesznek fel. Lényegében olyan, mintha kihagynánk a közvetítőt az oxigénellátás folyamatában.

A jéghalaknak lenyűgöző keringési rendszerük is van, amely ötször gyorsabban pumpálja a vért, mint az átlagos halaké. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy a halak hemoglobin nélkül is képesek túlélni, de e furcsa tulajdonság eredete továbbra is rejtély.

6) Sheepshead

Jól van internets, akarsz egy fogas halat? Kaptál egy fogas halat – csakhogy ennek a halnak szebb fogai vannak, mint nekem.

“Egy kifejlett, felnőtt birkahalnak jól elkülönülő metszőfogai vannak, amelyek az állkapocs elején ülnek, a felső állkapocsban három sorban, az alsó állkapocsban pedig két sorban helyezkednek el a molárisok” – mondta Becky Crew, Sydneyben élő tudományos író.

Az emberhez (és más mindenevőkhöz) hasonlóan a fogaknak ez a kombinációja lehetővé teszi a birkahal (Archosargus probatocephalus) számára, hogy fejlődése során számos különböző zsákmánnyal táplálkozzon. Ez különösen hasznos egy olyan hal esetében, amely szabadon mozog a sós, a brakkos és az édesvíz között. A férgek felszippantásától kezdve a rákfélék héjának összetöréséig ez a hal többféle élőhelyen is készen áll a nomnomnómozásra.

7) Stimpson (Nopili) goby

Apropó, a sós vízből az édesvízbe költöző halakról szólva, mi a helyzet azzal, amelyik a szájával felmászik a falakon?

A stimpsoni gébics (Sicyopterus stimpsoni) a gébicshalak “perzsa hercege”. A Hawaii- és a Társadalmi-szigeteken őshonos, számos goblinfaj több tíz méter magas vízeséseket mászik meg, de a stimpsoni goblin egy lépéssel tovább megy.

Az “inching” néven ismert mozgás révén ez az ujjnyi méretű hal akár 100 méter (kb. 30 emelet) magas vízeséseket is képes megmászni.

“Ha egy ember a testmérete alapján megtenné az ezzel egyenértékű távolságot, az olyan lenne, mintha egy maratoni távot teljesítene, mintegy 26 mérföldet (42 kilométert), kivéve, ha egy függőleges sziklafalra mászna fel a rohanó víz ellenében” – mondta Richard Blob kutató a Livescience-nek.

Az egészet egy jellegzetes szájnyelőnek köszönheti, amely akkor alakul ki, amikor a száj a terminális helyzetből a szubterminális helyzetbe kerül. Koponya metamorfózisról beszélünk – mindössze két nap alatt. Vagyis… Gyerünk, gyerünk, gyerünk! On.

8 ) Édesvízi ostorozó

Az édesvízi ostorrája (Himantura dalyensis, korábban Himantura chaophraya) a világ egyik legnagyobb édesvízi hala, és az egyik legnagyobb rejtély. Ezek a csodálatos óriások orrtól farkig elérhetik a nagyjából 16,5 láb hosszúságot. Hogy perspektívába helyezzük, egy amerikai otthon falának átlagos magassága nyolc láb. Nézzük meg a falat – most képzeljünk el egy ostorrákot, amely kétszer olyan hosszú, mint a fal magassága.

Az óriás ostorrákok Thaiföld, Borneó, Új-Guinea és Ausztrália északi részén a folyótorkolatok és nagy folyók homokos alján élnek, és barátunkhoz, a fűrészhalhoz hasonlóan egy elektroszenzoros rendszer segítségével járják a folyómedret zsákmány után kutatva.

Erről az éteri lényről keveset tudunk, és további kutatásokra van szükség az élőhelyhasználatának és igényeinek, biológiai paramétereinek és főbb veszélyeztető tényezőinek meghatározásához, hogy javítani lehessen a természetvédelmi erőfeszítéseket.

9) Candiru

Most tudok-e (jó erkölcsi tartással) úgy előállni a furcsa halak listájával, hogy a hírhedt “péniszhal” ne legyen benne? Azt hiszem, nem.

A dél-amerikai Amazonas és Oranoco folyókban őshonos candiru (Vandellia cirrhosa), vagyis vámpírhal a Trichomycteridae család talán leghírhedtebb tagja.

A parányi élősködő harcsa mohó véréhséggel rendelkezik, és gyakran más halakat is parazitázik azzal, hogy éhségének csillapítására a kopoltyúkamrába hatol. Ez az a pont, ahol problémákba ütközünk. A kopoltyúnyílások felkutatásához a candiru olyan áramló vízpatakokra vadászik, amelyek a kopoltyúból kilökődnek – olyan patakokra, amelyek nem különböznek azoktól, amelyeket a meztelen emberek (és nem csak a férfiak, megjegyzem) vizelése során a vízbe produkálnak.

Amikor egy patakot talál, a candiru felúszik és beúszik a rendelkezésre álló járatba (legyen az egy hal kopoltyúüregében, vagy egy ember, vagy más állat húgycsövében). A belsejébe érve rövid tüskéket emel ki kopoltyúfedőiből, amelyek a halat a helyén tartják, miközben tűszerű fogaival bemetszést ejt, és vérrel táplálkozik.

10) Papagájhal

Igen, tudom, hogy az eredeti listán szerepeltek papagájhalak is. De bár kiemelték a papagájhalak nyálkáját, elfelejtették a papagájhalakról szóló információk egy olyan ínycsiklandó falatját, amely megérdemel egy második bejegyzést…

A papagájhalak hulladékát nagyrészt a kemény korall apró szemcséi alkotják, amelyek lesüllyednek az óceán fenekére, és hozzáadódnak az aljzathoz. Más szavakkal? Homokot kakilnak. Rengeteg homokot – évente és halanként egy tonna homokot. És ez nem akármilyen homok, hanem a gyönyörű, érintetlen, trópusi, szigetszerű, ermagerd-gurulj bele a fehér homokba.

Csak egy kis gondolatébresztő arra az esetre, ha legközelebb azon kapod magad, hogy egy trópusi úti célnál kihúzod az apró esernyőt az italodból. Az a strand, amin fekszel? Nos, mindenki kakil, még a fura halak is.

Frissítve: Ez a bejegyzés ihlette