Sphygmomanométer

A VÉRNYOMÁSMÉRÉS TECHNIKAI PROBLÉMÁI

A magas vérnyomás diagnózisa a vérnyomás vérnyomás vérnyomásmérővel történő mérésén alapul. A 140/90 mm Hg és magasabb vérnyomásértékeket önkényesen hipertóniásnak, míg a 139/89 mm Hg vagy annál alacsonyabb vérnyomásértékeket normálisnak vagy prehipertenzívnek tekintik.1 A hipertónia pontos diagnózisa azon a feltételezésen alapul, hogy a vérnyomásmérések nagyon pontosak és képesek elkülöníteni a 140 és 139 mm Hg értékeket. A hivatali vérnyomásmérések pontosságát azonban számos tényező befolyásolhatja, ezért sok beteget tévesen hipertóniásnak vagy normotenzívnek minősíthetnek. Ezenkívül a vérnyomásmérés bizonyos technikai problémái tévesen emelkedett vérnyomásértékeket adhatnak, és a hipertónia téves diagnózisához vezethetnek. Röviden tárgyalunk néhány gyakori technikai problémát, amelyek megemelhetik a vérnyomásértékeket.

Kétségtelen, hogy a vérnyomás pontos meghatározása nagy kihívást jelent (lásd az 5. fejezetet). A vérnyomás pontos mérése a sikeres kezelés sine qua nonja. A vérnyomásmérésre vonatkozó irányelvek hangsúlyozzák a validált, rendszeres karbantartásnak és kalibrálásnak alávetett eszközök használatának fontosságát.2,3 Például a túl szűk vagy nem középre helyezett mandzsetta vagy a szivárgó ballonszelep növelheti a vérnyomásértéket. Rouse és Marshall értékelte a vérnyomásmérők pontosságát a háziorvosi rendelőkben.4 1462 vérnyomásmérő közül 9,2% több mint 5 mm Hgmm-rel pontatlanul mért értékeket adott. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy e pontatlanság miatt a 35 évnél fiatalabb nőket tévesen magas vérnyomásúnak minősíthetik, és nem megfelelő kezelésben részesülhetnek. A téves vérnyomásmérések nemcsak a hibás felszerelésnek, hanem a rossz technikának is tulajdoníthatók. Ha a beteg karja jóval a szív szintje alatt van, vagy ha a beteg erőlködéssel támasztja meg a saját karját, a vérnyomás tévesen magasnak fog tűnni. A laza mandzsetta vagy a mandzsettán kívülre felfúvódó hólyag szintén tévesen magas értékekhez vezet.

Mejia és munkatársai 15 refrakter magas vérnyomásban szenvedő beteget vizsgáltak egyidejű mandzsetta- és intraarteriális vérnyomásméréssel.5 A mandzsetta átlagos diasztolés értéke 11,4 mm Hg-mal magasabb volt, mint az intraarteriális érték. Hét betegnél az intraarteriális vérnyomás átlaga normális volt. Ezek közül három betegnél a mandzsetta diasztolés nyomása több mint 15 Hgmm-rel magasabb volt, mint az intraarteriális mérés. Ezt a jelenséget “mandzsettafúvási hipertóniának” neveztük el, mivel az intraarteriális vérnyomás jelentős emelkedése a mandzsetta felfújása során következett be, és a mandzsetta teljes leeresztésekor gyorsan visszaállt az alapértékre. Ez a jelenség minden egyes mandzsetta felfújásakor és leeresztésekor ismétlődött. Az egyik betegnél az artérián belüli nyomás a mandzsetta felfújása előtti 132/65 mm Hg-ről 150/90 mm Hg-ra emelkedett a felfújás során.

Az emberek bizonyos csoportjai különleges figyelmet érdemelnek a vérnyomásmérés során. Ezek közé tartoznak az idősek, akiknek gyakran izolált szisztolés magas vérnyomásuk van, és az elhízott emberek, akiknél a felfújható hólyag túl kicsi lehet a kar méretéhez képest, ami “mandzsetta hipertóniához” vezet.6,7

Néhány idős, nagyon merev, meszes artériával rendelkező betegnél a hólyagban nagyobb nyomás szükséges az arteria brachialis összenyomásához; ez tévesen magas értékeket eredményez, amit pszeudohypertóniának nevezünk.8 8 Az álhipertenzió (a mandzsetta diasztolés vérnyomása ≥15 mm Hg-mal magasabb, mint az egyidejűleg meghatározott artérián belüli nyomás) lehetőségére olyan idős betegeknél kell gyanakodni, akiknél a kifejezetten magas vérnyomásértékek ellenére kevés vagy semmilyen célszervi károsodás nincs, és akiknél az óvatos terápia ellenére túlzottan erős testtartási tünetek jelentkeznek. Az Osler-manőver, amelynek során a radiális pulzus tapintható marad, miután a ballonban lévő nyomás elzárta az arteria brachialist.8 Ez a manőver azonban nem diagnosztikus, mivel a megfigyelőkön belüli és a megfigyelők közötti nézeteltérések jelentősek9 , és mivel gyakran előfordul normális vérnyomású időseknél is.10 . Az automatikus oszcillometriás regisztráló vagy az ujjal történő vérnyomásmérés segíthet ennek az entitásnak a diagnosztizálásában,11 de csak a közvetlen intraarteriális mérés diagnosztikus.

Egy másik gyakori jelenség, amely idősebb betegeknél pontatlan vérnyomásméréshez vezethet, az auskultációs rés – egy csendes intervallum, amely a szisztolés és a diasztolés nyomás között lehet jelen. A fel nem ismert auskultációs rés a szisztolés nyomás súlyos alulbecsléséhez vagy a diasztolés nyomás túlbecsléséhez vezethet. Cavallini és munkatársai 168 olyan magas vérnyomásban szenvedő beteget vizsgáltak, akik egyébként egészségesek voltak, és nem kaptak gyógyszeres kezelést.12 A betegek 21%-ánál volt jelen klasszikus auskultációs rés. A női nem, az artériás merevség és az ateroszklerotikus plakkok független kapcsolatban álltak az auskultációs hézagok jelenlétével. Az auskultációs rés okozta hiba elkerülése érdekében ajánlott először a szisztolés nyomást tapintással megbecsülni, majd a mandzsettát 30 mm Hg-mal a radiális pulzus eltűnésének szintje fölé felfújni. A szisztolés nyomást akkor határozzuk meg, amikor a Korotkoff-hangok először megjelennek, a diasztolés nyomást pedig akkor mérjük, amikor a hangok eltűnnek. A diasztolés nyomás túlbecslésének elkerülése érdekében a hangok eltűnését hallgatással kell megerősíteni, amikor a nyomás további 10-20 mm Hg-rel csökken.