Talajtípusok

A talaj homok, kavics, iszap, agyag, víz és levegő keveréke. Ezeknek az összetevőknek a mennyisége határozza meg az “összetartó képességét”, vagyis azt, hogy a talaj mennyire tartja össze magát. Az összetartó talaj nem morzsolódik. Nedves állapotban könnyen formálható, száraz állapotban pedig nehezen törik össze. Az agyag nagyon finomszemcsés talaj, és nagyon összetartó. A homok és a kavics durva szemcsés talajok, kevéssé összetartóak, és gyakran szemcsésnek nevezik őket. Általánosságban elmondható, hogy minél több agyag van a kitermelt talajban, annál jobban tartják majd az árokfalakat.

A talaj kohéziós képességének másik tényezője a víz. A vízzel telt talajt telítettnek nevezzük. A telített talaj nem tart jól össze, és különösen veszélyes a földmunkák során. Ennek azonban az ellenkezője is igaz lehet. A kevés vagy egyáltalán nem vizes, vagy kemenceszáraz talaj könnyen morzsolódik, és ásáskor nem tart össze.

A talaj nehéz. Egy köbláb akár 114 fontot is nyomhat, egy köbméter pedig több mint 3000 fontot – annyit, mint egy kisteherautó! A legtöbb munkás nincs tisztában azzal, hogy mekkora erő éri őket, amikor beomlás történik. Egy csak néhány lábnyi föld alá temetett személyt a mellkas területén elég nagy nyomás érhet ahhoz, hogy a tüdő ne tudjon kitágulni. A fulladás akár három perc alatt bekövetkezhet. A nehezebb talajok másodpercek alatt összenyomhatják és eltorzíthatják a testet. Nem csoda, hogy az árokbalesetek olyan sok halálesettel és maradandó fogyatékosságot okozó sérüléssel járnak.

Az OSHA négy kategóriába sorolja a talajokat: Szilárd szikla, A-típusú, B-típusú és C-típusú. A szilárd szikla a legstabilabb, a C-típusú talaj pedig a legkevésbé stabil. A talajokat nemcsak aszerint tipizálják, hogy mennyire összetartóak, hanem aszerint is, hogy milyen körülmények között találhatók. A stabil szikla gyakorlatilag elérhetetlen az árokásás során. Ennek az az oka, hogy a kőzet kiásása általában fúrást és robbantást igényel, ami megrepeszti a kőzetet, így az kevésbé stabil lesz.

A típusú talaj lehet agyag, iszapos agyag vagy homokos agyag.

Egy talaj nem tekinthető A-típusúnak, ha repedezett (repedezett), vagy egyéb olyan körülmények állnak fenn, amelyek kedvezőtlenül befolyásolhatják, mint pl.:

• nehéz forgalomból, cölöpverésből vagy hasonló hatásokból eredő rezgésnek van kitéve
• mikor korábban már bolygatták/kitermelték
• mikor egy rétegrendszer része, ahol a kevésbé stabil talaj a feltárás aljához közel van, a stabilabb talajok pedig felül vannak.
• amelyet egyéb olyan tényezőknek van kitéve, amelyek instabillá teszik – például talajvíz jelenléte, vagy fagyási és olvadási körülmények.

Néhány OSHA-felelős úgy véli, hogy az építőipari berendezések a helyszínen elegendő rezgést okoznak ahhoz, hogy semmilyen talaj ne legyen “A” típusú. Ha egy ásatás mellett állva érezhető a rezgés, az illetékes személynek meg kell fontolnia az A típusú talaj B vagy C típusúvá történő visszaminősítését.

A B típusú talajok közé tartoznak a kohéziós és a nem kohéziós talajok is. Ide tartoznak az iszapok, homokos vályogok, közepes agyagok és instabil kőzetek. Azokat a talajokat is a B-talajok közé sorolhatjuk, amelyek az A-talajok közé sorolhatók, de repedésekkel rendelkeznek, vagy rezgésnek vannak kitéve.

A C típusú talajok a négy talajtípus közül a leginstabilabbak (és ezért a legveszélyesebbek). Könnyen felismerhetők arról, hogy a feltárás falainak oldalai folyamatosan lötyögnek. Ha a talaj elmerül, vagy a víz szivárog a feltárás oldalaiból, akkor valószínűleg “C” típusú talajról van szó. A talaj C-típusúnak minősülhet, ha egy ásatás “réteges” talajban van kiásva, ahol különböző típusú talajok fekszenek egymáson. Ha egy instabil talajtípus egy stabil talajtípus alatt helyezkedik el egy ásatásban, a “leggyengébb láncszem” hamarosan megadja magát.

Sok építési projektben a feltárásra kerülő talajt korábban már megbolygatták. Ez azt jelenti, hogy a talajt a múltban kiásták vagy megmozgatták. Ez egy másik tényező, amelyet egy hozzáértő személynek figyelembe kell vennie a talajok tipizálásakor. A korábban bolygatott talajok ritkán olyan erősek, mint a nem bolygatott talajok, és általában “C” típusú talajnak minősülnek. A korábban bolygatott talaj általában a meglévő közművek, például víz-, csatorna-, elektromos és gázvezetékek felett található. Ez a talaj instabil jellege miatt veszélyesebbé teszi a munkát e közművek körül. A földmunkák nagy része az útjogok mentén történik, ahol a talaj szinte mindig C-típusú. Az ásatások helye miatt fontos megérteni, hogy ha egyszer már kiástuk a talajt, az soha többé nem lesz olyan, mint amilyen a természetben kialakult.

Az 1926. évi P. alrész A. függelék c) 2. pontja szerint az illetékes személynek legalább egy vizuális és egy kézi vizsgálat segítségével kell a talajokat tipizálnia. A vizuális vizsgálat magában foglalhatja a talaj vizsgálatát a talaj eltávolítása közben, valamint a rakodási halom és a feltárás falainak színének és összetételének vizsgálatát. A kézi vizsgálat azt jelenti, hogy a talajjal kézzel vagy a talaj szilárdságának mérésére szolgáló műszerrel dolgozunk. Ha például a talajt a kezében hosszú “gilisztává” vagy szalaggá tudja tekerni, akkor a talaj összetartó, és az egyéb feltételektől függően A vagy B kategóriába sorolható. A talaj szilárdságának mérésére szolgáló egyik hasznos eszköz a penetrométer. Amikor ezt a műszert belenyomja egy talajmintába, a műszer tonnában négyzetlábanként (tsf) méri a nem kötött nyomószilárdságot.

A használt módszerektől függetlenül a talajok tipizálását az illetékes személynek kell elvégeznie, mielőtt bárki belépne a földmunkába. Minél gyengébb a talaj, annál nagyobb szükség van a védelmi rendszerekre.

Megjegyzés: Ha bizonytalan a talaj típusát illetően, MINDIG C típusú talajt feltételezzen.