Tehetséges gyermek

A tehetséges gyermek, minden olyan gyermek, aki természeténél fogva magas fokú általános szellemi képességekkel vagy rendkívüli képességekkel rendelkezik egy bizonyos tevékenységi vagy ismereti területen. A tehetség megjelölése nagyrészt adminisztratív kényelmi kérdés. A legtöbb országban az uralkodó meghatározás a 130-as vagy annál magasabb intelligenciahányados (IQ). Az iskolák azonban egyre gyakrabban alkalmazzák a tehetség többféle mérőszámát, és a tehetségek széles skáláját értékelik, beleértve a verbális, matematikai, térbeli-vizuális, zenei és interperszonális képességeket.

Azokban az országokban, ahol külön rendelkeznek a tehetséges tanulók oktatásáról, a kiválasztás uralkodó módszere írásbeli tesztekből áll. Bár a hagyományos IQ-tesztek a leggyakrabban használt eszközök a tehetséges gyermekek azonosítására, más intelligencia- és kreativitásteszteket is alkalmaznak. A tesztek érvényessége és megbízhatósága nagymértékben eltér a különböző korosztályok és kultúrák esetében, ezért a tisztességes azonosítási eljárások mindig figyelembe veszik a legkülönfélébb viselkedési formákat, amelyek a tehetség jeleit jelenthetik.

Az általános egyetértés szerint a tehetséges gyermekek nem csak az intellektuális képességek tekintetében különböznek társaiktól. Ennek bizonyítékát Lewis M. Terman amerikai pszichológus találta meg, aki 1921-ben több mint 1500, 140-nél magasabb IQ-val rendelkező tehetséges gyermek vizsgálatát kezdeményezte. A vizsgálatban részt vevők életkorát követve Terman a nem tehetséges gyermekekhez képest nagyobb teljesítményvágyat, valamint nagyobb mentális és szociális alkalmazkodóképességet figyelt meg a tehetségesek csoportjában. Egy másik, a 20. század elején végzett vizsgálatban, amely a 180-nál magasabb IQ-val rendelkező gyermekekre összpontosított, Leta Hollingworth pszichológus megállapította, hogy az e csoportba tartozó egyének nagyon érzékenyek voltak arra, hogy miben különböznek másoktól, és gyakran szenvedtek olyan problémáktól, mint az unalom és a társaik általi elutasítás. A tehetséges gyermekeknél megfigyelt másik jellemző a fejlődés változékonysága. A 20. század végén az aszinkronitás kifejezést használták a tehetséges gyermekek fejlődési jellemzőinek leírására; vagyis mentális, fizikai, érzelmi és szociális képességeik eltérő ütemben fejlődhetnek.

Az elméletben háromféleképpen lehet nevelni azokat a gyerekeket, akik intellektuálisan és tudományos szempontból fejlettebbek társaiknál: (1) gyorsítás, amelynek során a tehetséges gyermek gyorsabb ütemben tanulhatja meg a tananyagot, vagy gyorsabban léphet előre az osztályokban; (2) gazdagítás, amelynek során a tehetséges gyermek a megszokott ütemben, de a tananyagot különböző kulturális tevékenységekkel kiegészítve végzi a szokásos osztályokat; és (3) differenciálás, amelynek során a tehetséges gyermekeket a szokásos osztályon belül gyorsítják vagy gazdagítják.

Kapjon Britannica Premium előfizetést, és férjen hozzá exkluzív tartalmakhoz. Előfizetés most

A speciális iskolák vagy osztályok lehetővé teszik a tehetséges gyermekek gyorsított ütemű fejlődését. Az oktatás, a módszer és a tananyag az egyes tanulók igényeihez igazítható, és mivel a gyerekek másokkal együtt dolgoznak és tanulnak, akik szintén okosak, mindegyikük motivált, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsa. Annak ellenére, hogy sok pedagógus ellenzi a tehetséges gyermekek speciális ellátását, a kutatások azt mutatják, hogy a tehetséges gyermekek számára a legjobb a csoportba sorolás, hogy ez nem árt az átlagos gyermekeknek, és hogy a gyorsítás ezekben a csoportokban nagyobb lehetőséget nyújt a kihívásra és az intellektuális fejlődésre, mint a gazdagítás önmagában. Lásd még kreativitás; zsenialitás; csodagyerek.