The Giraffe’s Short Neck

4) A fák magas lombozatát más módon is el lehet érni. A kecskék például arról ismertek, hogy felmásznak a fákra és megeszik a lombozatot (lásd a 3. ábrát). Miért nem alakultak ki a szavannán a fára mászó levélevők (fóliafélék)? Előnyük lett volna, hogy minden szinten könnyen táplálkozhattak, és ebben a tekintetben alkalmazkodóképesebbek lettek volna, mint a magasan specializálódott zsiráf. A hosszúnyakú gerenuk, egy antilop, gyakran a hátsó végtagjain állva bóklászik, és két méteres vagy még nagyobb magasságot is elér. A sokkal nagyobb és nehezebb elefánt néha még a hátsó lábaira is áll, és kinyújtja az ormányát, hogy elérje a magas végtagokat – de senki sem gondolja, hogy az elefánt az ormányát a magasabb táplálék elérésére irányuló szelekciós nyomás eredményeként fejlesztette ki.”

Összefoglalva, ebben az elméletben semmi sem mutat kényszerítő kapcsolatot a lábak és a nyak meghosszabbodása és a magas végtagokon való táplálkozás között. Csak azért, mert a zsiráfoknak hosszú nyakuk és hosszú lábaik vannak, és magasan a fákon elérik a táplálékot, még nem jelenti azt, hogy a magas bozót elérésének igénye okozó tényező volt e tulajdonságok evolúciójában.

Nyilvánvaló, hogy mind Darwin, mind Lamarck elképzelései a zsiráfok evolúciójáról erősen spekulatívak voltak. Az elképzelés, hogy a zsiráfok hosszabb lábakat és nyakat fejlesztettek ki, hogy magasabb táplálékot érjenek el, hihetőnek, sőt meggyőzőnek tűnik, mindaddig, amíg (1) nem gondoljuk végig az elképzelést minden következményében, és (2) nem vesszük figyelembe a zsiráfok viselkedésével és ökológiájával kapcsolatos alapvető megfigyeléseket. Végül is az elképzelés sem logikailag nem meggyőző, sem tényeken nem alapul.

Alternatív magyarázatkísérletek

Pincher (1949), miután kritizálta Darwin magyarázatát, azt javasolja, hogy a zsiráf “legkülönlegesebb tulajdonsága nem a nyak hossza, hanem az elülső lábak hossza”. Azáltal, hogy a zsiráf hosszú lábakat fejlesztett ki, hatalmas léptekre tett szert, így méretéhez képest viszonylag gyorsan tud mozogni. Ennek köszönhetően a zsiráfnak egyetlen ragadozója maradt – az oroszlán. Pincher ezért “mellső lábainak túlzott hosszúságát a vadász-vadász viszonyon keresztül folyamatosan ható természetes szelekció hatásaként magyarázza, mint a patás emlősök esetében általában”. A nyak viszont követte a megnyúlt lábakat, hogy a zsiráf még mindig elérje a földet és tudjon inni.

Furcsa, hogy Pincher ilyen világosan képes kritizálni Darwin nézetét, és mégsem ismeri fel, hogy ő maga is ugyanilyen elégtelen magyarázatot javasol. A zsiráf őse ugyanúgy kifejleszthetett nagyobb tömeget vagy több futóizmot, ami mindkettő segítette volna a ragadozók elkerülését. Tény, hogy mérete és hosszú léptei ellenére a zsiráfra még mindig oroszlánok vadásznak. És ahogy egy, az oroszlánok által Dél-Afrikában elpusztított száz zsiráf vizsgálatából kiderült, majdnem kétszer annyi bikát öltek meg, mint tehenet (Pienaar 1969; idézi Simmons és Scheepers 1996). A bikák hosszabb léptei nyilvánvalóan nem segítik őket abban, hogy jobban elkerüljék az oroszlánokat, mint a rövidebb lábú nőstények. Ki tudja, hogy a hosszú lépésük nem teszi-e valamilyen módon sebezhetőbbé őket? Egy újabb spekulatív ötlet a szemétkosárba.

Brownlee (1963) feltételezi, hogy a zsiráf végtagjainak és nyakának megnyúlása viszonylag nagy felületet biztosít a zsiráfnak, ami lehetővé teszi a hőleadást. Ez a forró trópusi éghajlaton előnyös lehetett, így a természetes szelekció ösztönözhette a megnyúlásra való hajlamot, mivel a legnagyobb állatok voltak a legalkalmasabbak a hőhullámok túlélésére.

A többi javasolt “magyarázathoz” hasonlóan a központi kérdés az, hogy Brownlee elképzelése a valóságban gyökerezik-e? Hosszú lábai és nyaka miatt a zsiráf látszólag nagy felülettel rendelkezik. De a felület önmagában nem fontos; a hőtermelő térfogat és a felület viszonya a döntő. Egy kis állatnak kicsi a térfogata a nagyon nagy felületéhez képest, míg egy nagy állatnak nagyon nagy a térfogata a viszonylag kis felületéhez képest.* Nos, a zsiráf egy nagyon nagy állat, hordó alakú törzzsel. Bár a nyaka hosszú, az is terjedelmes; csak a lábak alsó részei, amelyek viszonylag kevés eret hordoznak, növelnék jelentősen a felület-térfogat arányt. Krumbiegel (1971) becslése szerint a zsiráf térfogat-felület aránya 11:1, szemben például egy kisebb, hosszú nyakú antilopéval, a gerenukéval, amelynek aránya 4,7:1 (hasonlóan az emberéhez). Más szóval, a látszat ellenére a zsiráfnak még mindig nagyon nagy a térfogata a felületéhez képest, és egyedi formája nem ad okot arra, hogy azt gondoljuk, hogy a hőleadással kapcsolatban fejlődött ki.

Még nemrég Simmons és Scheepers (1996) azt javasolta, hogy a szexuális szelekció okozta a nyak meghosszabbodását és megnagyobbodását a hímeknél. Ezek a tudósok elképzeléseiket az ismert tényekhez viszonyítják, és rámutatnak a nagyobb összefüggésekkel kapcsolatos hiányosságokra – ami szerencsés ellentétben áll az általunk tárgyalt többi hipotézissel. Leírják, hogy a hím zsiráfok hogyan harcolnak úgy, hogy nagy, masszív fejükkel ütlegelik az ellenfeleket; a nyak az izmos nyél szerepét tölti be. A legnagyobb (leghosszabb nyakú) hímek dominánsak a többi hím zsiráf között, és gyakrabban párosodnak. Mivel a hosszú nyakú hímek gyakrabban párosodnak, a szelekció a hosszú nyakúak javára hat. Ez azt is megmagyarázná, hogy a hímek feje miért nem csak abszolút hosszabb, hanem arányosan nehezebb is, mint a nőstényeké. Ez a hipotézis összhangban tűnik a hím és nőstény zsiráfok közötti különbséggel. Legalábbis képet ad arról, hogyan maradhatott fenn a hímek hosszabb nyaka az evolúcióban. De önmagában semmit sem mond a zsiráfok nyakának meghosszabbodásának eredetéről – a nyaknak el kell érnie az egy vagy két méteres hosszúságot ahhoz, hogy a nyakát bunkósbotként használhassák. Hogyan lett egyáltalán ilyen hosszú? Ráadásul a magyarázatból kimarad a nőstény zsiráf, és Simmons és Scheepers csak találgatni tud, hogy a nőstények nyakának megnyúlása valahogyan követte a hímekét. Végül a szerzők elismerik, hogy a nyak meghosszabbodásának más okai is lehettek, és hogy a fejtorok a hosszú nyak következménye, nem pedig oka.

Tényleg hosszú nyaka van a zsiráfnak?

A zsiráf hosszú lábai és hosszú nyaka evolúciójának fenti magyarázatai nem kielégítőek. A szerzők mindegyike problémákat lát más magyarázatokban, de a saját hipotézisének felállításakor ugyanabban a magyarázati keretben marad. Senki sem látja szükségét annak, hogy kilépjen a keretből, és megvizsgálja az általános megközelítés nehézségeit. A tudósok absztrahálják az egyes jellemzőket (hosszú nyak, hosszú lábak, nagy felület), és a szervezet többi részétől elszigetelten vizsgálják őket. Az egyedi tulajdonságot ezután a környezet egy állítólagos okozó tényezőjével (szárazság, hőség, ragadozók elkerülése, hímek versengése) hozzák összefüggésbe. Az egyedi tulajdonság és a környezeti tényező kapcsolata állítólag megmagyarázza az adott tulajdonság evolúcióját.

De ez egy rendkívül problematikus eljárás. A zsiráf nyaka számos funkciót lát el – lehetővé teszi a magas ágakról való táplálkozást, fegyverként szolgál a hímeknél, magasra emeli a fejet, ami nagy látóteret biztosít a zsiráfnak, galoppozás közben ingaként szolgál, és így tovább. Az állati testben gyakorlatilag minden szerkezet és szerv többfunkciós, és dinamikus kölcsönhatásban van más többfunkciós szerkezetekkel és szervekkel. Amikor a tudósok egyetlen funkciót választanak ki, és kizárólag arra összpontosítanak egy többfunkciós szerv magyarázatára, magyarázatuk csak elégtelen lehet. Ez ahhoz hasonlítható, mintha azt hinnénk, hogy egyetlen színnel megfesthetjük a táj gazdag árnyalatú, színes ábrázolását. Ez egyszerűen nem működik.