Trilobiták

A trilobiták a korai állatok közül a legfontosabbak közé tartoznak. A róluk szóló ismereteinket fosszíliáik tanulmányozásából szereztük, amelyek általában a héjukról visszamaradt lenyomatok, miután eltemették őket az üledékbe, amely később kőzetté keményedett. Hirtelen jelentek meg a kambriumi időszak elején, és uralni kezdték a kambriumi és a korai ordovícium kori tengereket. Ezután hosszan tartó hanyatlás vette kezdetét, mielőtt a perm időszak végén, mintegy 250 millió évvel ezelőtt végleg kihaltak.

• The animal
• Environment
• The geologists’ tool
• Fun facts
• 3D fossil models

The animal

Trilobites were arthropods (they belonged to the phylum Arthropoda) — like many invertebrate animals living today, including crustaceans, spiders and insects. Geologists know that they were marine animals because of the rocks in which they are found and the other types of fossils associated with them.

For support and protection, the soft parts of the trilobite animal were covered by an exoskeleton. Usually only the dorsal part of the exoskeleton, covering the animal’s back, was fossilised. Az állat hasi részét, az állat alját egy puha hártya vagy anyag boríthatta, amelyet nem lehetett megkövesíteni.

A külső váz elölről hátrafelé fejpajzsra (cephalon), mellkasra és farokpajzsra (pygidium) oszlik. Oldalról oldalra egy középső tengelyre, valamint két oldalsó régióra (vagy lebenyre), úgynevezett mellhártyára tagolódik. A “trilobita” szó az oldalirányú felosztásra utal, nem pedig a fejre, a mellkasra és a farokra. A cephalon, a mellkas és a pygidium mind szegmensekre tagolódik. Az életben a cephalon és a pygidium szegmensei összeolvadtak, de a mellkasé nem, ami lehetővé tette az állat számára, hogy veszély esetén gömbölyödjön, hogy megvédje viszonylag védtelen hasi oldalát.

A cephalon központi régióját glabellának nevezik. A glabella két oldalán lévő pofákat általában egy arcvarrat szeli át, amely fix pofákra (a glabella mellett) és a cephalon külső szélén lévő szabad pofákra osztja őket. A varrat segítette az állatot a növekedés során történő vedlésben. A vedlés során a trilobiták levetett váza gyakran darabokra esett, így megkövesedett maradványaik általában töredékek formájában találhatók meg.

A legtöbb trilobitának volt szeme, bár ismertek vak formák is. A szemek a szabad pofa belső szélén, a rögzített pofa mellett helyezkedtek el. A trilobitáknak összetett szemük volt, amely több különálló lencséből állt. A lencsék száma és a szemszerkezet összetettsége rendkívül változatos volt. Néhány trilobitának nagy, domború összetett szeme volt (mint a legyeké), nagyszámú lencsével, ami széles látóteret biztosított előre, hátra, oldalra, felfelé vagy akár lefelé is, a szem aktuális görbületétől függően. Más trilobitáknak sokkal kisebb szemük volt, kevesebb lencsével, ami korlátozottabb látóteret biztosított számukra. Sok trilobita szeme egyszerűen szorosan egymás mellé helyezett kalcitprizmákból állt, de egyes későbbi formáknál, például a szilur-devoni Phacops nemzetségnél a szemnek összetettebb lencséi voltak. Ezek segítségével a Phacops képes lehetett tisztán látni egy tárgyat, és még azt is megbecsülni, hogy milyen messze van az. A trilobiták egyéb érzékszervei közé tartoztak a külső váz felszínén található gödrök, csatornák, gumók és tüskék.

A lágy részek néhány trilobita fajról ismertek, amelyeket különleges körülmények között Lagerstättenben konzerváltak. Ezekből a geológusok tudják, hogy a trilobitáknak volt egy pár, a fejbőr alól előreálló, csuklós csápja, és a test mindkét oldalán csuklós végtagok sora. A trilobitáknak három pár végtagjuk volt a fejláb alatt, és egy-egy pár végtagjuk a mellkas és a pygidium minden egyes szegmense alatt. Minden végtagnak két ága volt, egy alsó ág, amelyet a járáshoz használtak, és egy felső ág, amely nagyszámú finom fonalat hordozott, amelyeket valószínűleg a légzéshez használtak.

Környezet

Van néhány bizonyíték arra, hogy bizonyos trilobiták a tenger bizonyos mélységeiben éltek, és így a paleokörnyezet mutatóiként használhatók. A Neseuretus például egy olyan nemzetség, amely nagyon sekélyvízi lerakódásokkal hozható összefüggésbe, míg az olyan trinukleid trilobiták, mint a Whittardolithus, feltehetően mélytengeri fenéken éltek.

A testformák és méretek nagy változatossága arra utal, hogy a trilobiták sokféle ökológiai fülkét foglaltak el. A vak trilobiták talán a tengerfenéken lévő iszapban ástak és döglöttek, vagy nagy mélységben éltek a tengerben, ahol nem volt fény. Más trilobitákhoz (pl. Cruziana) nyomok kapcsolódnak a mederfenéken, amelyek azt mutatják, hogy a tengerfenéken mozogtak, talán dögevő vagy más állatokon zsákmányoltak. Ezek a trilobiták a benthosz részét képezték. Még több trilobitának, például a Cyclopyge-nek nagy szemei voltak, amelyek lehetővé tették számukra, hogy lefelé és más irányokba is lássanak. Ez, valamint széles körű elterjedtségük arra késztette a geológusokat, hogy azt gondolják, hogy a tengerfenék felett úsztak vagy lebegtek. Sok trilobita 3-6 cm hosszú volt, de egyesek, például a Paradoxides óriások voltak, akár 60 cm-esek vagy annál is hosszabbak, míg mások, például az apró, vak agnosztid trilobiták legfeljebb néhány milliméter hosszúak voltak.

A geológusok eszköze

A trilobiták uralma: a kambriumban jelentek meg, és a perm végén haltak ki. Nagy-Britanniában a trilobiták kambrium, ordovícium és szilur korú kőzetekben fordulnak elő, például Walesben és a walesi határvidéken, Délnyugat-Anglia devon korú kőzetekben és karbon korú kőzetekben, például Lancashire-ben.