Victoria and Albert Museum

Olajportré egy 29. évében járó nőről, Északnyugat-Németország, 1582. A múzeum sz. 4833-1857

Bársony, fa és bőr pianelle aranyozott ezüstfonattal és bobin csipkével, Velence, Olaszország, 1600 körül. Museum no. 929&A-1901

A reneszánsz korban a nők hosszú, gyakran levehető ujjú ruhákat viseltek. Ezeket az ujjakat néha a vőlegény ajándékozta új feleségének, de anyáról lányára vagy nagynénjéről unokahúgára is szállhattak, vagy akár bérelhették is. A ruhák tisztán tartása érdekében a nők mosható kötényt vagy felsőruhát viseltek, alsóneműként pedig vászonkabátot és -inget.

A képen egy drága olasz bársonyból készült kabátot viselő nő látható, ami nemcsak a németországi divatot, hanem a nemzetközi textilkereskedelmet is mutatja. A nagy mennyiségű ékszerrel együtt a bársony is jelzi a nő gazdag helyzetét a német társadalomban. A nyakában láncra fűzött hatalmas medál valószínűleg egy portugál aranypénz, egy tíz dukátot érő portugál aranyérme lehet. A festményen latin nyelvű felirat olvasható: “Urunk 1582-es évében. Életkora 29 év.”

A nők fiatalon és hajadonként lazán hordták a hajukat, de ha férjhez mentek, bonyolult fonatokat és csavarásokat kötöttek belőle. A matrónák gyakran fátyollal takarták el a hajukat, és a csuklyás fátyol az özvegyasszony jele volt. Az apácák szoknyát és fátylat viseltek, rendjüket a szoknyájuk színe jelezte: barna a ferenceseknél, fekete-fehér a dominikánusoknál.

Az importált szövetek és a gazdag textíliák gazdagságról, de nem mindig nemességről tanúskodtak. Nem egy panasz hangzott el a velencei kurtizánok ellen, amiért úgy öltözködtek, mint a “hölgyek”, és a látogatók megjegyezték, hogy nem tudták megkülönböztetni a kurtizánokat a tisztességes nőktől. Ennek oka az volt, hogy a nők mindkét kategóriája hasonló, mélyen kivágott ruhát és magas cipőt (pianelle) viselt.

A pianelle nagyjából olyan volt, mint a mai nyitott orrú papucsok vagy platformszandálok, de a reneszánsz idején, különösen Velencében, elképesztő méreteket öltött. Állítólag azért, hogy a nő a ruháját jóval az utcai mocsok és nedvesség felett tartsa. A valóságban azonban lehetővé tette, hogy a nő megmutassa gazdagságát és vonzó, ringatózó járását, mivel ahhoz, hogy a cipőt elesés nélkül viselhesse, mindkét oldalán egy-egy szolga kellett, hogy kísérje. A divat eredete nem világos. Törökországból származhatott, de a mór Spanyolországban is népszerű volt. A stílus bármelyik útvonalon érkezhetett Velencébe, vagy a “keleti” öltözködés akkori velencei divatját tükrözte.