Miért vallásosak az emberek? Egy kognitív nézőpont

A gyors és egyszerű válasz arra a kérdésre, hogy miért vallásosak az emberek, az, hogy Isten – bármilyen formában is hisszük, hogy ő(k) létezik, és az emberek hisznek benne, mert kommunikálnak vele, és bizonyítékot észlelnek a világban való részvételére. Világszerte az embereknek csak 16%-a nem vallásos, de ez még mindig körülbelül 1,2 milliárd embert jelent, akik nehezen tudják összeegyeztetni a vallás eszméit azzal, amit a világról tudnak.

Az, hogy miért hisznek az emberek, olyan kérdés, amely évszázadok óta foglalkoztatja a nagy gondolkodókat. Karl Marx például a vallást a “nép ópiumának” nevezte. Sigmund Freud úgy vélte, hogy az isten illúzió, és az istenimádók a biztonság és a megbocsátás gyermekkori szükségleteihez nyúlnak vissza.

Újabb pszichológiai magyarázat az az elképzelés, hogy az evolúciónk egy “isten alakú lyukat” hozott létre, vagy adott nekünk egy metaforikus “isten-motort”, amely arra késztethet bennünket, hogy higgyünk egy istenségben. Ez a hipotézis lényegében azt jelenti, hogy a vallás egy sor olyan kognitív és társadalmi alkalmazkodás mellékterméke, amelyek rendkívül fontosak voltak az emberi fejlődésben.

A hithez való alkalmazkodás

Társas lények vagyunk, akik együttműködő és támogató módon érintkeznek és kommunikálnak egymással. Ennek során elkerülhetetlenül erősebb kötődéseket érzünk egyes személyekhez jobban, mint másokhoz. John Bowlby brit pszichológus kimutatta a kötődéseknek ezt a hatását a gyermekek érzelmi és szociális fejlődésére, és megmutatta, hogy ezek mennyire szenvedhetnek, ha elszakadás vagy bántalmazás miatt veszélybe kerülnek. Későbbi életünkben is támaszkodunk ezekre a kötődésekre, amikor szerelembe esünk és barátkozunk, és még a nem emberi állatokhoz és élettelen tárgyakhoz is erős kötődéseket alakíthatunk ki. Könnyen belátható, hogy ezek az erős kötődések átvihetők a vallási istenségekre és hírnökeikre.

Kapcsolataink attól függnek, hogy képesek vagyunk-e megjósolni, hogyan fognak mások viselkedni a különböző helyzetekben és időben. De a dolgoknak, amelyekhez kötődést alakítunk ki, nem feltétlenül kell előttünk lenniük ahhoz, hogy megjósoljuk a cselekedeteiket. Elképzelhetjük, hogy mit tennének vagy mondanának. Ez a képesség – az úgynevezett kognitív szétválasztás – a gyermekkorban, a színlelt játékon keresztül jön létre. Kis ugrás attól, hogy képesek vagyunk elképzelni egy általunk ismert személy elméjét, odáig, hogy egy mindenható, mindentudó, emberhez hasonló elmét képzeljünk el – különösen, ha vannak olyan vallásos szövegeink, amelyek a múltbeli tetteikről szólnak.

Egy másik kulcsfontosságú alkalmazkodás, amely segítheti a vallásos hitet, a tárgyak antropomorfizálásának képességéből ered. Láttad már valaha egy ember körvonalait, hogy aztán rájöjj, hogy az valójában egy ajtóra akasztott kabát? Ez a képesség, hogy emberi formákat és viselkedésformákat tulajdonítunk nem emberi dolgoknak, azt mutatja, hogy a nem emberi entitásokat, például az isteneket is szívesen ruházzuk fel ugyanazokkal a tulajdonságokkal, amelyekkel mi is rendelkezünk, és így könnyebben kapcsolódunk hozzájuk.

Viselkedésbeli előnyök

A pszichológiai szempontokon túlmenően a kollektív istentiszteletben megfigyelhető rituális viselkedés arra késztet, hogy élvezzük és meg akarjuk ismételni az élményt. A tánc, az éneklés és a transzszerű állapotok elérése számos ősi társadalomban kiemelkedő szerepet játszott, és néhányan még ma is mutatják – többek között a szentineliek és az ausztrál őslakosok. Amellett, hogy a társadalmi egységet szolgáló cselekedetek, még a formálisabb rituálék is megváltoztatják az agy kémiáját. Megemelik az agyban a szerotonin, a dopamin és az oxitocin szintjét – olyan vegyi anyagokét, amelyek hatására jól érezzük magunkat, újra akarunk csinálni dolgokat, és közelséget biztosítanak másokhoz.

Ezeket a kognitív alkalmazkodásokat elősegítik az oktatási és háztartási normák, amelyek nem hajlamosak vitatni a vallási elképzeléseket. Míg más, kora gyermekkorban elénk tárt elképzelések megkérdőjelezésére ösztönöznek bennünket, amelyek nem feltétlenül rendelkeznek erős bizonyítékokkal – mint például a Mikulás vagy a Fogtündér -, addig a vallás esetében ez nem így van. Ezeket a kihívásokat a vallási tanítások gyakran elriasztják, és néha bűnnek tekintik.

Függetlenül attól, hogy milyen álláspontot képviselünk, a vallás és a vallásos gondolkodás hatása az emberi működésre és az evolúcióra olyan lebilincselő intellektuális vita, amelynek a vége nem látszik. Persze lehet azzal érvelni, hogy Isten teremt mindent, amit fentebb vázoltunk, de akkor ez átvezet minket egy másik, nagyobb kérdéshez: mi a bizonyíték Istenre?