Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma: Minket. – Stadia

Imádom a kenyeret. Ellenállhatatlan számomra, különösen, ha meleg és vajjal megkent. Sőt, talán egy kicsit túlságosan is szeretem a kenyeret! Az illatát, a földszerűségét, az otthoni emlékeket. Mmmm.

De a világ sok gyermeke számára a kenyér nem csak egy finom élvezet. Ez az élet tápláléka. A kenyér az, ami megtölti a megduzzadt hasat, és elűzi az éhség kínjait. Táplálékot és az élethez szükséges tápanyagokat biztosít.

Az elmúlt hónapokban a Stadia különböző munkatársai a Máté evangéliuma 6. fejezetében található Miatyánk első három könyörgésén vezettek végig minket: “Mi Atyánk a mennyekben, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”. Ebben a hónapban az Úr imájának kedvenc részéhez érkeztünk. A negyedik kérés: “Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”.

Az első három kérést hagyományosan “te kérésnek” nevezik. Ezek olyan kérések, amelyeket Istenhez intézünk, hogy tegyen valamit, ami az Ő nevét ismertté teszi, ami az Ő nagyságát hirdeti és az Ő céljait előmozdítja.”

“Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” – ezzel kezdődik az utolsó három kérés, amelyet “mi kéréseknek” nevezünk. Ez az utolsó három, Istennek felajánlott kérés az itt és most világra vonatkozik, amelyben élünk, és a mi szükségleteinkre és útmutatásunkra vonatkozik.”

A kenyér a közép-keleti kultúra alapvető tápláléka volt és ma is az. És az egész Bibliában általánosan a kenyér jelképezi mindazt, amit eszünk, a táplálékunkat, azt az ételt, amely fenntart bennünket. Ez a kenyér vitathatatlan jelentése ebben az igeszakaszban.

Két szót szeretnék kiemelni ebben a mondatban, amelyek szerintem olyan gazdagságot és mélységet rejtenek magukban, amelyet gyakran figyelmen kívül hagyunk. Ezek a szavak a “mindennapi” és a “miénk”.”

“Add meg nekünk ma a mi MINDENNAPI kenyerünket.”

MINDIG. Ez a különös görög szó, az “Epiousios” (ep-ee-oo’- see-os), amit a mi bibliáink NAPPAL fordítanak, sehol máshol nem fordul elő a Szentírásban. Tehát ez egy egyedi, jelentéssel teli szó.”

Sok tudós úgy véli, hogy ez a NAPONKÉNT kenyérkérés nem a feleslegre, hanem a táplálkozásra vonatkozik. “Adj nekünk ma éppen annyit, amennyi a szükségleteinket kielégíti”. A Miatyánk egyik legkorábbi, ószír nyelvre (egy olyan nyelv, amely nagyon szoros párhuzamban áll a Jézus által beszélt arámi nyelvvel, és évszázadokkal megelőzi az angol nyelvet) készült fordításában ez áll: “add meg nekünk ma a kenyeret, amely nem fogy el”.

Az egyik legalapvetőbb emberi félelem az, hogy nem lesz elég. Mi van, ha ebben az imában Jézus arra tanít minket, hogy az ima segíthet megszabadulni ettől a félelemtől? Ha azt imádkozzuk, hogy “add meg nekünk ma a kenyeret, ami nem fogy el”, akkor ez magában foglalja a mai kenyeret, magában foglalja a jövő kenyerét, és eleget ahhoz, hogy életben maradjunk – mindent, amire szükségünk van, mindent, amit használni fogunk.

A félelem attól, hogy nincs elég a jelenben, ez az alapvető emberi félelem, elpusztíthatja a jelenben való örömérzetet, és alááshatja a jövőre vonatkozó reményt. Hiszem, hogy széleskörű alkalmazást találunk, ha erre az ősi szír fordításra támaszkodunk– ahol azért imádkozunk Istenhez, hogy szabadítson meg minket attól a félelemtől és szorongástól, hogy nincs elég ennivalónk. “Adj nekünk kenyeret mára, és ezzel együtt adj nekünk bizalmat, hogy holnap is lesz elég”.

De nekünk a bőség kultúrájában nehéz lehet megérteni egy olyan imát, amely megszabadít minket attól a NAPI félelemtől, hogy nincs meg az élet fenntartásához szükséges alapanyag. De ismétlem, oly sok gyermek fekszik le a világ minden táján úgy, hogy egy darab kenyérről álmodik, abban reménykedik és azt kívánja. Ez az a világ, amelyhez a Szentírás eredetileg íródott. Azoknak az embereknek, akik félnek a NAPI megélhetéstől.

Most mivel nekünk annyi mindenünk van, ez azt jelenti, hogy nem kell imádkoznunk az ima ezen részét? Úgy értem, a legtöbbünk soha nem fogja megtapasztalni az alultápláltságot és azt, hogy képtelenek vagyunk a családunknak olyan alapvető táplálékot adni, mint a kenyér.”

Hát, ezzel elérkeztünk egy másik fontos szóhoz az Úr imájának ebben a kis mondatában: “MIÉNK”. A mondat így hangzik: “Add meg ma nekünk a mi mindennapi kenyerünket”, nem pedig “Add meg ma nekem az én mindennapi kenyeremet.”

“Add meg nekünk ma a mi mindennapi kenyerünket.”

Az, amit az Úrangyala mind a hat kérésében szeretek, hogy miközben kifejezzük az Istentől való függőségünket a szükségletek kielégítésében, nem kerülünk ki a hurokból. Mind a hat kérésben látjuk, hogy egyszerre van szükség Isten cselekedetére, és egyben felhívás a részvételre és felelősségre az imádkozó részéről.”

Mit tehetünk azért, hogy ez a mindennapi kenyérért való imádság teljesüljön? Mit tehetünk azért, hogy megszűnjön a félelem és a szegénység a világban?

Az első századi, közel-keleti kultúra, amelyhez a Bibliát eredetileg írták, megértette a félelmet és az éhséget, de mélyen értette a közösséget is. Hogy a MI szükségleteink fontosabbak, mint az ÉN szükségleteim. Nyugati kultúraként az Egyesült Államok a durva individualizmus elveire épült. Egy individualista társadalomban a legfontosabb entitás az egyes ember. Az identitásunk abból fakad, hogy hogyan különböztetjük meg magunkat a körülöttünk élőkétől. Én vagyok felelős ÉN, és nem TE.

Mi lenne, ha a Miatyánknak ebben a részében nem úgy tekintenénk magunkra, mint egy olyan egyénre, akinek NAPJAINKBAN szüksége van, hanem mint az Úr imájára adott lehetséges válaszra? Egy eszközként, amelyet Isten arra akar használni, hogy elhárítsa az éhség kínjait, megszüntesse a félelmet, és visszaadja az örömöt a jelenben és a reményt a jövőre nézve? Nem egyezik ez Jézus útjával, amit az evangéliumokban látunk?

Amikor legközelebb bármilyen kenyeret eszel, megállsz és elmondasz egy kis imát? Egy imát, amelyben hálát adsz a kenyérért, amit éppen eszel. Egy hálaimát azért, hogy nem csak a napi szükségleteid kielégítésére van elég, hanem olyan bőségre, amelyet megoszthatsz másokkal. Egy NAPI ima, amely emlékeztet minket a MI szükségleteinkre, és nem csak a sajátjaimra.