Termelési tényezők
Termelési tényezők, a közgazdászok által használt kifejezés, amely azokat az emberi és egyéb gazdasági erőforrásokat jelöli, amelyek megfelelő felhasználása esetén az áruk és szolgáltatások áramlását vagy kibocsátását eredményezik.
Egyszerűen fogalmazva, a termelési tényezők azok a “ráfordítások”, amelyek egy “output” eléréséhez szükségesek. Azonban nem minden “input”, amelyet alkalmazni kell, tekinthető gazdasági értelemben vett tényezőnek. Ezen inputok egy része normális helyzetben “ingyenes”. Bár például a légköri levegőnek vagy annak helyettesítőjének kéznél kell lennie ahhoz, hogy a termelés folyhasson, nem számít a tényezők közé, mivel a legtöbb esetben gyakorlatilag korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre. Ha azonban mély bányába vagy a víz alá kell vezetni, akkor ugyanúgy kell kezelni, mint a többi “gazdasági erőforrást”. A gazdaság egésze szempontjából egy erőforrás felhasználása akkor jár költséggel, ha az adott felhasználás következtében valami más, ugyanattól az erőforrástól függő dolog előállítása akadályba ütközik. Ha tehát az input a szükséglethez képest szűkös, akkor termelési tényezőnek tekintjük. A szükséges inputok lehetnek szűkösek, és így termelési tényezőknek minősülnek, vagy azért, mert olyasmit képviselnek, amit nem lehet előállítani, mint például a föld (szigorúan gazdasági értelemben), vagy azért, mert bár kínálatuk bővíthető lenne, mint például a gyárak, ez az erőforrások szempontjából költséges lenne.
A termelési tényezőket általában három csoportba sorolják: föld, munka és tőke. Az első olyan erőforrásokat képvisel, amelyek kínálata a kereslethez képest alacsony, és a termelés eredményeként nem növelhető. Az e tényező birtoklásából származó jövedelmet gazdasági bérleti díjnak nevezzük. A munka tényezője képviseli mindazokat a termelő erőforrásokat, amelyeket csak emberi erőfeszítés árán lehet alkalmazni. A bér vagy a munkabér e tényező használatáért járó fizetség formája. Az erőfeszítés, amelyet a közgazdász minősítőnek tekint, lehet manuális vagy szellemi, bár a korábbi időszakokban, és nyilvánvalóan a kommunizmusban is csak a manuális munkát tekintették termelési tényezőnek. Az utolsó kategória, a tőke, összetettebb. A legegyszerűbb értelemben a termelés összes “előállított” eszközére utal – a gyárakra, azok felszerelésére, a nyersanyag- és késztermékkészletekre, a házakra, a kereskedelmi létesítményekre és így tovább. A tőke tulajdonosai jövedelmüket különböző lehetséges formákban kapják; a szokásosak a nyereség és a kamat.
Az általános feltételezés szerint egy gazdaság kibocsátásának szintje közvetlenül, sőt egyszerűen a felhasznált termelési tényezők mennyiségétől függ. Azt is feltételezik, hogy a termelésben bizonyos mértékig egyfajta tényező helyettesíthető egy másikkal. A tényezők foglalkoztatási szintjének, alkalmazásuk konkrét irányának és a felhasználásukért kapott jutalmaknak a tanulmányozása a közgazdaságtan nagy részét képezi.