American Federation of Labor-Congress of Industrial Organizations
Az AFL és a CIO egyesülése
A Taft-Hartley törvény 1947-es elfogadása és a törvényben foglalt növekvő konzervativizmus az amerikai nemzeti munkaügyi politikában a szakszervezeteket megújult politikai tevékenységre ösztönözte. A CIO csatlakozott az AFL-hez az új törvény ellenzésében, de a politikai egység csak fokozatosan változott át szakszervezeti szolidaritássá. Murray 1952 végén bekövetkezett halála után Walter P. Reuther, a CIO United Automobile Workers vezetője lett a CIO elnöke. Három évvel később, 1955-ben az AFL és a CIO egyesült, és George Meany, az AFL korábbi vezetője lett az új szövetség elnöke (ezt a tisztséget 1979 novemberéig, néhány hónappal halála előtt töltötte be). Az új szakszervezet tagsága 1955-ben a nem mezőgazdasági dolgozók mintegy egyharmadát foglalta magában. A tagság ezt követően folyamatosan csökkent.
Kongresszusi Könyvtár, Washington, D.C. (Digital File Number: cph 3b39490)
1957-ben a szakszervezeti szövetség etikai aggályainak adott hangot, amikor kizárta a Teamsters Uniont, miután korrupcióról és munkaügyi zsarolásról derült fény az akkoriban az ország legnagyobb szakszervezetében. (Csak 1987-ben vették vissza a Teamsters Uniont az AFL-CIO-ba.)
A konzervatív Meany és a liberális Reuther soha nem ért el többet jeges szívélyességnél, és 1968-ban Meany elérte, hogy Reuthert és több más CIO-vezetőt kizárjanak a szövetség vezetőségéből. Ezt követően a Reuther vezette Egyesült Autómunkások Szövetsége (UAW) azonnal kilépett az AFL-CIO-ból, és 1968-tól 1972-ig a Teamsters-szel szövetkezett. Reuther 1970-ben meghalt, és két évvel Meany visszavonulása és Lane Kirkland 1979-ben az AFL-CIO elnökévé válása után az UAW újra csatlakozott az AFL-CIO-hoz. Kirkland elnöksége alatt (1979-95) a szervezett szakszervezet által képviselt munkavállalók aránya 19 százalékról 15 százalékra csökkent.
Amikor Kirkland 1995. augusztus 1-jén nyugdíjba vonult, a hátralévő időre Thomas R. Donahue-t, titkárát és pénztárosát nevezte ki. A szervezet 1995-ös kongresszusán Donahue-t John J. Sweeney győzte le az elnöki posztért az AFL-CIO történetében először megrendezett választáson. Sweeney, a Szolgáltatási Dolgozók Nemzetközi Szakszervezetének (SEIU) korábbi elnöke, egy disszidens listát vezetett, amely a szövetség csökkenő taglétszámának és csökkenő politikai hatalmának megfordítása mellett kötelezte el magát. Szintén 1995-ben választották meg az első színesbőrű személyt az AFL-CIO vezetői tisztségébe, amikor Linda Chavez-Thompson lett az ügyvezető alelnök. Sweeney ígéretet tett arra, hogy agresszív szervezési kampányok és politikai lobbizás révén növeli a szakszervezeti tagságot.
A szakszervezeti tagság növekvő csökkenése miatt azonban öt nemzetközi szakszervezet – a Laborers’ International Union of North America (LIUNA), a SEIU és az United Brotherhood of Carpenters, valamint a Union of Needletrades, Ipari és Textilipari Dolgozók Szakszervezete (UNITE) és a Szállodai Dolgozók és Éttermi Dolgozók Szakszervezete (HERE), amelyek később UNITE HERE néven egyesültek – 2003-ban összefogtak, hogy megalakítsák a New Unity Partnership (NUP) nevű informális koalíciót, amely az AFL-CIO reformját támogatta, és a szakszervezetek növekedését elősegítő szervezési erőfeszítéseket helyezte előtérbe. A NUP 2005-ös feloszlását követően a korábbi tagszervezetek – amelyek közé ekkor már a United Food and Commercial Workers (UFCW) és a Teamsters is tartozott – kiléptek az AFL-CIO-ból, és létrehozták a Change to Win nevű hivatalos koalíciót, amely az AFL-CIO alternatíváját kínálta.
2009-ben Sweeney lemondott az AFL-CIO elnöki tisztségéről. Utódja Richard Trumka lett, aki korábban az UMWA elnökeként és az AFL-CIO titkáraként és pénztárosaként is tevékenykedett.