Boszniai háború
Háttér
A Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság (1963-tól Szocialista Köztársaság) 1946-ban a Szövetségi Népköztársaság (1963-tól Szocialista Köztársaság) egyik alkotóköztársasága lett, Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság), és a bosznia-hercegovinai élet átment mindazon társadalmi, gazdasági és politikai változásokon, amelyeket az új kommunista kormány egész Jugoszláviára rákényszerített. Bosznia-Hercegovinát különösen érintette számos hagyományos muszlim intézmény, például a Korán általános iskolák, a gazdag jótékonysági alapítványok és a dervis vallási rendek megszüntetése. A hivatalos politika változása azonban az 1960-as években a “muszlim” mint nemzeti identitást jelölő kifejezés elfogadásához vezetett: az 1961-es népszámlálás során az “etnikai értelemben vett muszlim” kifejezést használták, 1968-ban pedig a boszniai Központi Bizottság úgy rendelkezett, hogy “a muszlimok külön nemzetet alkotnak”. 1971-re a muszlimok alkották a boszniai lakosság legnagyobb részét. A következő 20 évben a szerb és horvát népesség abszolút értékben csökkent, mivel sok szerb és horvát kivándorolt. Az 1991-es népszámláláskor a muszlimok a boszniai lakosság több mint kétötödét tették ki, míg a szerbek valamivel kevesebb mint egyharmadát, a horvátok pedig egyhatodát. Az 1990-es évek közepétől a bosnyák kifejezés váltotta fel a muszlimot, mint a boszniai muszlimok által használt elnevezést.
Encyclopædia Britannica, Inc.
Az 1980-as években a jugoszláv gazdaság gyors hanyatlása széles körű közvélemény elégedetlenségéhez vezetett a politikai rendszerrel szemben. Ez a hozzáállás, valamint a nacionalista érzelmek politikusok általi manipulálása destabilizálta a jugoszláv politikát. Független politikai pártok jelentek meg 1989-re. 1990 elején Szlovéniában és Horvátországban többpárti választásokat tartottak. Amikor decemberben Bosznia-Hercegovinában választásokat tartottak, a három nemzeti közösséget képviselő új pártok nagyjából lakosságuk arányában szereztek mandátumot. Hárompárti koalíciós kormány alakult, Alija Izetbegović bosnyák politikus vezetésével, közös elnökséggel. A Bosznia-Hercegovinán belül és kívül is növekvő feszültségek azonban egyre nehezebbé tették az együttműködést a Radovan Karadžić vezette Szerb Demokrata Párttal.
1991-ben Bosznia-Hercegovina nagyszámú szerb lakosságú területein több önjelölt “szerb autonóm régiót” hirdettek ki. Bizonyítékok merültek fel arra vonatkozóan, hogy a Jugoszláv Néphadsereg segítségével titkos fegyverszállítmányokat küldtek a boszniai szerbeknek Belgrádból (Szerbia). Augusztusban a Szerb Demokrata Párt bojkottálni kezdte a boszniai elnökségi üléseket, októberben pedig kivonta képviselőit a boszniai közgyűlésből, és Banja Lukában “szerb nemzetgyűlést” hozott létre. Ekkorra Horvátországban már teljes körű háború tört ki, és Jugoszlávia felbomlása folyamatban volt. Bosznia-Hercegovina helyzete rendkívül sebezhetővé vált. A horvát elnök, Franjo Tudjman és a szerb elnök, Slobodan Milošević közötti tárgyalások során már az év elején szóba került Bosznia-Hercegovina felosztásának lehetősége, és 1991 novemberében Bosznia-Hercegovina északi és délnyugati részén két horvát “közösséget” hirdettek ki, amelyek bizonyos szempontból hasonlítottak a “szerb autonóm régiókhoz”.
Amikor az Európai Közösség (EK; utóda később az Európai Unió lett) decemberben elismerte Horvátország és Szlovénia függetlenségét, felkérte Bosznia-Hercegovinát, hogy szintén kérje elismerését. A függetlenségről 1992. február 29. és március 1. között népszavazást tartottak, bár Karadžić pártja a legtöbb szerb lakta területen akadályozta a szavazást, és szinte egyetlen boszniai szerb sem szavazott. A választópolgárok közel kétharmada, aki mégis szavazott, szinte mindannyian a függetlenségre voksoltak, amelyet Izetbegović elnök 1992. március 3-án hivatalosan is kikiáltott.