Jégtánc – Tények és a jégtánc története
A táncnak sokféle formája van, de egyik sem olyan vonzó és veszélyes, mint a jégtánc, a műkorcsolyázás egyik sportága.
Ez a rendkívül akrobatikus és igényes táncforma eredetileg a társastáncból fejlődött ki, lehetőséget adva a korcsolyázóknak, hogy a jégen is utánozzák a népszerű társastáncokat, de a profi táncnak azt a formáját, ahol egy pár korcsolyázó egy rögzített lépéssorozatot (Aranykeringő) hajt végre, kitiltották a nemzetközi versenyekről.
A jégtánc legnépszerűbb formája ma a páros korcsolyázás, ahol a férfi és nőből álló táncosok egy általuk választott dal zenei ütemeit követő, egyedi táncprogramot hajtanak végre.
A tánc variációi közé tartozik a szoros tánc, ahol a pár közel marad egymáshoz anélkül, hogy ugrásokat tudna végrehajtani, az eredeti táncverseny, a szabad táncstílus és még sok más.
A táncszerű műkorcsolyázás (jégtánc) eredete egészen az 1800-as évek közepéig nyúlik vissza, amikor a korcsolyázók megpróbálták utánozni a társastáncokat, miközben a sima jégen korcsolyázva nagyon konzervatív mozgásrutint használtak, amely mindkét lábukat végig a jégen helyezte. A korcsolyázók a következő években egyre merészebbé váltak, egyre fejlettebb mozdulatokat vezettek be, a jégtáncot a kecses balettmozdulatok széles választékával ruházták fel, és különböző zenei műfajokkal kísérleteztek, amelyek lehetővé tették a jégtánc különböző stílusait.
A jégtánc korai történetének legfontosabb táncrutinja Jackson Haines amerikai balett-táncos és koreográfus fejéből származik, akit gyakran “a modern műkorcsolyázás atyjának” neveznek. Haines-keringőjét népszerűsítette Európában, különösen Bécsben, amelyet akkoriban az egész öreg kontinens táncos fővárosának tekintettek. A 19. század végén Bécset a keringő minden formája megbabonázta, és e népszerű báli tánc korcsolyázó változata (amelyet háromlépéses keringő formájában táncoltak) egész város, nemzet és végül Európa figyelmét magára vonta. Lassan egyre fejlettebb mozdulatok váltak általánossá, és a mindkét láb jégen maradását megkövetelő Haines-keringő elavult.
Míg a jégtánc kezdetben csak a felsőbb osztályok szabadidős tánca volt, hamarosan minden osztály számára népszerűvé vált, és kezdték versenyeken is járható táncnak tekinteni. Az első profi férfi korcsolyaversenyt 1896-ban rendezték Oroszországban, míg az első női versenyre tíz évvel később, 1906-ban Svájcban került sor. Az 1930-as évek közepén érkeztek meg a szervezetek, amelyek átvették az irányítást a szabályok szabályozásáról és a professzionális versenyekről. A hivatásos táncosok nemzetközi versenyei 1952-ben a világbajnoksággal, majd két évvel később, 1954-ben az Európa-bajnoksággal kezdődtek (az első tizenhat világbajnok közül tizenkettő Nagy-Britanniából származott, ahol ez a sportág a legnagyobb népszerűségnek örvendett). A jégtánc jelenléte az olimpiai játékokon több kiállítási szerepléssel kezdődött, mígnem az 1976-os téli játékokon, az ausztriai Innsbruckban hivatalosan is olimpiai sportágként fogadták el. Az aranyérmet ezen a versenyen a szovjet Ljudmila Pakhomova és Alekszandr Gorszkov párosa szerezte meg. Az egyik legszebb olimpiai jégtáncot, amelyre a mai napig emlékeznek, az 1984-es szarajevói olimpián a brit Jayne Torvill és Christopher Dean páros adta elő.
A 2010-ben bevezetett modern olimpiai jégkorcsolya előadásmód az eredeti táncforma és a szabad tánc szegmensek elemeit vegyíti, rövidebb, de izgalmasabban nézhető gyakorlatot produkálva.