A számítógépek története, 1. rész – A bulletin board rendszer

Az emberi lét egyik furcsa kis furcsasága, hogy hajlamosak vagyunk (mint csoport) azt hinni, hogy a dolgok már sokkal hosszabb ideje úgy vannak, ahogyan jelenleg vannak, mint ahogyan valójában vannak – és hogy valószínűleg nem fognak megváltozni.

A legkeményebb és legjobban alátámasztott tudomány is hajlamos arra, hogy a közmondásos széllel együtt változzon. Példa: Koleszterin … jó vagy rossz? Látod? A dolgok (és az elképzelések) változnak. Gyorsan. És gyakran nem is gondoljuk, hogy egyáltalán megváltoztak.

Néha jó hátradőlni és megnézni, hogyan változtak már a dolgok – hogy lássuk, hogyan változhatnak a jövőben.

Azt alkalmazzuk a szerverekre. Számítógépek, amelyek adatdarabokat szolgáltatnak más számítógépeknek. Hogyan néztek ki ezek 10 évvel ezelőtt? 20? 50? Ebben a cikksorozatban nézzük át az egyes főbb korszakokat és szervertípusokat, nem különösebb sorrendben – egy kicsit ugrálni fogok, miközben elmesélem a “számítógépes szerverek” történetét.”

Bulletin board system szerverek

Kezdjük valamivel, ami sokak számára talán egy kicsit … szokatlannak tűnik. A betárcsázós bulletin board rendszer (BBS).

Nem mindig volt lehetőségünk arra, hogy mindig elérhető fizikai kapcsolatot létesítsünk egy szerverhez.

A nyolcvanas és kilencvenes években az átlagemberek egyik leggyakoribb módja az “online” kapcsolattartásnak a betárcsázós BBS használata volt. A számítógépen lévő modem szó szerint egy régi típusú analóg telefonvonalon (más néven “vezetékes vonalon”) keresztül tárcsázott, egy másik modem pedig egy másik számítógéphez csatlakozott.

Fun fact: A modem a Modulator – Demodulator – Mo… Dem. Fogadja a bináris adatokat, modulálja azokat (a nyolcvanas évek kockái számára a világ legnyugtatóbb hangját adva ki), átküldi a telefonvonalon (analóg), majd a másik oldalon demodulálja.

A BBS-ek a szó szoros értelmében szerverek voltak. A legnagyobb különbség a betárcsázós bulletinboardok és a mai szerverek között az emberek csatlakozási módjában van, és (emiatt) abban, hogy hányan tudtak egyszerre csatlakozni. Minden egyes, egy adott BBS-hez csatlakoztatott modemre (és telefonvonalra) szinte úgy lehetett gondolni, mint egyetlen aljzatra, amely egyszerre egy kapcsolatot támogatott – 3 modem = 3 ember egyszerre csatlakozott.

Az ötlet, hogy egyszerre csak egy maroknyi ember (vagy akár csak 1 ember) tudjon csatlakozni a szerverhez, ma már kissé abszurd (legalábbis a legtöbb környezetben). Mégis így volt ez akkoriban. És amikor már nem állt rendelkezésre modem? Egy őszinte foglaltsági jelzést kaptál – egy olyan zajt, amit a mai gyerekek valószínűleg még csak nem is hallottak.

Mi több, a sebességet keményen korlátozták kapcsolatonként. Ha 14,4k-s modemmel rendelkeztél, ez volt a maximális sebesség, amivel az adott kapcsolaton keresztül adatokat lehetett továbbítani. Nem lehetett egyszerűen egy gyorsabb kapcsolatot bevezetni, hogy az összes felhasználó számára növelje a sebességet; ehhez minden egyes modemet frissíteni kellett. És még akkor is nagy szerepet játszott a tényleges sebességben a BBS-szerver és a csatlakoztatott kliens közötti analóg vonalak minősége. Azt hiszem, ez utóbbi még ma is igaz, bár a legtöbb ember nem veszi annyira észre.

BBS-szerverek vs. modern szerverek

A BBS-k nem csak ebben különböztek a modern szerverektől (webszerverek stb.).

A legtöbb létező BBS olyan operációs rendszereken futott, mint a DOS, CP/M, Apple ProDOS és más nem multitasking rendszerek. Ez azt jelentette, hogy egy számítógépen egyszerre csak a BBS szerver egy példánya futhatott.

Egy felhasználó. Egy számítógép.

Szeretne egy olyan BBS-t, amely mondjuk MS-DOS-on fut, és amelyhez egyszerre két ember is csatlakozhat? Szükséged lenne egy második számítógépre, és ezt a két számítógépet össze kellene kötni, például egy régi Token Ring hálózaton keresztül, hogy megoszthassák egymással a kritikus fájlokat. (Hűha – már nagyon-nagyon régen nem írtam le azt a szót, hogy Token Ring.) Így a két “betárcsázott” felhasználó úgy érezhetné, mintha ugyanabban a rendszerben lennének, és ennek megfelelően tudnának kommunikálni (csevegni stb.).

Képzeljük el, ha ez a helyzet a webszerverek esetében is így lenne. Minden egyes elméleti egyidejű kapcsolathoz egy újabb teljes számítógépet kellene hozzáadni. Teljesen őrültség belegondolni.

BBS szerverek és “Door” programok

A BBS szerverek abból a szempontból is érdekesek voltak, hogy a funkcionalitásuk bővíthető volt.

A legelterjedtebb módszer az úgynevezett “Door” programokon keresztül történt. Amikor a felhasználó egy adott “Door” programot kért (legyen az egy online játék vagy valamilyen kommunikációs eszköz), az egész BBS zsugorodott a memóriából. Egyszerűen leállt, és elindította a kért alkalmazást. (Ne feledjük, ezek gyakran olyan operációs rendszereken futottak, amelyek nem voltak képesek többfeladatos működésre).

A BBS először egy egyszerű szöveges fájlba írta a csatlakozó felhasználó adatait (milyen fizikai modemet használt, a felhasználó neve stb.). Ezután a BBS bezárta és futtatta a kért “Door” alkalmazást, amely tudta, hogy be kell töltenie ezt a szöveges fájlt, hogy folytatni tudja a modem használatát – amely egész idő alatt csatlakoztatva volt és várt.

BBS szerverek és e-mail:

A BBS-kiszolgálók olyan e-maileket kezeltek, amelyek nem különböztek a mai e-mailektől. Az elsődleges különbség az volt, hogy az e-mail azonnali kézbesítése csak a helyi BBS-rendszerben történt. Ha e-mailt küldött egy másik BBS-en lévő felhasználónak, az a felhasználó addig nem tudta elolvasni az e-mailt, amíg a két BBS-rendszer rendszeres (gyakran éjszakánként egyszeri) kapcsolatot nem létesített, hogy e-maileket cseréljenek egymással.

Minden ilyen kapcsolat két BBS-szerver között egyetlen “ugrásnak” számított. Gyakran ahhoz, hogy az e-mailt egy nagyon messze lévő fizikai helyre kézbesítsék, több ilyen “hop”-ra volt szükség. Az e-mailt az első éjszaka az egyik BBS-re kézbesítették, majd minden éjszaka a sorban következő BBS-re.

Ezzel a rendszerrel (amely hihetetlenül népszerű volt az 1980-as években és az 1990-es évek egy részében) az e-mail nem volt azonnali dolog. Nem volt szokatlan, hogy az e-mail kézbesítése hosszabb ideig tartott, mint a postai leveleké. Ez nem vicc.

Mégis emberek milliói használtak ilyen szolgáltatásokat e-mailben. Csúcspontján a legnépszerűbb ilyen BBS-hálózat (FidoNet néven) több mint 39 000 betárcsázós, hirdetőtáblás rendszerből állt szerte a világon.

Ezeknek a rendszereknek a belső működése szintén meglehetősen egyedi volt. A legtöbbjüket (különösen az 1980-as években) nem többfeladatos rendszereken futtatták. Ez azt jelenti, hogy az “egyidejű felhasználói terhelés” fogalmával a legtöbb rendszerüzemeltetőnek (Sysops) – így hívták e rendszerek rendszergazdáit – nem kellett foglalkoznia. Egyszerre csak egy felhasználó jelentette azt, hogy a teljesítményterhelés kezelése általában nem jelentett nagy gondot.

Sőt, a legtöbb BBS-nek nagyon alacsony technológiai színvonalú “adatbázisai” voltak a felhasználói információk tárolására – gyakran egyszerű, strukturált szöveges fájlok vagy egyszerű, saját fejlesztésű bináris fájlmegoldások. Biztosan nem hallottál még sharded sql adatbázisról.

A BBS-szerver előnyei

A BBS-szerver koncepciója és felépítése szinte minden elképzelhető módon messze alulmúlja mindazt, ami ma létezik. És mégis van néhány egyedülálló előnye egy ilyen BBS szervernek.

A legjelentősebb talán: A belépési korlát megdöbbentően alacsony volt a hobbisták és amatőr számítógép-felhasználók számára, hogy saját BBS-t hozzanak létre és működtessenek. Egy számítógép (szinte bármilyen operációs rendszerrel), egy modem (szinte bármilyen sebességű) és egy telefonvonal (lehetőleg nem túl nagy vonalzajjal) elegendő volt, és máris indulhattál. Sok BBS még csak nem is futott merevlemezen; a korábbiak közül sokan floppylemezen futottak.

Bulletin board rendszerek ma is futnak

Még ma is sok BBS fut. Még én is futtatok egyet (amelyhez az emberek Telnet protokollon keresztül csatlakoznak). Hogy miért? Leginkább azért, mert szeretek ezekkel a régebbi rendszerekkel dolgozni. Ez tart a földön és közelebb a számítástechnika gyökereihez.

A BBS-em arra emlékeztet – amikor az ultragyors üvegszálas kapcsolatomon keresztül csatlakozom a több (világszerte elhelyezett) szerveremhez, amelyek hatalmas mennyiségű egyidejű felhasználó kiszolgálására képesek -, hogy ez nem volt mindig így.

A protokollok változnak. Változik a kapcsolat típusa és sebessége (és gyakorisága). Változnak a szerver képességei és a tárolás. A mód, ahogyan adminisztrálom és ahogyan használom – minden változik. Egyik sem marad ugyanaz.

Ó, jézusom. Amikor ezt így mondom, valahogy elszomorít. Visszavágyom a csikorgó modemek és lassú átviteli sebességek napjaira. De ugyanakkor elég jó érzés, hogy egyszerre több embernek is kiszolgálhatunk egy weboldalt.

So, you know — trade-offs.

>> Read next: History of computers, part 2 — TCP/IP owes a lot to Xerox PUP