Frank-Walter Steinmeier
Emberi jogokSzerkesztés
A Human Rights Watch korábban “a reálpolitika szószólójának” nevezte Steinmeiert, aki számára “amikor az olyan országokkal, mint Oroszország és Kína, való kapcsolatának meghatározásáról van szó, az emberi jogok csak alárendelt szerepet játszanak”.
Steinmeier szerint “a halálbüntetés kivetése a német emberi jogi politika egyik alappillére”. A halálbüntetés ellentétes alapvető etikai és erkölcsi elveinkkel”. Személyesen szorgalmazta a halálbüntetés eltörlését Üzbegisztánban; Üzbegisztánban 2008 óta eltörölték a halálbüntetést. 2014 áprilisában beidézte Mohamed Higazy egyiptomi nagykövetet, miután egy kairói bíróság 683 személyt ítélt halálra erőszakra való felbujtásért a 2013 nyarán, Mohammed Morszi megválasztott elnök katonai megbuktatását követő tüntetések során. A 2016-os török puccskísérletet követően arra figyelmeztetett, hogy Törökországnak a halálbüntetés visszaállítására irányuló bármilyen lépése kisiklatná az Európai Unióhoz való csatlakozásra irányuló erőfeszítéseit.
A 2009-es iráni elnökválasztást követő, Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök vitatott győzelme elleni tüntetésekre reagálva Steinmeier elítélte a teheráni tüntetők elleni, szerinte “brutális fellépést”, és magyarázatért beidézte Alireza Sheikhattar iráni nagykövetet.
Európai integrációSzerkesztés
Miután Németországnak 2002-ben csak hajszál híján sikerült elkerülnie az Európai Bizottság hiányra vonatkozó figyelmeztetését, Schröder és Steinmeier váltak a Stabilitási és Növekedési Paktum – a nemzeti költségvetési politikák összehangolására szolgáló, szabályokon alapuló keretrendszer, amelyet eredetileg a stabil euró biztosítékának szántak – gyengítésének motorjává.
A Financial Times 2010. december 14-i számában megjelent közös cikkben Steinmeier és Peer Steinbrück azt javasolta, hogy az európai adósságválságot “az adósságtulajdonosok adósságcsökkentésének, a stabil országok adóssággaranciájának és középtávon az európai szintű kötvények korlátozott bevezetésének kombinációjával, valamint összehangoltabb költségvetési politikákkal kísérve” oldják meg. Steinmeier 2011 februárjában Steinbrücket javasolta az Európai Központi Bank élére.
Steinmeier parlamenti vezetése alatt a szociáldemokraták nyomást gyakoroltak Angela Merkel kancellárra, hogy az euróövezeti válság megfékezése érdekében nagyobb tehermegosztásba egyezzen bele, és többször felszólították, hogy vállaljon nagyobb kockázatot a közös valuta felbomlásának elkerülése érdekében. Képviselőcsoportja 2012 februárjában és novemberében is nagyrészt megszavazta a Merkel-kormány Görögországnak szánt euróövezeti mentőcsomagokra vonatkozó javaslatát, ugyanakkor bírálta az intézkedéseket, mivel azok “nem jelentenek tartós megoldást a görögök számára”. 2014 júliusában segített kialakítani az ellenzék támogatását a spanyol bankoknak nyújtott euróövezeti mentőcsomaghoz. Később külügyminiszterként nyilvánosan lebeszélte a görögök euróövezetből való kilépéséről szóló “komolytalan” beszélgetéseket, és komoly megoldáskeresésre szólított fel.
Az euroszkeptikus politikai pártok 2014 elejére Európa-szerte tapasztalható növekedésére reagálva Steinmeier korlátozott támogatást ajánlott fel az Egyesült Királyságnak az Európai Unió szerződéseinek újratárgyalásához, mondván, Németország azt szeretné, ha Nagy-Britannia befolyása az EU “közepén” lenne, nem pedig a “periférián”. Miután Nagy-Britannia 2016-ban megszavazta az EU-ból való kilépést, úgy érvelt, hogy az uniónak nincs elég kohéziója ahhoz, hogy jelentős új integrációs lépéseket tegyen, és ehelyett a migrációra, a magas ifjúsági munkanélküliségre és a biztonságra kellene összpontosítania.
Azzal egyidejűleg Steinmeier új formátumok kidolgozásán és újak felélesztésén dolgozott. 2014 decemberében találkozott a három északi ország, Dánia, Finnország és Svédország külügyminisztereivel – Margot Wallström, Erkki Tuomioja és Martin Lidegaard – az úgynevezett “N3 + 1” formátum keretében, hogy első alkalommal vitassák meg a közös érdekű kérdéseket.
2016 augusztusában Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszterrel együtt ígéretet tett a weimari háromszög “újjáélesztésére”, és közzétette az “Erős Európa a bizonytalanságok világában” című dokumentumot.
2014 és 2016 között hatszor látogatott el a három balti államba – Észtországba, Lettországba és Litvániába -, ami a legtöbb látogatás német külügyminisztertől.
Szintén 2014 végén Steinmeier és brit kollégája, Philip Hammond összefogott a Bosznia és az Európai Unió közötti kapcsolatokban kialakult patthelyzet megszüntetése érdekében, azzal érvelve, hogy az EU-nak fel kellene hagynia azzal a ragaszkodásával, hogy az uniós tagság felé vezető úton a stabilizációs és társulási megállapodás előfeltételeként módosítani kell a boszniai választási törvényt.
EnergiapolitikaSzerkesztés
2007-ben Steinmeier kijelentette, hogy ellenzi az Európai Bizottság javaslatait az energiahálózatok tulajdonjogának szétválasztásáról az Európai Unióban, amint azt a harmadik energiacsomagban javasolták.
Kapcsolatok FranciaországgalSzerkesztés
2014. május 14-én Steinmeier lett az első német külügyminiszter, aki részt vett a francia kabinet ülésén. Francia kollégájával, Laurent Fabiusszal együtt 2014 és 2015 között több közös diplomáciai küldetésre repült, többek között Moldovába, Grúziába, Tunéziába, Nigériába és Bangladesbe. 2016-ban Fabius utódjával, Jean-Marc Ayrault-val együtt Ukrajnába, Líbiába, Maliba és Nigerbe utazott.
Kapcsolatok OroszországgalSzerkesztés
2007 májusában, a Financial Times Deutschland című napilap arról számolt be, hogy Steinmeier közvetítőként működött közre az úgynevezett Bronzéjszaka vitában, egy Észtország és Oroszország közötti vitában a Vörös Hadsereg egyik tallinni emlékművének eltávolítása miatt. A beszámoló szerint Steinmeier azt javasolta az észt oroszországi nagykövetnek, Marina Kaljurandnak, hogy menjen szabadságra, hogy megnyugtassa a helyzetet. Steinmeier felhívta orosz kollégáját, Szergej Lavrovot, és nemcsak azt javasolta, hogy Kaljurand vegyen ki szabadságot, hanem azt is, hogy Oroszország egyelőre hagyjon fel a vitával. Miután beszélt Lavrovval, Steinmeier állítólag felhívta Urmas Paet észt külügyminisztert, és rábírta, hogy egyezzen bele az alkuba. Kaljurand kéthetes szabadságra távozott Moszkvából, és a moszkvai észt nagykövetséget blokád alá vevő Kreml-barát ifjúsági aktivisták még aznap befejezték tiltakozásukat.
A kormányba való visszatérésekor, 2013 végén Steinmeier beiktatási beszédében bírálta Oroszországot, amiért kihasználta Ukrajna gazdasági helyzetét, hogy megakadályozza az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodás aláírását. 2014 márciusában megvédte Oroszország G8-as tagságát, mondván: “A G8-as formátum valójában az egyetlen, amelyben mi Nyugaton közvetlenül beszélhetünk Oroszországgal”. Amikor 2015-ben Németország töltötte be a csoport elnöki tisztségét, fenntartotta, hogy Oroszország kizárása az ukrajnai fellépése miatt szükséges lépés, de nem öncélú; a Közel-Keletre hivatkozva úgy érvelt, hogy “a világra vetett pillantás azt mutatja, hogy Oroszországra mint konstruktív partnerre van szükségünk számos konfliktusban”.
A 2015-ben Cecilia Malmströmnek, az EU kereskedelmi vezetőjének írt levelében Steinmeier közös nyilatkozatot javasolt az EU és Oroszország között, amelyben Moszkvának régóta keresett beruházási és energetikai engedményeket helyezett kilátásba egy integráltabb gazdasági térség létrehozása érdekében az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig. A levél szerint “e nyilatkozat tartalmával válaszolhatnánk Oroszország kívánságaira, és szorosabb eszmecserét kezdhetnénk energetikai és beruházásvédelmi kérdésekben, még akkor is, ha az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodás közvetlenül nem érinti ezeket.”
2016 júniusában Steinmeier bírálta a NATO “háborúskodását” Oroszországgal szemben: “Az egyetlen dolog, amit most nem szabadna tennünk, hogy hangos szablyacsattogással és háborúskodással gerjesztjük a helyzetet”. A CDU politikusai, Volker Bouffier és Herbert Reul bírálták őt az Oroszországgal kapcsolatos álláspontja miatt, de megjegyzéseit az orosz média üdvözölte.
Kapcsolatok az Egyesült ÁllamokkalSzerkesztés
Steinmeier támogatását fejezte ki Barack Obama mellett, amikor Obama még elnökjelölt volt, és támogatta Obama azon kívánságát, hogy a 2008-as amerikai elnökválasztási kampány során beszédet mondjon az ikonikus Brandenburgi kapu előtt.
2016-ban Steinmeier “gyűlöletprédikátornak” nevezte az akkori amerikai elnökjelöltet, Donald Trumpot. Trump megválasztása után Steinmeier nem volt hajlandó gratulálni neki, és elítélte Trump nézeteit. Úgy jellemezték őt, mint Trump “a német kormány legélesebb ellenzőjét”.
Kapcsolatok Közép-ÁzsiávalSzerkesztés
Az Saparmurat Niyazov türkmén elnökkel 2006-ban tartott találkozóján Steinmeier bírálta Türkmenisztánt a jogállamiság és az emberi jogok megvalósítása terén elért lassú haladás miatt, és azt mondta, hogy az állam előrehaladása a politikai reformok végrehajtása terén “túlságosan lassú” volt.
Amikor Németország elnökölte a 2008-as orosz-grúz diplomáciai válság megoldását célzó ENSZ-csoportot, Steinmeier a három konfliktusos fél – Grúzia, Abházia és Oroszország – elé terjesztett egy tervet, amely egy háromlépcsős békejavaslatot tartalmazott, amely az erőszak beszüntetését, a következő egy év során bizalomépítő intézkedéseket, amelyek a Grúzia és Abházia közötti közvetlen tárgyalások újraindításához vezethetnek, valamint a mintegy 250 000 grúz menekült visszatérését Abháziába. Grúzia és Abházia azonban egyaránt elutasította a javaslatot. Steinmeier 2008 szeptemberében nemzetközi vizsgálatot kért a Grúziától elszakadt tartományok miatti konfliktus ügyében. Az országban tett 2014-es látogatása során megismételte, hogy a NATO- és az EU-tagság még hosszú ideig szóba sem jöhet.
2006 augusztusában Steinmeier először látogatott Afganisztánba, ahol Németország nem sokkal korábban vette át a NATO vezette 21 000 fős nemzetközi biztonsági erő (ISAF) parancsnokságát. A 2009-es szövetségi választások előtt Steinmeier – akkor még külügyminiszterként – megrendelt egy belső jelentést Németország afganisztáni szerepvállalásáról, amely azt javasolta, hogy Németországnak négy éven belül meg kellene kezdenie a kivonulást az országból; akkoriban ez merőben eltérésnek számított Steinmeier korábbi követelésétől, hogy Németország ne határozzon meg időpontot az akkor 4200 fős kontingensének Afganisztán északi részéből történő kivonására, mivel ez a lépés a tálib felkelők kezére játszana.
2014 októberében Steinmeier Örményországba és Azerbajdzsánba is ellátogatott, hogy elősegítse az örmények által ellenőrzött Azerbajdzsánhoz tartozó Hegyi Karabah régióval kapcsolatos, régóta tartó konfliktus tárgyalásos megoldását. 2016-ban visszatért mindkét országba, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) elnökeként új lendületet adjon a tárgyalásoknak.
Izraeli-palesztin konfliktusSzerkesztés
Az izraeli-palesztin konfliktusban Steinmeier támogatja a kétállami megoldást, és a palesztin területek izraeli megszállásának megszüntetésére szólít fel. Üdvözölte az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2334-es határozatát, és kijelentette, hogy a megszállt területeken lévő izraeli telepek akadályozzák a békét és a kétállami megoldást. Továbbá kijelentette, hogy “egy demokratikus Izrael csak a kétállami megoldás révén érhető el”. Steinmeier méltatta John Kerry amerikai külügyminiszter 2016. decemberi beszédét, amelyben felvázolta az Egyesült Államok álláspontját az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban; a beszédben Kerry azt mondta, hogy a békemegállapodásnak az 1967-es vonalakon kell alapulnia, hogy minden állampolgárnak egyenlő jogokat kell élveznie, hogy véget kell vetni a megszállásnak, hogy meg kell oldani a palesztin menekültkérdést, és hogy Jeruzsálemnek mindkét állam fővárosának kell lennie, és bírálta a Netanjahu-kormány programját, amelyet “szélsőséges elemek” vezérelnek.
Kapcsolatok IránnalSzerkesztés
Steinmeier az iráni nukleáris megállapodás keretrendszerének elkötelezett híve, és a megállapodást “a további diplomáciai erőfeszítések nyitányának” nevezte.
Kapcsolatok az arab világgalSzerkesztés
Steinmeier kétszer is ellátogatott a jordániai Zaatari menekülttáborba, hogy tájékozódjon a 2011-ben kirobbant, jelenleg is tartó szíriai polgárháborúban az erőszak elől menekülő szíriaiak helyzetéről, először 2013 májusában az SPD parlamenti képviselőcsoportjának elnökeként, majd 2015 májusában külügyminiszterként. Külügyminiszteri hivatalba lépésekor, 2014 elején megállapodott Angela Merkel kancellárral és Ursula von der Leyen védelmi miniszterrel arról, hogy Németország egy nemzetközi leszerelési program keretében segít megsemmisíteni Szíria vegyifegyver-arzenálját. 2014 októberében Gerd Müller fejlesztési miniszterrel és António Guterresszel, az ENSZ menekültügyi főbiztosával együtt társelnöke volt a szíriai menekülthelyzetről szóló berlini konferenciának.
2015 márciusában Steinmeier azt mondta, hogy “meg tudja érteni” Szaúd-Arábia döntését a jemeni katonai beavatkozásról, és elismerte, hogy a művelet “a régió támogatását” élvezi. Ugyanakkor azt mondta, hogy a válságot nem lehet erőszakkal megoldani, és tárgyalásos megoldást sürgetett.
Kapcsolatok AfrikávalSzerkesztés
Steinmeier számos külföldi útjának célpontjává tette az afrikai kontinenst. Németország külügyminisztereként 2006-ban tett első látogatása során Líbiába, Algériába, Tunéziába, Marokkóba és Mauritániába vezetett útja célja az volt, hogy felkészítse Németországot a következő évi EU- és G8-elnökségre. 2007 augusztusában Nigériába és Ghánába utazott. 2008 februárjában háromnapos látogatást tett Ghánában (a 2008-as Afrikai Nemzetek Kupája alkalmából), Togóban és Burkina Fasóban. Steinmeier 2014 folyamán Etiópiába, Tanzániába és Angolába, Nigériába és Tunéziába (francia kollégájával, Laurent Fabiusszal), valamint Dél-Afrikába (a 8. Dél-Afrika-Németország kétnemzeti bizottság alkalmából) látogatott. 2015-ben hivatalos utat tett Marokkóba, Tunéziába és Algériába, a Kongói Demokratikus Köztársaságba, Ruandába és Kenyába, Egyiptomba, valamint Mozambikba, Zambiába és Ugandába.
2007 júniusában Steinmeier és Benita Ferrero-Waldner uniós biztos a líbiai Bengáziba repült, hogy megpróbálja előmozdítani a hat külföldi orvos szabadon bocsátását, akiket 426 líbiai gyermek HIV-fertőzéséért halálra ítéltek.
Még ugyanebben az évben Steinmeier beidézte a zimbabwei ügyvivőt, és kijelentette, hogy elfogadhatatlanok a The Herald című állami lapban megjelent, Angela Merkel német kancellárt “nácinak” nevező megjegyzések; Merkel korábban szembeszállt az emberi jogok zimbabwei megsértésével.
Amióta Steinmeier a német Bundestag tagja, megszavazta a német részvételt az ENSZ békefenntartó misszióiban, valamint az ENSZ által megbízott európai uniós békefenntartó missziókban az afrikai kontinensen, például Szomáliában (2009, 2010, 2011, 2014 és 2015), Dárfúrban/Szudánban (2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015 és 2016), Dél-Szudánban (2011, 2013, 2014, 2015 és 2016), Maliban (2013 és 2014), a Közép-afrikai Köztársaságban (2014) és Libériában (2015). 2012-ben és 2013-ban azonban a szomáliai Atalanta-műveletben való német részvétel ellen szavazott.
Kapcsolatok GörögországgalSzerkesztés
Steinmeier elutasította a görög Sziriza párt háborús jóvátételi követeléseit, válaszul a görög államadósság-válsággal kapcsolatos német álláspontra. Amikor Alekszisz Cíprasz hivatalba lépő görög miniszterelnök 2015 elején, első nagy parlamenti beszédében ígéretet tett arra, hogy háborús jóvátételt kér Németországtól, Steinmeier azt válaszolta Nikosz Kotziasz görög külügyminiszternek, hogy Németország teljes mértékben tudatában van politikai és erkölcsi felelősségének az 1941 és 1944 között Görögországban történt “szörnyű eseményekért”, amikor a német csapatok megszállták az országot. “Mégis, szilárd meggyőződésünk, hogy minden jóvátételi kérdést, beleértve a kényszerkölcsönöket is, egyszer s mindenkorra bírósági úton kell rendezni” – mondta Steinmeier.