DISCIPLINE

v. büntetés, javítás
Pro 15:32 kis d-ben van megveti az ő lelkét
Eph 6:4 neveld őket d-ben és az Úr intésében
Heb 12:5 fiam, ne vesd meg az Úr d-jét
Heb 12:8 hanem ha d nélkül maradsz.. ti fattyak vagytok
Héber 12:11 nincs d jelenleg úgy tűnik, hogy ok

nézd KORREKCIÓ

Forrás: Mundo Hispano Bible Dictionary

A Bibliában a d. kifejezést elsősorban a tanítás és a javítás folyamatára alkalmazzák, amelyet Isten alkalmaz népével vagy egy személlyel szemben. Az Ószövetségben ezt a fogalmat a héber yasar és musar szavak fejezik ki, amelyek büntetésre, utasításra utalnak. Az ÚSZ-ben a görög szó a paideia. A kifejezés azzal a gondolattal áll kapcsolatban, hogy az apa megjavítja a fiát (Péld 19:18). Így szól az 5Mózes 8:5 †”ahogyan az ember megfenyíti a fiát, úgy fenyít meg téged is az Úr, a te Istened†. Ezért †œboldog az az ember, akit Isten megfenyít; ezért ne vesse meg a Mindenható fenyítését† (Jób 5:17-18; Péld 3:11). Az Úr †”akit szeret, azt megfenyíti, és megostoroz minden fiút, akit befogad†. Ez pedig annak a jele, hogy Isten gyermekei vagyunk (Zsid 12:1-10). A d. nem korlátozódik a javításra, amikor Isten gyermeke rosszat tesz, hanem magában foglalja azt a gondolatot is, hogy próbáknak és megpróbáltatásoknak vetjük alá, mindig azzal a gondolattal, hogy növeljük szentségét és növekedjen a hitben. Pál apostol is alávetette magát ennek a d.-nak, hogy azt mondhassa: †œ… mintha megfenyítették volna, de nem ölték volna meg† (2Kor 6,9). Isten célja a d.-val az †œhogy részesei legyünk az ő szentségének†, még akkor is, ha ez büntetés valamilyen elkövetett bűnért, mert így †œaz Úr megfenyít bennünket, hogy ne kárhoztassunk a világgal együtt† (1Kor 11,32).

A d. az egyházban, bár nem így nevezi, a Szentírás világos tanítása. Az Úr Jézus létrehozott egy eljárást a hívők közötti problémák rendezésére (†œHa a te testvéred vétkezik ellened†). Először is, beszélj az illetőhöz; másodszor, ha nem hallja, beszélj újra két vagy három tanú jelenlétében; harmadszor, ha még mindig nem hallja, akkor †œmondd el a gyülekezetnek†; negyedszer, ha nem hallja, a gyülekezet ††œ tartsa őt pogánynak és vámszedőnek† (Mt 18,15-17). A végső intés az, hogy a szófogadatlan személyt olyan bánásmódban részesítsék, mint amilyenben a zsidók részesítették a pogányokat, akikkel óvakodtak attól, hogy sok közösséget tartsanak, vagy a kocsmárosokat, akiket hazaárulónak és romlottnak tekintettek. Egyesek azonban úgy vélik, hogy ez az eset nem a közösségből való teljes kizárásra vonatkozik.
d. Az egyházi büntetést annak szem előtt tartásával kell gyakorolni, hogy a bűncselekményeknek különböző súlyossági fokozatai vannak. A 2Kor 2:1-11-ben Pál megemlíti egy testvér esetét, aki szomorúságot okozott neki, anélkül, hogy elmondaná ennek okát. De a †¢Korinthoszi hívők megdorgálták őt. Ezután azt javasolta, hogy bocsássanak meg és vigasztalják meg. Nem olyan személyről volt szó, aki nyilvános bűnt követett el, mert az apostol már megírta, hogy ilyen esetben el kell távolítani az elkövetőt a gyülekezetből (1Kor 5:1-12). Azt is írta, hogy †”ha valaki nem engedelmeskedik annak, amit ebben a levélben mondunk, azt jelöljétek meg, és ne érintkezzetek vele, hogy megszégyenüljön. De ne tekintsétek őt ellenségnek, hanem intessétek, mint testvért† (2Thessz 3:14-15). Ezekben a szavakban a d. egy olyan foka figyelhető meg, amely nem megy a végletekig. De adódnak olyan körülmények, amikor az egyháznak radikálisabban kell cselekednie, és el kell jutnia a †¢exkommunióhoz. Minden d. a gyülekezetnek kell gyakorolnia, a pásztorok fennhatósága alatt (1Thessz 5:12-13). Abban az esetben pedig, amikor egyikük felelőssége is felmerül, ha továbbra is vétkezik, akkor meg kell dorgálni †”mindenki előtt, hogy a többiek is féljenek† (1Ti 5:19-20).

Forrás: †¢Egyházi áldozás.

Forrás: Keresztény Biblia Szótár

Pedagógiai fogalom, amely mindarra utal, amit a “tanítványnak” a “tanítótól” meg kell tennie és kapnia kell.

Ez a fogalomba integrálódnak szabályok és rend, kapcsolati stílusok és környezeti feltételek, cselekvések és szándékok is.

A fegyelem lehet inkább pozitív (jutalmazás és bátorítás) vagy inkább negatív (büntetés és követelés), inkább orientáló vagy inkább megelőző, inkább spontán vagy inkább szabályozott és normatív. De minden nevelési feladatban elengedhetetlen a fegyelem a csoport és a csoport minden egyes tagja számára. És ezt inkább a mások akaratától való függésen keresztül vagy autonóm módon (önfegyelem) vállalják.

A lelkipásztori és katekétikai tevékenységekben is szükség van a fegyelem szellemére és formáira. A formák lehetnek impozánsabbak vagy liberálisabbak, dialogikusabbak vagy monologikusabbak, tervszerűbbek vagy improvizatívabbak. De annak a hatékonyságát, amit egy csoportban teszünk, hogy nevelő hatású legyen, mindig a legmegfelelőbb fegyelmező intézkedés fogja elrendelni.

Ezt az intézkedést úgy kell végrehajtani, hogy ne veszítsük szem elől az interperszonális kapcsolatok, a bizalom és az öröm legjobb formáit.

Pedro Chico González, Diccionario de Catequesis y Pedagogía Religiosa, Editorial Bruño, Lima, Perú 2006

Forrás: Diccionario de Catequesis y Pedagogía Religiosa

A héber muÂ-sár főnév és a yaÂ-sár ige a fegyelmezés, büntetés, javítás és intés értelmét közvetíti. A görög Septuagintában és a keresztény görög Szentírásban a paiÂ-déiÂ-a főnév és a paiÂ-déuÂ-o ige, amelyek megfelelnek a héber alakoknak, ugyanazzal az alapjelentéssel bírnak. Mindkettő a pais, †œgyermek† szóból származik, és a paiÂ-déiÂ-a elsődleges jelentése a gyermek neveléséhez szükséges intézkedésekre vonatkozik, nevezetesen: fegyelmezés, oktatás, nevelés, javítás és büntetés.

Források és célok. Jehova fegyelmezése a népe iránti szeretetének kifejezése. (Pr 3:11, 12) A tanítás, amelyet ad nekik, kijavítja a téves nézeteket, segít formálni az elmét, és irányt ad a viselkedésüknek. Mózes idejében az izraeliták úgy kaptak fegyelmet Istentől, hogy szemtanúi voltak nagysága megnyilvánulásainak, amikor Jehova összehasonlíthatatlan hatalmában ítéletet hozott az összes egyiptomi istenségen, megszabadította népét, és elpusztította az egyiptomi sereget a Vörös tengernél. De voltak lenyűgöző ítéletek is Izrael népének engedetlen tagjai ellen, valamint az élelem és víz csodálatos biztosítása, olyan cselekedetek, amelyek páratlan tanulságot közvetítettek arról, hogy milyen fontos megszívlelni és alkalmazni mindazt, amit Jehova mond. Ezek az intézkedések együttesen arra szolgáltak, hogy megalázzák őket, és a hitre és engedelmességre alapozott, megfelelő Jehova-félelmet gyakoroljanak rájuk. (5Mózes 8:3-5; 11:2-7) Jehova fegyelmét általában képviselőin keresztül gyakorolja, akikre hatalmat ruház. Például a véneknek, akik bíróként szolgáltak, meg kellett fegyelmezniük azt az izraelitát, aki hamisan vádolta meg a feleségét azzal, hogy nem volt szűz, amikor férjhez ment. (5Mózes 22:13-19) Amikor a szülők helyesen fegyelmezik gyermekeiket, Jehovát képviselik, és a gyermekektől elvárható, hogy úgy reagáljanak erre a fegyelmezésre, mint ami: a szülők szeretetének kifejezése, amely az örökkévaló jólétüket hivatott biztosítani. (Péld 1:8; 4:1, 13; 6:20-23; 13:1, 24; 15:5; 22:15; 23:13, 14; Ef 6:4) A keresztény gyülekezetben a vének Isten Igéjét használják fegyelmezésre: tanításra, dorgálásra és dorgálásra. (2Ti 3:16) Amikor Jehova fegyelmezi a keresztény gyülekezet tagjait helytelen cselekedetek miatt, akkor ezt azért teszi, hogy segítsen nekik felépülni a bűnbe esésből, és hogy megakadályozza, hogy részesei legyenek annak a kárhoztató ítéletnek, amely az istentelen világ felett lebeg. (1Kor 11:32.) Hasonlóképpen, Jézus Krisztus, mint a keresztény gyülekezet feje, a gyülekezet iránti szeretete miatt gondoskodik arról, hogy az megkapja a szükséges fegyelmet. (Jel 3:14, 19.)
A gyülekezetből való kizárás a fegyelmezés súlyosabb formája. Pál apostol szükségesnek találta, hogy ehhez az eszközhöz folyamodjon, amikor †˜Alexandert és Hymenaeust átadta a Sátánnak††™. (1Ti 1:20) Ez azt jelenti, hogy miután elszakadtak a gyülekezettől, ismét az ördög által irányított világ részévé váltak. (1Kor 5:5, 11-13.)
Az üldöztetés, amelyet Jehova megenged szolgáinak, hogy elszenvedjenek, fegyelemként vagy előkészületként szolgálhat számukra, és az igazságosság kívánatos gyümölcsét teremheti meg bennük, amelyet békében élvezhetnek, amikor a megpróbáltatás véget ér. (Zsid 12:4-11.) Még Isten Fia is felkészült arra, hogy irgalmas és könyörületes főpap legyen a megpróbáltatások által, amelyeket Atyja engedett neki átélni. (Zsid 4:15.)

Figyeljetek vagy ne figyeljetek. A gonoszok, az ostobák és azok, akiknek erkölcse megvetendő, Jehova fegyelme iránti gyűlöletüket azzal fejezik ki, hogy figyelmen kívül hagyják azt. (Zsolt 50:16, 17; Péld 1:7) Az ilyen ostobaság rossz következményei azonban fegyelmező intézkedéssé válnak, amely gyakran kemény büntetést eredményez. Nem csoda, hogy a közmondás azt mondja: †œA bolondok fegyelme bolondság†. (Pr 16:22) Szegénységbe, szégyenbe, betegségbe, sőt korai halálba is kerülhetnek. Az izraeliták története jól példázza, milyen nagy veszteséggel jár egy ilyen lépés. Nem hallgattak a fegyelemre, amelyet Isten a prófétákon keresztül, akár elmarasztalással, akár helyreigazítással adott nekik. Nem törődtek azzal a fegyelemmel sem, amelyet Jehova szabott ki rájuk azzal, hogy megvonta tőlük védelmét és áldását. Végül megtapasztalták a megjövendölt kemény fegyelmet: a pusztulást és a száműzetést. (Jer 2:30; 5:3; 7:28; 17:23; 32:33; Hós 7:12-16; 10:10; Zeph 3:2.)
Ezzel szemben a fegyelemre való odafigyelés, párosulva az istenfélelemmel, bölccsé teszi az embert, és lehetővé teszi, hogy helyesen használja a megszerzett tudást, így elkerülve sok személyes fájdalmat és szenvedést. A megbecsüléssel fogadott és gyakorlatba ültetett fegyelem még ma is növelheti az életkilátásokat, és megvalósíthatja az örök élet ígéretét. Ezért helyénvaló, hogy a fegyelmet nagyra becsüljük. (Pr 8:10, 33-35; 10:17.)

Forrás: Pr 8:10, 33-35: Bibliai szótár

A fegyelem tanítást és javítást jelent, olyan nevelést, amely javítja, formálja, erősíti és tökéletesíti a jellemet. Ez az erkölcsi nevelés, amelyet az engedelmesség megerősítésével, felügyelet és ellenőrzés révén érnek el. A fogalmat általában tapasztalatnak, fenyítésnek és tanításnak fordítják (héber yāsar, műsar; görög paideuō, paideia). A hívőnek a mennyei Atya általi fegyelmezését gyakran az emberi atya által tett javítás szemlélteti. “Ahogyan az ember megfenyíti fiát (yāsar), úgy fenyít meg téged az Úr, a te Istened” (5Mózes 8:5; Zsoltárok 6:1; 38:1). A tanítást nem szabad megvetni a Mindenhatótól érkező javítás, műsar, ellenére sem (Jób 5:17; Példabeszédek 3:11). Az emberi atyától való fegyelmezés értékét hangsúlyozza a Pr 19,18.

Az ÓSZ és annak tanítása az ÚSZ-ben, különösen a Zsid 12,3-12-ben, a Megváltó által átélt szenvedés gondos figyelembevételével erősödik meg (3. v.). A keresztényt arra emlékezteti, hogy értékelje a Mindenható fegyelmét (paideia), 5., 7., 11. v. A fegyelmezés a fiúság biztos bizonyítéka (7., 8. v.); és Isten szeretetének (6. v.). A fegyelem hiánya inkább utálatról, mint szeretetről tanúskodik (Péld 13:24). Sőt, a fegyelmezés végeredménye, amely egyelőre fájdalmasnak tűnhet, végső soron jót tesz a fegyelmezettnek (Zsidók 12:10, 11).

A fegyelmezés célja a javítás, a leküzdés, az engedelmesség, a hit és a bizalom Isten gyermeke számára. Az eredmény boldogság, áldás (Jób 5,17; Zsolt 94,12); és a Jelenések 3,19 bizonyossága: “Megdorgálom és megfenyítem mindazokat, akiket szeretek…”.

Noha nincs külön időhatár a tévedésben lévő hívők egyházi fegyelmezésére, egyértelmű tanítás van a témában (vö. 1 Kor 5,1-13; 2 Kor 2,4-11). Úgy tűnik, hogy csak a nyilvános bűnöket kell egyházi elmarasztalni, míg a többi bűnt először Istennek kell megvallani (1Jn 1:9), majd egy keresztény társnak (Jak 5:16). Ha a magánbeszélgetés, a gyónás és a javítási kísérlet nem vezet eredményre, akkor az ügyet a gyülekezet elé kell vinni (Máté 18:15; 1Thessz 5:14).

A tétlenkedőt és azt, aki felelőtlenül más ügyeibe avatkozik, meg kell dorgálni, és ha szükséges, el kell választani a gyülekezetből (2Thessz 3:6-15).

A szabálysértővel szembeni fegyelmezésről a gyülekezeti tagok nyilvános gyűlésén határoztak (1Kor 5:4). A vétkes keresztényt a vétkének megfelelő büntetéssel kellett sújtani, akár a Sátánnak való átadásig (5. v.). Az ilyen büntetés és elítélés félelmet és tiszteletet váltana ki másokból (1Tim 5:20; ApCsel 5:11). A “gonoszokkal” való minden közösségnek véget kellett vetni (13. v.; Róm 16:17; 2Jn 10). Igazi bűnbánat után a fegyelmezett testvért helyre kellett állítani, megbocsátani és vigasztalni kellett, “nehogy túl sok bánat eméssze el…”. (2Kor 2:7-10). El resultado de la disciplina eclesiástica administrada apropiadamente a la luz de la Escrituras (2 Ti. 3:16), en el amor de Cristo, y bajo la guía del Espíritu Santo era una iglesia íntegra y de un corazón limpio (1 Co. 5:7, 8)

BIBLIOGRAFÍA

HDAC, I, pp. 303–304; ISBE, II, p. 852; CE, V, pp. 30–32.

V.R. Edman

HDAC Hastings’ Dictionary of the Apostolic Church

ISBE International Standard Bible Encyclopaedia

CE Catholic Encyclopaedia

Harrison, E. F., Bromiley, G. W., & Henry, C. F. H. (2006). Diccionario de Teología (184). Grand Rapids, MI: Libros Desafío.