Euripidész életrajza

A történészek szerint Euripidész, a három nagy tragédiaköltő közül a legfiatalabb, Kr. e. 485 és 480 között született Szalamiszban. Életében véget értek a perzsa háborúk, és Athénban a virágzás és a kulturális felfedezések időszaka kezdődött. Az ebben a korszakban virágzó művészeti ágak közül a dráma sok szempontból a legjellegzetesebb és legbefolyásosabb volt. Euripidész kortársai közé tartozott Aiszkhülosz, Szophoklész és Arisztophanész, és ez a négy férfi uralta az athéni színpadot az i. e. V. században. Bár a tudósok keveset tudnak Euripidész életéről, mivel a legtöbb forrás legendákon alapul, több euripidészi dráma maradt fenn, mint Aiszkhüloszé és Szophoklészé együttvéve. Saját életében azonban Euripidész volt a legkevésbé sikeres kortársai közül, mindössze négyszer nyerte meg a városi Dionüsziák versenyét.

Noha darabjai néha gyenge szerkezetűek és csapongó fókuszúak, a tragédiák közül ő volt a leginnovatívabb, és az erős női karakterekre és az intelligens szolgáló osztályra összpontosítva átformálta a görög tragédia formai felépítését. Bár kortársai szintén összetett nőket ábrázoltak (Aiszkhülosz Klütaimnésztra és Kasszandra; Szophoklész Elektra, Antigoné és Deianeira), Euripidész a karakterek bensőségességére koncentrált. A pszichológiai motívumokra való összpontosítása miatt egyesek Euripidészt a modern pszichológiai tragédia atyjának nevezték.

Euripidész gyakran fogott egy mítoszt, és belemerült egy olyan problematikus eseménybe vagy cselekménybe, amely megkérdőjelezi a mítosz többi ideológiáját. Az Alkésztiszben például egy feleség jóságáról szóló történetet a férje elleni vádbeszéddé alakítja át, és ezáltal a régi legenda által hirdetett patriarchális értékek elleni vádbeszéddé. Oresztészét zseniális antitragédiának tekinthetjük, olyan műnek, amely megkérdőjelezi a görög dráma esztétikai előfeltevéseit. Ebben a művében az eredeti mitikus forrás boldog végkifejletét tartalmazza, de tudtunkra adja, hogy a szereplők nem érdemlik meg ezt a boldogságot.

A görög drámaírók egyik legsötétebb és legfelkavaróbbjaként Euripidész megkérdőjelezi a tekintélyt, és darabjaiban megmutatkozik az elnyomottak, köztük a nők, a barbárok és a rabszolgák iránti rajongása. A perverz, erőszakos és szörnyeteg nők összetett ábrázolásai a nők társadalomban betöltött szerepe iránti érdeklődéséről tanúskodnak. Továbbá megkérdőjelezi az üres vagy képmutató eszményeket. Míg Aiszkhülosz a történelem és a teleológia vízióját mutatja be, Szophoklész pedig hősöket ábrázol, Euripidész valódi embereket teremt, túlságosan is emberi gyengeségekkel. Az ő hangja a lelkiismeret hangja, amely nem fél felfedni a világot Athén kulturális és társadalmi felemelkedésének látszata alatt. Az Euripidész tragédiáiban kifejtett nézetek szinte előrelátónak tűnnek. Háborús évek (a második peloponnészoszi háború Kr. e. 431-ben kezdődött) és belpolitikai viszályok után Athén Kr. e. 404-ben, két évvel Euripidész halála után, Spártához került.

A makedón király, Arkhelaosz meghívására Euripidész Kr. e. 408-ban elhagyta Athént (bár felforgató eszméi miatt Athénban is veszélybe kerülhetett). Makedóniában megírta A bakkhákat, egy összetett színdarabot, amely a káosz pusztító erejét és Dionüszosz isteni haragját ábrázolja. A darab vitathatatlanul Euripidész remekműve, de nem érte meg, hogy Athénban bemutassák. Kr. e. 406-ban halt meg, és Kr. e. 405-ben fia visszatért Athénba, hogy Euripidész utolsó művét a Városi Dionüsziában bemutassa. A Bakkhák és kísérő darabjai elnyerték az első díjat.